Elefántcsonttorony helyett mentsvár. Üvegből, amely kívülről nézve eget mutató tükör. Újfajta Olümposz, magukat isteneknek vagy legalább félisteneknek képzelő urakkal és úrnőkkel…
Csak őket nem éppen a görög mitológiából szalasztották ide, hanem az orwelli állatfarmról. A mindig egyenlőbbek sorából. S ahogy múlik az idő, egyre tisztábban látja a sok egyszerű ember, mivé válik a demokráciáról szövögetett nagy álma.
A mentsvárban pedig nem álmodoznak. Saját magukra szabott jogállamot építenek, nekik megfelelő intézményekkel, hozzá olyan személyzettel, amely elfogadta, hogy aki fizeti őket, annak a muzsikáját húzzák. Mert ha nem, akkor ráhúzzák a vizes lepedőt.
A „főistenek” között már jó ideje azok vannak többségben, akiknek valamiért otthon nem sikerült felkapaszkodni a politikai létra legfelsőbb fokára, vagy ha igen, akkor „csúnya”, köztörvényes-szagú ügyekbe keveredtek, és a régi jó (nem csupán) bolsevik szokás szerint felfelé kellett buktatni őket. Luxemburgból, Belgiumból (lásd Didier Reynders), Németországból, Csehországból (Věra Jourová), akárhonnan. S ha bizottsági elnök nem lehetett belőlük, mondjuk igazságügyi portfóliót kaptak, elvégre volt némi tapasztalatuk az igazságszolgáltatással… Korrupció-gyanús múltjuk elől lógtak meg, meg sem állva a brüsszeli mentsvárig. Aztán uniós ügyészséget gründoltak, de csak a tagállami szintekre vonatkozó hatáskörökkel, hogy sakkban tudják tartani az otthoniakat, ha idővel – az uniós mentelmi jog elmúltával – mégis a körmükre akarnának nézni.
A Katar-gate a feledés homályába veszett, a belga hatóság, amely tetten érte Eva Kaili asszonyt, végül úgy döntött: nem tartozik az ő joghatósága alá…
A többi lefizetett képviselő, hivatalnok is megúszta. Összeférhetetlenségi szabályok továbbra sem születtek. Ítélet sincs. Európa korrupció-üldözésre állított főügyésze végig hallgatott, mint egy valódi kavics. Mert ugye van az a pénz, amiért csődöt mond az igazán progresszív jogszolgáltatás. Az egyenlőbbek mindig egyenlőbbek és sérthetetlenek.
Csoda-e, hogy börtönviselt – olykor pedofilgyanús – anarchisták után manapság félig már elítélt nemzetközi anarchista verőasszonyok, közbotrányt okozó bunyós telefontolvajok élvezik a sérthetetlenséget, sőt a feltétlen támogatást, mert otthon őt akarják hatalomra juttatni. Elég fura dolog, hogy az európai százmilliók fejére telepedni kívánó brüsszeli állatfarm épp ilyen „kedves vezetőkről” álmodik, s a népeket is betiltaná, akik másképp látják a világot. Akár fontos irányelvekkel is. Bár azokkal is komoly bajok vannak. Mert mi az igazán fontos ma az Unióban?
Az, hogy most már a farkasokat sem szereti. Szigorúan szakmai érvek alapján. Amióta az egyik fenevad széttépte Ursula von der Pfizer póniját, azóta volt terítéken, hogy az Európa Tanácsnak újra engedélyezni kell a farkasok irtását.
Jóváhagyták és Jessica Rosswall környezetvédelemért felelős biztos rögvest be is jelentette: javasolni fogják, hogy az uniós szabályokat ennek a döntésnek megfelelően frissítsék.
A medvék még megtartották a mentelmi jogukat. Itt a Kárpátok karéjában továbbra is vígan marcangolhatják az erdei favágókat vagy gombaszedőket, mert nekik nincs olyan egyenlőbb keresztanyjuk, mint a póniknak. Meg az őshonos nemzeti kisebbségeknek sincs. A Minority SafePack polgári kezdeményezést épp a póni gazdája kaszálta el végérvényesen. Elvégre: az csak több tízmillió uniós polgár identitásának megőrzését volt hivatott jogvédelemben részesíteni. Egy állatfarmon azonban nem normális dolog normális emberek alapvető jogát védeni. Vagy Brüsszelben minket is farkasnak néznek?
N. Gyurkovits Róza forrás: https://ma7.sk/tollhegyen/allatfarm-a-mentsvarban