Robinsonként lenne jó élni. Emlékszem, védett személyes adataink is voltak egykoron. A személyi számunk például (szlovákiai magyarul ez a „rodné csíszló”), melyet megszületésünk pillanatában ragasztanak hozzánk, a legértékesebb, ezzel ugyanis névre-nemre szólóan be lehet azonosítani bennünket...

Jobb helyeken, demokratikus országokban sokáig védték, személyi igazolványban feltüntették akkortájt, amikor még tilos volt személyi igazolványt portákon, ügyfélszolgálatokon (stb.) elkérni-lemásolni. És szigorúan védett adat lett a családi állapotunk, a diktatúra bukása után többé már tilos volt a személyi igazolványban feltüntetni, ahogyan a gyermekeink lajstromát is.

Jobb helyeken a személyi számunkat nem használhatta a társadalom- és egészségbiztosítási rendszer, sem az adóhivatal. A bankok, üzleti biztosítók, telefon- és internetszolgáltatók sem.

Csak a hatósági lakosságnyilvántartó élhetett vele. Ahol komolyan vették az adatvédelmet, ott a hatóságok saját nyilvántartási-azonosító rendszert hoztak létre ügyfeleik beazonosíthatósága céljából. Szlovákia kivétel volt. Itt csak ígérték – rövid ideig –, aztán maradt minden a régiben. S hiába lett adatvédelmi biztosunk, szóba sem jött, hogy a védett adatot védeni kellene végre. Petíciók sem születtek, civil jogvédő NGO-k sem lázadtak amiatt, hogy itt minden hivatalos papíron, üzleti vagy magánszerződésen ott díszeleg a személyi számunk.

A legbizalmasabb személyes adatunk, melyet már legújabb kori cerberusunk, a kötelező érvényű uniós GDPR-irányelv is véd. Véd? Hát nem, mert éppen az adatok védelme alól szabadít fel boldog-boldogtalant. Mert a GDPR óta épp elegendő, ha illetékes vagy illetéktelen a „tranzakciójához” csatol egy hétrőfös nyilatkozatot arról, hogy ő tiszteletben fogja tartani a fenséges GDPR-rendelkezéseit, bizalmasan fogja kezelni és védi a személyes adatainkat. (Csak néhanap eladja őket, s ha kiderül, siránkozik, hogy gaz hekkerek feltörték a számítógépes rendszerét, ó, jaj…) A különféle megfigyelő és térfigyelő kamerák működtetői is „védik” a tisztességes ügyfelek, járókelők személyiségi jogait, a kötelező irányelvvel és különleges törvényekkel is.

Megfigyelni, lehallgatni embereket csak konkrét gyanú esetén és bírói jóváhagyással lehet, ahogyan ujjlenyomatot és DNS-mintát is csak büntető eljárásban vehetnek.

Kis országunk most mégis arra készül, hogy törvénnyel írja elő: a jövőben a személyi igazolványunk chipje kötelezően tartalmazza az ujjlenyomatunkat is. Uff! Eddig csak a bűnügyi nyilvántartós profil arcmásunk került bele a szigorúan védett személyes adataink mellett. De haladni kell a korral, elvégre mindenki potenciális bűnöző, s miért ne legyen könnyebb a dolga a bűnüldözőknek?! Az „európai polgár” eleve gyanús. Olyan nincs, hogy ne követett volna el bűncselekményt. Megérdemli, hogy rá ne vonatkozzon az ártatlanság vélelme. Nemzeti és nemzetközi jogvédő NGO-k szószólói, adatvédelmi biztosok és LIBE-bizottságok szakértői némán múlatják napjaikat. A megmondó média sem lázad. Orwell is rácsodálkozna napjaink nyugatos Európájára, ha kísértete ellátogatna ide. Arra ő sem gondolt, hogy annyi XX. századi tapasztalat után a legagyamentebb „szájber” sci-fik is megvalósulnak a XXI. században.

Gondolkodom, mi lesz a következő kötelező irányelv. A nyálmintánkat (genetikai kódunkat) teszik bele a személyi chipünkbe? S mit még? Egyáltalán: van, lesz-e még védett adatunk, terünk, magánszféránk, mely csak a miénk, intim világunk és életünk, vagy már attól is megfosztanak minket? Képesek vagyunk-e még fellázadni a progresszív kiskirályok eszeveszettsége ellen, vagy felemelt kezekkel elfogadjuk, hogy itt a földön normális embernek az otthona sem menedék többé?

N. Gyurkovits Róza
Megjelent a Magyar7 2021/45.számában.