A visegrádi négyek ma már nem csupán passzív szemlélői, hanem aktív kezdeményezői az uniós politikának...

A régió érdekeit védeni hivatott együttműködés az elmúlt években túllépett a kétségtelenül fontos, biztonságot nyújtó szerepén: befolyással van az unió szakpolitikájára és Európa jövőjére is.

Július 1-jétől újra Magyarország látja el a visegrádi együttműködés elnökséggel kapcsolatos teendőit. Olyan ambiciózus tervekkel vág neki a következő egy évnek, amely jócskán túlmutat a régión. A program címe is erre utal, a „Recharging Europe!” kifejezés ugyanis azt jelképezi, hogy a magyar elnökség szerint a kontinens újraindításában és dinamizálásában döntő szerep vár majd a V4-ekre.

A program kiemelt prioritása a stabilitás, az újranyitás és a partnerség. Azaz a válságok gyors és hatékony kezelése, a nemzetállamok szerepének erősítése, a gazdaság motorizálása és a birodalmi gondolkodással szembeni sokszínűség megőrzése.

A V4-együttműködés igazi sikertörténetté vált az elmúlt években. Leginkább ha arra gondolunk, hogy az Európai Tanácsban a V4-es szavazati súlya megegyezik a német–francia tengellyel, amelyben legalább annyi, ha nem több vita van, mint a Közép- és Kelet-Európa mára legstabilabb szövetségében. Habár a német és francia együttműködés nyilvánvalóan nagyobb befolyást jelent, ám Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia számtalan alkalommal kihasználta a partnerség adta lehetőséget, és közösen – nem megosztva a régiós szavazatokat – lépett fel lényeges kérdésekben.

A történelmi különbség most előnyt jelent. A nyugati országok elkényelmesedtek, a jólét felpuhította azokat az értékeket, amelyek ahhoz kellenek, hogy erős kontinenst építsenek. Nyugaton megörökölték a szabadságot, Közép-Európában azonban nem oly régen kellett érte megküzdeni, ami még élénken él az egyes nemzetek lelkében.

A lépéselőny kialakulásának hátterében pedig az áll, hogy Lengyelország után most már Magyarország is leszámolt a posztkommunista világgal. Az Orbán-korszak ugyanis merőben új politikai alapállást jelent, hisz a nyugati minták szolgalelkű másolása helyett megjelent a mintateremtés politikai kultúrája, majd a mintaadó példák sikere. Lengyelország és Magyarország politikája számos európai politikai csoport számára példaértékű, ezért ne csodálkozzunk azon, hogy sokasodnak a konfliktusok.

Voltaképpen politikai közhelyről van szó. Ahogy nő a régiós együttműködés hatalmi ereje, úgy növekszik a politikai konfliktusok lehetőségének száma. Ameddig a mintakövetés és behódolás volt a régió alapvető magatartása, addig kevesebb szembenállás alakult ki. A birodalmi gondolkodás ugyanis nem tűri az önálló, szuverén politikát.

A visegrádi négyek együttműködésének ma már több dimenziója van. Egyrészről a regionális egymásrautaltság, ami geopolitikai kérdés is egyben, másrészről közös uniós érdekérvényesítés, és végül pedig a kulturális sokszínűség összehangolása, illetve az ehhez kapcsolódó értékek ápolása.

Utóbbiban kétségtelenül van még mit tenni. Olyan, a felszín alatt megbúvó konfliktusokat kell majd kezelni, amelyek egyelőre nem mérgezik az együtt gondolkodást, de ha nem lesz rájuk megoldás, akkor nehezen fog működni az összefogás. Itt leginkább – a mi részünkről legalábbis – a határon túli magyarok jogairól van szó, pontosabban a szlovákokkal való vitát kellene rendezni.

A regionális érdekérvényesítés azonban adva volt, és ma is létezik. Működött és működik, bármennyire erős volt is a megosztási kísérlet. Gondoljunk csak a német–lengyel gazdasági együttműködésre és arra, hogy Merkel kancellár még azt is „elintézte” a lengyelek régebbi, igencsak szolgalelkű kormányának, hogy Donald Tusk legyen a tanács, Jerzy Buzek pedig az uniós parlament elnöke, csak hogy a német politika mindenhatósága érvényesüljön Lengyelországban.

Ez lett volna az úgynevezett weimari háromszög, amiben a franciákkal együtt próbálták a V4 legnagyobb országát gazdasági értelemben leválasztani csaknem egy évtizeddel ezelőtt a régiós együttműködésről.

De nem így lett. Sőt! A négy ország együttműködésében az uniós érdekérvényesítés fejlődött a legtöbbet, amelynek gerincét ma a lengyel és a magyar kormány szoros kapcsolata adja. Ami pedig valóban megkülönbözteti a térség országait a nyugati államoktól, hogy a posztkommunizmus megszüntetésével párhuzamosan megjelent a mintaadó politika és a szuverenista gondolkodás.

Nagy Ervin (a szerző a XXI. Század Intézet kutatója)
forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20210707-inditsuk-ujra-europat