Ami teljesen biztos, Magyar Péter szőröstül-bőröstül megette az ó-ellenzéket. Szocialistákat, balliberálisokat, jócskán liberálisokat, nagyon balosokat, mindenkit. A DK és az MKKP – becsületükre legyen mondva – még kínlódtak egyet, aztán kiszenvedtek...
A DK hiába váltott Dobrev Klárára, a gyurcsányi beidegződéseket nem vetkőzték le. Sok jót nem tettek az országért, a külhoniakhoz a viszonyuk gyalázatos volt, ott végezték, ahová valók. Dobrev és elnöksége lemondott, politikai harakiri lesz az utódlás. A Kutyapárt, ahogy jött a semmiből, úgy el is tűnik. Az egykori viccpártból önmaga szánalmas paródiája lett. Az egyszázalékos valóságból egyiknek sincs sok esélye újraépíteni magát. Egyikért sem kár! Konzervatívként mégis úgy gondolom, egy országnak szüksége van a tisztességes baloldali politikára is. Felfoghatatlan, a baloldal és értelmisége milyen könnyen feladta az értékrendjét és állt be a nemzeti narratívát vivő Magyar Péter mögé, nem is tudni, mit remélve, miután csak megvetéssel beszélt róluk.
Az Országgyűlés hárompártivá zsugorodott, a Mi hazánk hozta a papírformát, 6 képviselőjével ugyan sokat nem tehet, de alapozóként Toroczkai László máris a magyar demokrácia leépítéséről beszélt, a Gyurcsány-Bajnai érához hasonlítva azt, ami következik.
Magyarország több mint 3 millió választója azonban egy új korszakra szavazott, hiszen Magyar Péter Tisza Pártja alkotmányozó többséget szerzett, 138 képviselőjével történelmi győzelmet aratott, korábban soha senki nem kapott ilyen erős felhatalmazást. Józanságot igénylő nagy felelősség. De vajon ez a többség a békés változásra, az új élményére, egyfajta csodavárásra, a jobb reményére, vagy az inkvizícióra is voksolt?
A Batthyány tér ugyan visszhangzott a „börtönbe” skandálásától, de ez aligha a választóik általános elvárása. Nem lehet nemzetegyesítő programot meg börtönprogramot is hirdetni. A kormányzás felelőssége a közjogi rend megtartását is feltételezi. A köztársasági elnököt 2024-ben öt évre választották, távozásra felszólítani, pressziót alkalmazni megengedhetetlen egy jogállamban, a kétharmad ugyanis nem a korlátlan, hanem a józan, bővíthető lehetőségeknek ad keretet. Példa persze mindenre van, Lengyelországban Donald Tusk meglehetősen sajátságosan értelmezte az egyszerű többségét is, emlékezzünk csak, a közmédiát milyen brutálisan foglalta el. A két politikus a Varsó-Budapest tengelyt már a kampányban újraélesztette, láthatatlanul, annál szorosabb szövetségben.
Nem lesz ilyen gördülékeny a magyar-szlovák viszony, a Tisza elnöke máris jelezte a vitás kérdések megnyitását. Fico előzetesen megromló kapcsolatokról, Magyar korábban a lex Beneš miatt a nagykövet hazahívásáról beszélt, ez borítékolhatóan nehéz menet lesz. Kérdés, a felvidéki magyarság ismét az ütköző szerepében találja-e magát, példa erre is volt már.
Magyar Péter választási sikerének a kétéves, folyamatos országjárása mellett fontos eleme volt, hogy a kampányban keveset árult el kormányzati terveiről, ami jó stratégiának bizonyult, ha széljobbtól a konzervatívon át a balliberálisig mindenkit meg akart szólítani. Elszámoltatásról beszélt, jelszava lett a Kelet helyett Nyugat, ígérte az uniós pénzek hazahozatalát, de kevés konkrétumot mondott az energiapolitikáról, a gazdaság átalakításáról, a közjogi reformokról, a globális politikáról. Most azonban ez változik, Ukrajna-politikája, a migrációs kérdés, az orosz energiahordozók kiváltása, a rezsicsökkentés kivezetése, ezek Brüsszel jelzett elvárásai. Az új hatalom döntései megmutatják, milyen is lesz az ország irányvonala, mennyi teret kap a globalista érdek, és a Magyar-kormány hogyan értelmezi a magyar érdekeket. A kampányban az ellenzéki vezér a reményt ígérte, hamar kiderül, ez kormánypozícióban beváltható-e, vagy szembejön a rideg valóság. Mindenesetre, nehéz helyzetben lesz, az Orbán takarodj eddig volt habarcsa közösségének, ráadásul a széles választói réteg sokféle elvárással van, vélhetően a belpesti értelmiség mást remél, mint a Viharsarok jobboldali népe.
Nehéz időszak vár a Fideszre is, a vereség mélyelemzést kíván, meg kell válaszolni, ezúttal miért nem működött a szuverenitás védelme, a háborúellenesség, a Brüsszellel való szembenállás üzenete, miért nem győzte meg az embereket az a támogatáspolitika, ami rezsicsökkentésben, védett árakban, avagy szociális és családügyi támogatásokban jelent meg. Ezt csupán a 16 év eróziójával magyarázni nem elég. Több mint 2,2 milliós táborát össze kell tartania a pártnak, ellenszélben is. Orbán Viktor a nem adjuk fel ígéretével jelezte, nem lesznek könnyű ellenzéke az új hatalomnak.
A választás a külhoniak mellett sem ment el, Magyar Péter győzelmi beszédében is jutott egy mondat, jelezte, számíthat rá minden külhoni. A Fidesz a nemzetpolitikát nem szlogenként alkalmazta, közjogi keretet teremtett, komoly eredményekkel, van tehát mire alapozni a folytatást. Azt majd a gyakorlat mutatja meg, hol ér véget a haza.
Molnár Judit forrás: https://ma7.sk/tollhegyen/a-ketharmad-felelossege-es-kerdojelei