Javíthatatlan naivitással azt hisszük, lejjebb már nincs. Pedig igen. A szlovák politikum az elmúlt években torzabbnál torzabb arcait láttatta, fityiszt mutatva mindenkinek, nyelvet öltve mindenre, ami hagyományos és értékes a politika amúgy szövevényes világában...
Elszánt brigantik és ócska komédiások hadakoznak egymással, és közben észre sem veszik, már nincs közönség. Az emberek ráuntak a cirkuszra, főleg, hogy abból már volt elég, a kenyér sorsa meg bizonytalan. Mert ott tartunk, hogy teljesen eluralkodott az embereken a létbizonytalanság, a válság leural mindent, a mindennapokra rátelepszik a szorongás, a félelem.
Szemünk előtt omlik össze a biztosnak vélt világunk, kapaszkodók kellenének, ezért is méltatlan az a kutyakomédia, amit a politika az elmúlt napokban Igor Matovič leváltási kísérletekor művelt.
Miközben várható volt, a visszafogottsággal nem vádolható pénzügyérünk megmenekül, és elszabadult hajóágyúként folytathatja őrült futamait, képzeteivel sokkolva mindenkit. Mert energiája sok mindenre van, csak arra nincs, hogy legalább a térdén egy kockás papíron kiszámolja, hogyan is állunk, hol tartunk a mínuszos tartományban.
Egy biztos, óriási a baj, nagyobb, mint gondoltuk. Ezt maga a kormányfő sem titkolja.
Persze, nehéz lenne megállapítani, hogy véletlen elszólás, vagy tudatos üzenet volt Eduard Heger részéről, amikor néhány napja a Financial Times-nak nyilatkozva belengette a szlovák gazdaság összeomlását. Heger inkompetenciája inkább az előbbit valószínűsíti, az meg a politika színvonalát jelzi, hogy erről először egy külföldi lapnak beszél, de mindegy is, a lényeg, a legrosszabb forgatókönyv is játékban van. A kormányfő ugyan néhány nap múlva szánalmasan magyarázkodott, ám az sem volt megnyugtató, mert csak annyi derült ki belőle, hogy van B-terv, miközben egyelőre az A-terv sem látható, és a csodavárásnál azért több kellene.
Jelenleg ugyanis ott tartunk, semmi átfogó kormányzati elképzelése nincs a Heger-kabinetnek az energiaválság rendezésére, csak várnak a brüsszeli döntésekre, amik viszont egyelőre nem szolgálják a jó megoldást.
Szemmel látható, az unió maga is esetlen a válságkezelésben, beismerés nélkül is egyértelmű, szankciópolitikájával lábon lőtte magát, a megváltást nem lehet Brüsszeltől várni. Heger bátorsága persze csak addig terjed, hogy idehaza eldünnyögje, az eddigi uniós intézkedések nem elégségesek, és nem is segítik a szlovák gazdaságot, a Brüsszel-kritikusok mögé azonban nem mer beállni. Pedig a térségi érdek is azt kívánná, hogy most megtámogassa a józan érveken alapuló magyar álláspontot, ahogy lehetőség lett volna erre a gázársapka-javaslat ügyében, de hát a szlovák politika opportunista volta komoly hagyományokon nyugszik.
Hegerék most abban bíznak, zöld utat kapnak az eddig fel nem használt uniós alapok megnyitására, hogy a fejlesztésekre szánt összegeket átütemezzék.
Ám ez is csak félmegoldás, hiszen eredetileg az alapok főleg az önkormányzatoknak jelentettek volna forrásokat, az átcsoportosítással azokat rövidítik meg, arról nem is beszélve, az összeg nagysága sem egyértelmű, és kérdéses, mikor lehet ebből pénz.
Félhangos ötletelés szintjén szó van a Dzurinda-kormány idején eltapsolt családi ezüstről, a Szlovák Villamos Művek visszavásárlásáról is, amelyben az állam már csak harmadrészben van jelen, de a merész szándékot itt sem követik a lehetőségek, hiszen a tulajdonosok miért adnák el az egyébként évről évre több nyereséget hozó céget, és miből is tudnánk kifizetni.
A kormány elképzelései inkább tűnnek csapongó ötletbörzének, mint stratégiai vonalvezetésnek. Pedig a kényszerűség diktálta helyzetben a válaszokat nem lehet megspórolni, a válság az élet minden területére befurakodott.
Gyerekeinknek a télen hideg tantermekben kellene ülniük, az egyetemek novemberben bezárnak, ha nem kapnak segítséget, decembertől megbénul az egészségügy, több mint kétezer orvos felmondása lép életbe, ha nyolcpontos – nem csupán béremelésre vonatkozó – követeléseik nem teljesülnek. A szolgáltatások és a kulturális intézmények ismét áldozatul esnek. És a legfontosabb, ugyan még nem látjuk, az ipart és a vállalkozói szférát hogyan tizedeli meg a válság, de a vérveszteség itt is borítékolható.
Kormányzati munka tehát lenne elég, ehelyett a parlamenti manézsban zajlik a skandalum.
Sulíkék rajtavesztettek, Matovičot nem győzték le, magukat viszont kigolyózták a vályú mellől, és még a támogatottságukat is megtépázta a nagy matovičtalanítási tervük, népszerűségük bukórepülésbe állt. Már a gyűlölet a mozgatórúgó, és az erősebb a józanságnál. Sulíkéknak ezek után nem maradt más fegyverük, az előrehozott választásokra játszanak. Készülhetnek is a fináléra, a jövő évi költségvetést jó eséllyel bebuktathatják.
Addig is a cirkusz megy tovább, mi meg fizethetjük a számlát.
Molnár Judit https://ma7.sk/tollhegyen/kenyer-helyett-cirkusz kezdőkép: TASR/AP