A baj elég nagy! Mielőtt azonban ítéletet hirdetnénk, üljünk le, vegyünk néhány mély lélegzetet és szórjunk mindnyájan hamut a fejünkre! Ha nem is vagyok még agg, de tapasztalt öregként megállapíthatom: itt mindenki valahogyan sáros lett. A kérdés csak az, hogy van-e elég hamu…(agárdy)
Évek óta fújjuk, az a fő bajunk, hogy a szlovákok nem nyitottak felénk, nem tudnak velünk és a gondjainkkal mit kezdeni. A jelét sem mutatják, hogy meg akarnák érteni a felvidéki magyarságot, meg sem hallgatnak. Csak a saját felelősségünkről esik kevés szó!
Mert mi dolga a többséginek, amikor karba tett kézzel nézheti, hogyan semmisítjük meg magunkat megosztottságunkban gyűlölködve, sérelmeinktől vezérelve. A belháborúnak terepe is van, a közösségi hálón félelmetes indulatok feszülnek egymásnak, értelmes vitának nyoma sincs. S miközben mindenki a másik legyőzésével van elfoglalva, észre sem veszik, kinek tesznek jó szolgálatot.
Persze, egy évtized szembenállását nem könnyű magunk mögött hagyni, ám ha nem tudunk továbblépni, semmi esély nincs arra, hogy a felvidéki közösség valaha is erőt mutasson.
Cipelhetjük magunkkal a vegyesre szabott Most-múltat, folytatódhat a címkéző dehonesztáló mököpözés, mindent betemethet az árulózás. Csak az árkokat nem. A gyűlölet táplálói már azt sem látják, hogy a politikai szakadárok kemény árat fizettek, a két százalék alá olvadt támogatottság kijózanító valóságát mérlegelve vissza kellett kullogniuk az MKP-hoz. Vezérük, Bugár Béla pedig méltón fejezte be karrierjét, bukott egy hatalmasat, hogy végleg eltűnjön a politikai süllyesztőben, ahonnan ugyan néha ki-kikukkant, de már csak szánalmas színjáték, ahogy megpróbálja eljátszani a történésekre még hatással levő megmondóembert.
Minden ellenérzés ellenére a békát le kellene nyelni, mert szükség van a pártra, hiszen a Most–Híd maradéknyi választótábora már aligha különbözik jelentősen az MKP táborától; magyarok, akiknek bizonyára fontosak a magyar témák.
A Szövetség pedig akkor lehet sikeres, ha mindenki megtalálja benne a magáét. Arról nem is szólva, hogy az elmúlt években sokan éppen a megosztottság miatt fordítottak hátat a politikának, ám egy újra egységes magyar párttal, a témák határozott felvállalásával remélhetően még meggyőzhetők, és visszatérhetnek a magyar politika támogatói közé. Épp ezért lenne üdvös egy átfogó felmérés, hogy kiderüljön, hogyan gondolkodik a felvidéki magyarság a politikai jövőjéről. Valóban sokan lennének az egyesülés miatti elégedetlenkedők, vagy csak hangosak?
Lassan két hónap eltelt azóta, hogy a három párt bejelentette a Szövetség létrejöttét, és az elmúlt hetek megmutatták, szakmai kérdésekben gond nélkül megtalálják a közös hangot.
Nincs vita arról, hogy a kisebbségi jogokat, a déli térségek gazdasági felzárkózását, kultúránk helyzetét, az oktatásügyet merre kellene elmozdítani. Az egyedüli kontúrosabb különbség a magyar kormányhoz való viszonyban van. Itt azonban a Most–Hídnak kell hátralépnie, és elfogadnia, hogy a másik két párt számára ez a kérdés nem eldöntendő. Ha erre nem képes, kockáztatja a pozícióját, és gyengíti a leendő pártot is, mert csak erősödhetnek a bíráló hangok.
Mint látható, a szlovák kormány magyar nyelvű propagandaszócsöve máris a Szövetség ellen fordította a helyzetet.
És ugyan nevezhetjük üres maszlagnak, színtiszta manipulációnak is a hidas hatalomátvételről szóló mesét, avagy azt, miszerint a Szövetség vegyes párt lenne, de a prosztó hazugság mindig rövid úton megtalálja a befogadó közegét.
A képet csak árnyalja Gyimesi György felbukkanása, aki az elmúlt pár hétben egyértelművé tette, magyar témákban akarja láttatni magát, és ennek megfelelően harcos énjét ki is élte szájkaratéban.
Tény, hogy Gyimesi remek debattőr, nem fél beleállni a vitákba. El is érte, hogy jusson neki reflektorfény, az meg hozza a népszerűséget. És mivel sikerre éhes a magyar, nem csoda, ha máris sokan benne látják az új magyar vezérlőt, elfeledkezve arról, hogy egy szlovák párt képviselője, és saját bevallása szerint ezen nem is akar változtatni. Persze, akik a bátorságát éljenzik, azoknak eszükbe sem jut, hogy ezeket a vitákat a szlovákokkal az elmúlt évtizedekben a magyar politikusok már lefolytatták, nem mindig eredménytelenül. Az ügyeinkről azonban nem csupán beszélni kell, megoldani is kellene őket. Mert a politikus mércéje az eredményessége.
Gyimesivel kapcsolatban már közhellyé sorvadt a fecske allegóriája. A napokban a parlament elé kerül az állampolgársági törvény, akkor kiderül, mire elég a fecskelét.
Félő, ünneplésre nem lesz okunk. Mert még a leghangosabb kiállás sem ér sokat, ha szólóban mondják. Ez a tanulsága az elmúlt harminc évünknek, nem egyéni népszerűségek vittek bennünket előre, hanem az erős csapatban elvégzett munka.
Molnár Judit
forrás: https://ma7.sk/tollhegyen/bekak-es-fecskek