Konokul bíztunk benne, hogy a közelgő ünnep, a húsvét misztériuma szép allegóriája lehet majd az elmúlt másfél évtizedben annyi rosszat, megannyi veszteséget megélt felvidéki magyarságnak. Vakul hittük, hogy az élni akarás ősi parancsa ismét közösségünk mozgatórúgója lesz...
És ismét naivan reméltük, mindenki megérti, azért kell összekapaszkodnunk, hogy megmutassuk eltökéltségünket, mert távlatos terveinknek csakis azzal ágyazhatunk meg, ha képesek vagyunk megkerülhetetlen politikai erőt mutatni.
Nem így történt. A hétvégi államfőválasztás is kudarcaink sorát gyarapítja, pedig ez volt az a választás, amelyet magyar ellenfél hiányában, be is lehetett volna húzni. Vélhetően így gondolta Forró Krisztián is, amikor nem kis kockázatot vállalva, úgy döntött, elindul a köztársasági elnöki posztért folyó harcban, amelynek megnyerésére ugyan esélye sincs, de arra van, hogy parlamenten kívüli pártként a kampány idejére a politika legfelsőbb polcára rakja a Magyar Szövetséget.
A 2,9 százalékos eredmény mélyen a várakozások alatt van. Nem lehet és nem is szabad szépíteni a kudarc tényét.
Ebben a helyzetben csak a józanság adhat esélyt a pártnak, így kell nekiállni az eredmények elemzésének, mert ahogy a parlamenti választásoknál, úgy itt is, többtényezős a gyenge eredmény. Építkezni azonban csak akkor lehet, ha teljesen felfejtik, mik húzódnak a számok hátterében.
Túl egyszerűsítő lenne fő okként azt mondani, hogy az elnökválasztás nem szólítja meg a magyarokat, számunkra ennek a választásnak nincs tétje. Minden választásnak van tétje, ennek is volt,
Forró Krisztián kampányával is ezt kommunikálta, így ez esetben inkább azt kell megvizsgálni, miért nem érte el a választókat a magyar szavazat fontosságának az üzenete, miért nem lehetett még egy intenzív kampánnyal sem érdekeltté tenni a magyar közösséget?
Még a sok választási buktán edződötteknek is meg kell azt emészteniük, hogy a Felvidék fővárosa szerepben szívesen tetszelgő, az elsőségért Dunaszerdahellyel versenyt futó Komáromban Forró Krisztián csak a harmadik helyen végez, Ivan Korčok és Peter Pellegrini mögött, ahogy az is érthetetlen, hogy Dunaszerdahelyen is csak épp hogy be tudta húzni a várost a magyar jelölt, nyakában ott liheg Korčok.
Hol vannak a helyi erős emberek, mennyire működik az aktivistahálózat? A párt egyik erőssége a vidéki beágyazottsága, polgármestereinek és helyi képviselőinek köszönhetően. Ők miért csak akkor érzik magukénak a kampányt, ha saját magukról van szó? Ezek a kérdések is a válaszukra várnak.
A választások soha nem a kampánnyal dőlnek el, magyar kormánykörökben honos a mondás, hogy a következő választás az eredményhirdetés másnapján kezdődik, ami azt jelenti, a munkát két választás között sem lehet megspórolni. A Magyar Szövetségnek itt is vannak tartalékai, mert hiába az erőn felüli kampány, ha kampányidőszakon kívül a párt nem láttatja magát, témákat nem hoz, az eseményeket legföljebb kommentálja, de nem alakítja. Határozott arcél és követhető célok nélkül nincs sikeres politika.
A választás éjszakáján Forró Krisztián felajánlotta az elnökségnek a lemondását, amely – kellő higadtsággal – úgy döntött, most már az európai parlamenti választásokra kell összpontosítani.
Üdvözlendő, hogy nem vállalták egy ilyen lépés ódiumát, és nem csupán azért, mert jelenleg nincs a pártban Forróhoz hasonló integráló személyiség, erkölcsi joguk sem lett volna a tetemre híváshoz, ugyanis ebben a harcban az elnököt magára hagyták.
Egy-két kényszerű, kelletlen Facebook-poszt a hajrában, itt véget is ért a párt vezérkarának a ténykedése, hogy önös érdekből vagy érdektelenségből, majd az idő megmutatja. Csapatszellem nélkül azonban nincs erős csapat, és ha a pártban marad a „magamizmus” szellemisége, az nem sok jót jelent a jövőre nézve.
Most egyelőre arra kell a Szövetségnek összpontosítania, hogy a vélhetően szoros második fordulóban hogyan tudja a közösség javára fordítani Forró Krisztián bő 65 ezer szavazatát, amelyre Ivan Korčoknak és Peter Pellegrininek is nagy szüksége lehet.
Mit tudna a hungarofób Ivan Korčok kínálni, aki szerint nekünk nem járnak kollektív jogok?
(Kollektív bűnösségre bezzeg van jogunk!) A választások éjszakáján még a kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezetet is beígérte, amit külügyminiszterként elkaszált. Ígéretét előélete hitelteleníti. Ráadásul a Washingtonban és Brüsszelben megkreált Korčok mindent megtenne, hogy az országot kiszolgáltassa a háborús érdekszférának és a progresszív erőhatásnak, hiszen ezzel a feladattal küldték. Magyarként Peter Pellegrini mellett sem sok érv hozható fel, de szuverenista, békepárti elkötelezettsége lehet a közös metszéspont, Forróék alkupozícióját pedig csak erősíti Pellegrini szorult helyzete.
Okosan vezetett tárgyalásokkal tehát a magyar közösség még ebből a vert helyzetből is profitálhat.
Az államfőválasztás második fordulója után azonnal ráfordulunk az uniós választásra, aminek ténylegesen nagy tétje van. Munka lesz épp elég, de a párt így sem kerülheti el a belső szembenézést, és a kívülről érkező kérdések megválaszolását. A tét nem kevesebb, mint a magyar érdekvédelem életben tartása.
Molnár Judit forrás. https://ma7.sk/tollhegyen/megujhodas-helyett-onvizsgalat