Várható volt, de hogy ilyen rövid időn belül, azt még a legmerészebb elemzők sem gondolták volna. Egy többpárti, koalíciós kormányban kódolva van az érdekellentét, így a feszültség is, de az öt nap mégiscsak rekordnak számít, még az egyébként olyan, rövidke életében sokat megélt Abszurdisztánban is, mint Szlovákia...
Még meg sem száradt a tinta Robert Fico kinevezési dekrétumán, Andrej Danko máris nekiesett. Nehéz lenne eldönteni, hogy az SNS elnöke csak betegesen kívánja-e a villanófényt, hiszen éhkoppon volt az elmúlt négy évben, vagy feltört belőle a mindenáron megmondó énje. A legvalószínűbb persze, hogy nehézsorsú nemzeti vezérünk kampánylendületben maradt, mert ha lehet hinni a szavainak, akkor jövőre szívesen megcélozna egy brüsszeli bérletet az Európai Parlamentbe. És ha ez nem csupán blöff volt, hanem a karrierépítésének a része, elérte, hogy rá figyeljenek, pár napig ő alakította a közbeszédet.
Azzal meg egyelőre ne foglalkozzunk, mennyire bölcs, ha egy pártelnök, főleg koalíciós pozícióból inkább Brüsszelben „védené” a hazát, mint itthon konkrét javaslatokkal, törvényekkel próbálná a helyzetet jobbítani, pártját pedig összetartani. De ez legyen Andrej Danko és az SNS gondja, avagy azt is mondhatnánk, Tomáš Taraba öröme.
Ez a jövő, az viszont a jelen, hogy Danko uniós ügyekben helyzetbe tudta magát hozni, sőt, Robert Ficóval szemben pozicionálni magát, hiszen a kampány során Brüsszel bírálatával legföljebb halk visszhangja volt a Smer elnökének. Most meg az ellenzék is megirigyelhette, amilyen vehemenciával nekiesett koalíciós partnerének, felróva, hogy kinevezése másnapján az Európai Tanács ülésén nem épp azt képviselte, amit eddig hangoztatott.
Robert Fico az uniós csúcson láthatóan elemében volt. A négyszeres kormányfő amúgy sincs elveszve Brüsszel szövevényes útvesztőiben, hozta is a formáját, így egyenes adásban nézhettük végig, hogyan éled újjá a ficói politika: egy dolog a kimondott szó, és más a tettek.
Voltak hangzatos mondatok, karcos üzenetek Ukrajnának címezve, de a hazai választóit is célozva a fegyverszállítások leállításáról, vagy azzal például, hogy Ukrajnát a világ egyik legkorruptabb államának nevezte.
Ilyen előjáték után nem volt túlzó a címszalagos várakozás, hogy Robert Fico majd csatlakozik a magyar kormányfőhöz, és egyértelműen ellene lesz az uniós költségvetés növelésének, benne Ukrajna újabb 50 milliárdos támogatásának. Ehelyett Fico előadott egy politikai szempontból egyébként bravúrosan összevarrt négypontos csomagot – vagyis nem blokkolta, hanem beárazta a javaslatot. Közben meg kétséget sem hagyott afelől a decemberi szavazáson, nem ő lesz az, aki megakasztja majd a brüsszeli gépezetet. Tapsikolt is egyet a szlovák liberális sajtó, cinikusan megjegyezve, hogy amíg helytelenül beszél és helyesen cselekszik, addig nincs gond.
Mindez tanulságul szolgálhat a felvidéki magyarok számára, főleg annak a több ezernyi szavazónak, aki a választáskor szavazatával támogatta Ficót, csupán azért, mert Orbán Viktort látta benne, azt hallotta tőle a kampányban, amit a patrióta politika hívei szívesen hallanak.
Látjuk a magyar kormány és Orbán Viktor harcát Brüsszellel – évek óta következetesen, a fenyegetések és megtorlások, jogtalan pénzmegvonások ellenére is kitartóan védve a nemzetállami érdekeket, a szuverenista álláspontot. Ez a szívósság nem a szlovák politika sajátja. A kettős beszédnek, a kétkulacsos politikának viszont van történelme, emlékezzünk csak a 2015-os migrációs válság kirobbanása után Fico milyen finoman próbált meg kihátrálni a visegrádi szövetségből, és áttáncolni a csehek által gründolt ún. slavkovi csoporthoz, amelyet cseh–osztrák–szlovák stratégiai együttműködésnek szántak – nem rajta múlott, hogy nem lett egy új térségi szövetség, a V4-ek viszont túlélte akkori válságát.
Hogy most milyen jövője lesz a visegrádi csoportnak, több mint kérdéses, túl bizakodónak lenni naivitás lenne. A lengyelek vélhetően új korszakot kezdenek, a csehek mindig is fél szívvel voltak benne, és Robert Fico brüsszeli debütálása is kérdőjeleket vet fel.
Persze, Robert Fico nagy spíler, akit nem az elvei vezérlenek, az érdekei viszont annál inkább. A legnehezebb helyzeteket is remekül tudja a saját előnyére fordítani, a politikai játszmákban hazai térfélen mindenki más utcahosszal mögötte van.
Ezért is merészség Andrej Dankótól nyíltan szembe szállni a kormányfővel. A válasz nem most és nem a sajtón keresztül érkezik majd. Addig is Danko lapozgathatná pártja krónikáit, hátha megtalálja azt a részt is, hogyan járnak a renitensek Robert Fico oltalma alatt.
Molnár Judit forrás: https://ma7.sk/tollhegyen/szavak-es-tettek Megjelent a MAGYAR7 45. számában.