Volna miről a filozófus szerzővel vitatkozni. Azért nagyjából jó irányban gondolkodik, mert az LMBTQ, BLM, WOKE, Cancel Culture, stb., semmi jót nem jósol…(szerk.)
- - - - - - - - - - - - -
Az európai jobb- és a baloldali törésvonalat (amelynek már megnevezése is hosszas magyarázkodásra kényszeríti a politikai gondolkodókat) felülírta a globalista–szuverenista szembenállás. Éppen ezért (vagy ennek ellenére is) másfajta közösségszerveződési logika vált hangsúlyossá. Beköszöntött az identitáspolitikák kora.
MI LESZ VELÜNK, KONZERVATÍVOKKAL EBBEN AZ ÚJ VILÁGBAN?
A nyugati civilizációban folyó politikai versengés drámai átalakulásban van. Az úgynevezett zöldek már évtizedekkel ezelőtt identitáspolitikára váltottak, ahogy a mozgalmi létből előbújó (neo)marxisták is újabb és újabb, mesterségesen kitalált identitásokra építik politikájukat, miközben a liberálisok is ráleltek a mesterségesen hétről-hétre kiötlött új identitásokra, amelyre képesek felhúzni a progresszív szemléletű politikájukat. (Habár éppen ezért meg is szűnnek liberálisnak lenni, de ez jól láthatóan nem okoz nekik problémát.)
A klasszikus jobboldal viszont keresésében van, még akkor is, ha a nemzeti identitás, mint politikai gyakorlat lehetősége adva van. Nem véletlen, hogy sikeres indentitáriánus mozgalmak alakulnak meg Európa-szerte, de mivel ezek inkább ellenmozgalmak, valamivel szemben határozzák meg magukat, ezáltal üdeségük tagadhatatlan, frissítik, de önmagában nem elégségesek arra, hogy a kor kihívásaihoz igazítsák a konzervatív gondolkodást.
A nosztalgia kényelmes, a múltba révedés kockázatmentes, akadémiai vitákat folytatni pedig mindig is vonzó intellektuális tevékenység volt. Mikor azonban az ideológiák küzdelmét felváltja egy totálisan eltérő, az identitásokon alapuló politikai verseny, akkor ez nagyon kevés lesz.
A klasszikus ideológiáknak tehát bealkonyodott, ám a történelemnek, így a politikai küzdelemnek nem lett vége. Habár a plurális verseny – éppen a progresszív politika lépéselőnyének és identitásközpontúságának köszönhetően – beszűkült, de a politikai küzdelmek kora korántsem fejeződött be. Számos kérdés, ami a politikára tartozna (azaz világlátás szerint vitatkozni kellene róla) kikerült a demokrácia dimenziójából, majd a progresszív baloldalnak „hála” dogmává vált ugyan, de a konzervatívizmus – ha csak kis léptékben és regionálisan is –, de életben maradt.
Olyan kérdésekben, mint az LMBTQ-jogok, a multikulturális társadalom haszna, az értéksemleges (értsd: keresztény etikától megfosztott) oktatás–nevelés kérdéseben nincs parlamenti vita, nincs népszavazás. Az egyre terjeszkedő politikai korrekt közbeszéd pedig a közéleti diskurzus lehetőségét is kizárja. Mi, konzervatívok azonban ellenállunk.
MILYEN FEGYVER MARADT A KEZÜNKBEN?
A progresszív politika hegemóniáját éppen az ideológiák kiüresedése miatt nem lehet újratöltött ideológiákkal ellensúlyozni, ahogy eltérő identitáspolitikával sem lehet felvenni a küzdelmet. Másra van szükség ahhoz, hogy a konzervativizmus túlélje ezt a világpolitikai fordulatot.
Először is el kell kerülni a liberalizmus által elkövetett hibát. A liberális napirend, ezzel együtt a liberális antropológia győzött, a szabadság szeretete áthatja a nyugati demokráciákat, de miután ideológiává vált, úgy szükségszerűen zsákutcába került. A konzervativizmus nem lehet ideológia – felérne egy öngyilkossággal. Másodszor el kell kerülni a szociáldemokrácia fatális tévedését is, nem fogadhatja el kizárólagosnak a globális neoliberalizmus logikáját (ez volt a giddensi Harmadik Út). Harmadszor a progresszív napirendnek való megfelelési kényszert is el kell felejteni, amihez bátorságra és talán „forradalmi” attitűdre is szükség lesz.
Legvégül vissza kell térni a nemzeti gyökerekhez. Amennyi nemzet, annyi konzervativizmus. Ha globálissá akarjuk tenni, akkor teszünk egy lépést az ideológiává válás felé.
Tehát olyan nemzeti konzervativizmus(ok)ra van szükség, amelyek hálózatosodnak és közös identitásokat keresnek (megfelelnek korunk politikai logikájának) és tiszteletben tartják (tolerancia) egy másik nemzet saját konzervativizmusát.
Ilyen értelemben a konzervativizmus nem ideológia, hanem magatartásforma. Meg akarja őrizni és tovább örökíteni azt, amely egy adott közösségben múltjában már bevált. De nem áll meg ezen a ponton. A világ gyorsabban változik, mint bármikor, mióta ember a Földön él: ma nem ugyanabban a korban halunk meg, mint amibe beleszülettünk. Így a konzervativizmusnak építkeznie is kel. Ehhez pedig saját identitás szükséges. Olyan, ami közösségi szinten biztonságos keretet és jólétet biztosít, s amivel az egyén képes legalább részben azonosulni.
Ezt az identitáshalmazt, ami minden közösség (nemzet, de lehetne egy falu közössége is) számára részben más és más lesz progresszív napirend elleni küzdelem mellett a közös akarat, azonos magatartásforma és az antikvitásban gyökerező erénykultúra, illetve az egyetemes zsidó–keresztény morál tudja a nyugati civilizációban egybetartani.
Azaz építkezni kell. A szembenállás önmagában ugyanis nem ad valódi identitást.
Nagy Ervin https://pestisracok.hu/konzervativnak-lenni
U.I.: (szerk-ag): Az én definícióm a modern konzervatizmusra: Felesleges idő- és energiapocsékolás azt javítgatni, bütykölni, ami eddig is az elvárásoknak megfelelően kitűnően működött! Törődj azzal, ami rosszabb!