Meg ne lepődjünk, évek óta Damoklész kardjaként lebeg a fejünk fölött a választási rendszer átalakítása, ami a felvidéki magyar közösség számára csupán egyet jelenthet: a rossz még rosszabb lehet. Minden strukturális változás – legyen az bármilyen területen, a bőrünkre megy, amit fogyást mutató létszámunk és gyenge érdekérvényesítő erőnk a törvényszerűség erejével dúcol alá...

A pártokat felvonultató sakktábla átrendezése gumicsontnak sem rossz, főleg a mostani ínséges időkben, amikor a kormány sarcol, megszorító csomagokat küld, mégis csak jobb, ha a nép afölött szöszöl-bobol, hogy melyik pártot szántaná be az új rendszer, és mennyivel rövidítenék meg a pártközpontokat, mint ha a csirkefarhát, a disznózsír meg a cigaretta ára miatt dühöngene.

A kormányfő stratégiai érzékét balgaság lenne megkérdőjelezni, Robert Fico mesterien sakkozik, pár lépéssel mindig kollégái előtt jár, hogy tehetetlen ellenzékét ne is említsük. A nagymesteri fokozatot egyértelműen a koalíciós partnerei ledarálásából kaphatná.

A politológiai tankönyvekben hosszú oldalakat tölthet meg, hogyan tette taccsra korábbi szövetségeseit, Vladimír Mečiartól kezdve Ján Slotán át egészen Bugár Béláig. A mesterterv most sem más, saját térfélen lehetőleg be kell olvasztani mindenkit, vagy ahogy a politológia nyelve fogalmaz, tömbösíteni a politikát, mert ha két nagy párt áll egymással szemben, akkor Fico joggal bízhat abban, hogy a többség politikai ízlésvilága még mindig inkább a nemzeti felé hajlik, mint a globalista, progresszív félvilághoz, ahol a véleménydivatot a nyugati liberális fősodor szabja.

A parlamenti küszöb 5-ről 7 százalékra emelése vegytisztán a politikai verseny csorbítása, és végzetes lenne a Magyar Szövetségre nézve is. Már az utóbbi két választást megelőzően is rendre fellángolt a kérdés, hogy valakivel a pártnak össze kellene bútorozni. A téma, ha most még nem is a közbeszéd részeként, de újra és újra előkerül. Csak a kivel kérdésre nincs jó válasz.

A két nagy tömb bármelyikéhez is becsatornázni a pártot hiba volna, de akkor mi marad? Matovičék faék egyszerűségéhez csapódni, az önmaga értékeit régen feladó KDH-val közösködni, avagy az identitásában bizonytalan Hlas-szal frigyre lépni… egyik sem jó opció.

Fico elképzelése átgondolt hatalomtechnikai lépés, amivel biztosíthatná a következő választáson az újrázását. Persze, ehhez 90 szavazat is kell a parlamentben, és az már nem olyan könnyen összeadható, még ha mélynemzeti oldalon olcsón mérik is magukat a képviselők. A kormányzati ciklus azonban lassan felezőhöz ér, nincs sok ideje Ficónak, ha a pályát át akarja rajzolni.

Ennél már csak a Magyar Szövetséget szorítja jobban az idő. Gubík Lászlóéknak ugyanis meg kell győzni a többséget arról, hogy az etnikai politizálásnak új keretet kell adni. Ezt a párt Kassán áprilisban bemutatott 13 pontos programja is rögzíti. Érvnek sem rossz, hogy a regionális alternatív küszöbnek és a nemzetiségű alapú természetes mandátumnak román és szerb mintája is van, csakhogy a módosításra parlamenten kívüli térből kell rábírni a hatalomgyakorlókat.

Nem egyszerű, de nem is lehetetlen, mert ugyan szívjóságból nem kapunk jogokat, de érdekből hozott döntésre mindig van esély, és mindkét oldalnak érdeke, hogy legyen egy olyan párt, amely nem szélen áll, olvasható, megbízható. A magyar politikának korábban is ezek voltak a jelzői, amit ma leginkább a megyei közös tapasztalatok igazolhatnak. A párt sok változáson ment át, de az alapállása nem változott, kiszámíthatóságában konzekvens.

Robert Fico Gubík Lászlónak és Őry Péternek a novemberi találkozójukon a kisebbségi status quo megőrzését garantálta. Erre a mondatra is szükség lesz még a közeljövőben, főleg, hogy ismét az hallatszik, a kulturális tárcánál felmelegítenék a nyelvtörvényt, mert milyen dolog már, hogy Manci néni magyarul kérjen jegyet a buszon a sofőrtől, a szomszéd Pistától. Biztos most is kreatív lesz a tárca, milyen furkósbotot vegyen elő a magyarok megfélemlítésére. Martina Šimkovičová és csapata továbbra sem érti, a kisebbségi nyelvek szorulnak védelemre. Normális országban elő sem fordulhatna, hogy a többség nyelvét védjék, hiszen a kisebbségi nyelvek kitettsége törvényszerű.

Amit Šimkovičováék tudatlanságból, meggyőződésből vagy egyszerűen csak „mert Szlovákiában ez így van” alapvetéséből kiindulva meg sem akarnak hallani, azt Peter Pellegrini nyitottsággal fogadta. Kisebbségi tanácsadójának, Forró Krisztiánnak a kezdeményezésére 15 nemzetiségi közösség képviselőjét látta vendégül az államfő a Grassalkovich-palotában.

Azt ugyan fel nem foghatjuk, hogy a Magyar Szövetség, az egyedüli etnikai érdeképviselet miért nem fért az asztalhoz, de ezen túllépve a megbeszélés első lépésnek pozitívan értékelhető, főleg, hogy az államfő is támogatta a nyelvi jogok bővítését, ahogy a kisebbségek jogállásáról szóló törvényi rendelkezést is, amely három és fél évtizede nem bír elkészülni. Az elnök nem jogalkotó, ám hivatali tekintélye komoly hátszelet adhat ügyeinknek, s hogy ez őszinte, vagy magyar szavazatokat szerző jól felfogott érdek, mindegy is, a pártnak élni kell a lehetőséggel. Persze, illúzióink nincsenek, megszoktuk, a döntéshozók egyszerűen nem értik a demokráciát, ha rólunk van szó. De a magyar kitartó!

Molnár Judit
forrás: https://ma7.sk/tollhegyen/regi-nota-ujrahangolva