Figyelem a két szakember vitáját. Ahogyan „elbeszélnek” egymás mellett. A korombeli szociológus‑elemzőt egy idő után feszélyezni kezdi, hogy fiatalabb vitapartnere folyton így fogalmaz: rendszeridegen, rendszerbe nem illő, rendszeren kívüli politikai erők. A mainstream szót kerüli, inkább az anti előtaggal ad nyomatékot okfejtéseinek…
A szociológus azt mondja: rendszerellenes, rendszer ellen irányuló politikai erő Szlovákiában nincs, hiszen a rendszer ellen utoljára 1989‑ben lázadt fel az ország. Rendszert dönteni ma senki nem akar. A régi, az újabb és a legújabb pártok is a fennálló rendszert elfogadó, annak kereteiben gondolkodó pártok, s még az utcán különböző okokból mozgolódó tömegek, csoportok sem rendszeren kívüli erők.
Programszerűen egy rövid ideig hirdetett rendszeridegen elképzelést egy ma már parlamenti párt: rendi államot tűzött ki célul, a bejegyzését akkor elutasították, így lemondott róla. Európában sem látni rendszeridegen politikai erőket, inkább ideológiai meggyőződés alapján bélyegeznek meg egyeseket a politikai versenytársaik.
A politológus ezek után sem enged, nem fogalmaz árnyaltabban. Végül csak kimondja: számára rendszerellenes minden politikai erő, amely nem a LIBERÁLIS demokrácia elveinek megfelelően működik. Mert a demokrácia csak liberális lehet, méghozzá olyan értelemben liberális, ahogyan azt a fősodor hirdeti. Mindenki más, aki ettől eltér, nem demokratikus, hanem rendszeridegen.
A szociológus nem titkolja, ő konzervatív ember, az értékrendjén nem fog változtatni, azon a véleményén sem, hogy a jelenlegi kormány „disznóságai” csak egy közel harminc éve fennálló politikai trend folytatásai; nem ők találták fel, csak nem tudtak‑tudnak változtatni rajta. Nem az utcán kell leváltani őket, hanem demokratikus, általános választásokon. Még akkor is, ha a választásokon furcsa embereket, konglomerátumokat szavaz be a parlamentbe a népfelség. A politológus szerint viszont éppen ez a tény indokolja, hogy a liberális demokrácia legyen az általánosan és mindenki által elfogadott társadalomszervező elv, akárcsak a fejlett Nyugaton.
Borzongás fog el a jelzős demokráciák hallatán. Életem közel négy évtizedét az ún. népi demokráciában éltem le, amely szocialista demokráciává avanzsált, társadalomszervező vezérelve pedig a demokratikus centralizmus volt. Az ukáz. Az eredménye: diktatúra. (Mai példával: Koreai Népi Demokratikus Köztársaság.)
A jelzős demokráciák olyanok, mint az egykönyves emberek. Félni kell tőlük. Ahogyan azoktól is, akik a fejlett nyugat majmolása jegyében a liberális individualizmus, konformizmus és multikulturalizmus ideológiáját dogmaként verik fiatal nemzedékeink fejébe. Akik a szabadság igazi eszméje, a magunkért és közösségeinkért vállalt felelősség helyett újra csak technokrata sikerhajszolást, materialista hitpótlékot kínálnak. LIBERÁLIS demokráciát sokszínű, sokféle véleményszabadság, sokszínű, sokféle kiteljesedés helyett, új kontraszelekciót, mint a szabadpiaci verseny magasabb fokát. Ki fog, ki mer majd a belé vert eszme reprodukálásán túl elgondolkodni, gondolkodni, kockára téve a karrierét akár?
Madách falanszterébe vezető út, ahol Luciferrel szólva: „E régi eszmék többé nincsenek. / Nem kisszerű volt‑é a hon fogalma? / Előitélet szülte egykor azt, / Szűkkeblüség, versenygés védte meg. / Most már egész föld a széles haza, / Közcél felé társ már most minden ember, / S a csendesen folyó szép rend fölött / Tisztelve áll őrűl a tudomány.”
Esti órán érdemes néha újra olvasni Az ember tragédiája tizenkettedik színét (is).
N. Gyurkovits Róza forrás: https://ma7.sk/tollhegyen/jelzos-demokraciak