Ha még valakinek kétsége lenne, hogy ebben az országban a mindenkori hatalom mennyire nem ismer bennünket, magyarokat, most ismét meggyőződhetett róla. Persze, ezek már nem az eldurvult mečiari idők, vagy az ellenséggyártást szofisztikáltabban űző Fico-éra...

Ez már a mindenki legyen boldog és elégedett időszak. Mi is, hisz mindenünk megvan (az a kicsi meg, ami hiányzik – mondjuk ahhoz, hogy ne fogyjunk rohamtempóban, és a fiatalok ne menjenek el a déli, leszakadó régiókból, ahol se munka, se jövő nincs – mit számít már). Most éppen minden régiók kormányfője bizonyította, nem sok fogalma van arról, hogyan élünk, mik a gondjaink, a reményeink és az elvárásaink.

Mi is történt? Csak elképzeljük… Liberálisék agymosodájában összehajoltak páran, szlovákok meg magyarul beszélők és gondolták, itt van ez a Gombaszög, sok a fiatal, lehet, két tombolás között még a szóra is éhesek, lehetne az igét hinteni, ámítani őket, hogy nincs itt semmi gond, elhitetni velük, hogy magyar, szlovák annyira mindegy, nem kell már magyarkodni. Ráadásul itt van ez a Szövetség párt is, velük is kellene kezdeni valamit, leginkább elvenni tőlük a show-t. Csak ígérni kell fűt-fát, aztán majd jönnek a szavazatok, Igornak ez már egyszer bejött. Edónak is bejöhet. Végtére is kampány van! Semmibe se kerül, a cechet amúgy is a magyar kormány fizeti.

Valami ilyesmi történhetett, mielőtt szombat reggel begördült a kormányfői nagy fekete autó Gombaszög szép völgyébe. A sok tudor arról elfeledkezett, hogy a konvoj pár kilométerrel odébb guruljon, mert azért a Sajó besárgult vize is megért volna egy kormányfői szelfit. Kép nem született, de nem is kell, mint kiderült, Eduard Heger képen szokta nézegetni a haldokló Sajót, amikor a minisztere eléje rakja. Nincs erre más magyarázat: a Sajó nem bír olyan sárga lenni, hogy Pozsonyban a helyzetet komolyan vegyék, és valós környezeti katasztrófaként kezeljék.

Ezek után meglehetősen erős kezdés volt a szlovák kormányfőtől, hogy elégedetten csemcsegett egyet, milyen szép szeglete ez az országnak, persze, tette hozzá gyorsan, neki Szlovákia minden szeglete egyformán fontos. Ezek szerint a szeglet igen, csak a szegletlakók nem. Mert a gömöriek mégiscsak tőle, illetve a kormánytól várják február óta a megoldást.

Ha a Sajó ügye nem is oldódik meg, nekünk azért nem lehet okunk panaszra, a kormányfő ugyanis hosszasan sorolta, mi mindent tettek értünk, magyarokért az elmúlt két évben. KultMinor, Csemadok-törvény, szlováknyelv-oktatás, ezek szerinte történelmi tettek. Pedig csak sokéves adósságok leginkább féloldalas megoldásai. Habár Korčokék elkaszálták, ő azért a kisebbségek jogállásáról szóló törvény miatt se aggódna, meg úgy általában semmiért sem. Mert minden rendben van, és különben is, mindenki érezze magát jól. És főleg itthon. Hja, hogy a Beneš-dekrétumok hatályával, háborús bűnös bélyeggel kissé nehezebb, arról neki fogalma sincs. Eduard Heger ugyanis bevallotta, nem tud arról, hogy a Földalapnál nagyüzemi módon történtek a földelkobzások a dekrétumok alapján. Arról sem tud, hogy nem mindenki tudja elfogadni a kollektív bűnösségen alapuló konfiskálást, vagyis az élő bírósági ügyekről sincsenek információi. Most már csak az a kérdés, amikor Gyimesi György többes szám első személyben arról beszél, hogy mi megcsináljuk, ki a mi, ha a kormányfő sem tud az ügyeinkről. Gyimesi nemzetmentő nimbuszát Heger amúgy is egy fél mondattal bedöntötte, azzal legyintve rá, hogy a magyar képviselő a dicsőséget jobban szereti, mint az eredményeket, pártjában nem is túl népszerű, kérdéses a politikai jövője.

A beszélgetés során olyan szimbolikus, ám számunkra mégis nagyon meghatározó kérdések, mint az alkotmányos meghatározásunk, vagy az állampolgárság ügye nem került szóba, de Heger ezt is megoldotta volna az itt mindenki itthon van lózunggal. Ahogy tette 2019-ben Zuzana Čaputová is, ugyanott, a gombaszögi táborban. A szép szavakért nagy taps járt, mára meg kiderült, üres pr-akció volt az egész, azt mondta, amit a közönség hallani akart, ám ha ügyeinkben cselekedhetne, semmit nem tesz. Emlékezzünk csak az állampolgársági törvény jóváhagyására, amely továbbra is diszkriminálja a felvidéki magyarságot.

Eduard Hegernek tehát megvolt a napi jó cselekedete, megnyugtatott bennünket, minden szép és jó, mi csak legyünk elégedettek. És ugyan kevesebb tirádával tette, mint elődje szokta, de most ez sem tűnik többnek, mint egy pipa a demonstratív gesztuspolitikának. A tetteket ugyanis nem szép szavakban mérik.

Gombaszög véget ért, jön Tusványos. Mint mindig, az ottani események most is a figyelem középpontjában lesznek, de nem ocsmány rappénekesek hergelik a hangulatot, és Székelyföldön nem is a jövő-menő román miniszterelnököket udvarolják körbe. Orbán Viktor hagyományosan Tusványoson vázolja fel a nemzet stratégiai alapvetését, geopolitikai értelmezést is adva a folyamatoknak. Semmi kétség, tusványosi szavai Brüsszelben is hallatszani fognak.

Molnár Judit
forrás: https://ma7.sk/tollhegyen/parasztvakitas