Bevallom, csupán egy csipkelelkű tudósember túlzott érzékenységének gondoltam, amikor néhány hete jött a hír, hogy Vladimír Krčméry külföldre ment családjával, mert itthon nem érezte magát biztonságban...
Azóta kiderült, az ország egyik legnagyobb orvos szaktekintélyének nem a piacon szóltak be a dühükben megbátorodott „ténsasszonyok”. A külföldön is elismert infektológust fizikailag megtámadták, őt és családját is halálosan megfenyegették, elmondása szerint fegyvert is fogtak rá, ezért a rendőrség javallatára távozott külföldre, (a járványhelyzet súlyosbodása miatt már vissza is tért).
A támadások hátterében csupán egyetlen dolog állt: Krčméry az összes adandó alkalommal és az összes lehetséges fórumon az oltás mellett kampányol. Tavaly még egy ország figyelte minden egyes megnyilvánulását, megkérdőjelezhetetlenül, és mára dől rá a gyűlölet, miközben ő akkor is, most is ugyanazt mondja. Csakhogy az elmúlt másfél év koronavírusharcában amortizálódott körülöttünk minden. A bizonytalanság elvette az emberek hitét, a fejetlenség hiteltelenített mindent.
Ide jutottunk!
Szlovákia kettészakadt. És úgy tűnik, ezúttal sokkal mélyebb a törésvonal, mint az a politikai hitvallás mentén keletkezett megosztottságkor bármikor is volt. Oltáspártiak és oltásellenesek állnak egymással szemben, a hangos szó inkább az utóbbiaké.
De ne finomkodjunk, már nem csupán arról van szó, hogy vannak elégedetlenkedők, akik fotelvirológusként osztják az észt, vagy rosszabb esetben epét hánynak a közösségi hálón. Vékony a jég, és beláthatatlan dolgok is történhetnek, mert az egyéni elégedetlenség a tömegpszichózis hatására könnyen átcsaphat agresszióba.
Ezt látjuk most, amikor a magukat szabadságharcosoknak nevezők „bátorságpróbájukat” vívják azzal, hogy bevásárlóközpontokban maszk nélkül jelennek meg, csak hogy provokáljanak.
Tizenöt perc hírnév jár is érte. Meg két nap fogda, és aztán ismét szabadon lehet randalírozni a szabadság harsányszavú védelmezőjeként, a valóságot tagadók nevében. Úgy vélik, ők az igazságosztók, és nem is hajlandóak tudomásul venni, hogy most is a vírus áll nyerésre.
Ugyan volt egy-két hónapunk, amikor belefeledkezhettünk a normális életbe, így könnyű volt elhinni, hogy vége. De korántsem!
Úgy tűnik, a negyedik hullám az eddiginél is nagyobb erővel tör ránk. Kevés választ el attól, hogy drámaira forduljon a helyzet, hogy a kórházak befogadóképességük, az egészségügyi dolgozók pedig teljesítőképességük határához érjenek.
Ezerháromszáz orvos és nővér drámai hangvételű kéréssel fordult a közvéleményhez az oltás felvételét kérve, de nem látszik, hogy hangjuk elérte volna az oltást megtagadókat, akik még mindig többen vannak, mint az oltottak. „Elméleti“ vitákat folytatnak az oltás káros hatásairól, figyelmen kívül hagyva a legfontosabb tényt: minden adat azt mutatja, éppen rájuk jelent halálos veszélyt a vírus, jelenleg ők töltik meg a kórházakat (a most kezelt betegek mintegy 80 százaléka oltatlan), elsősorban ők kerülnek lélegeztetőgépre.
És a hatalom megadóan nézi az eseményeket. Az ország Covid-térképe lassan teljesen feketére vált, a járványügyi szakértők ennek szellemében fogalmazták meg ajánlásaikat, ám Eduard Heger kormányának nem volt elég bátorsága, hogy meg is fogadja őket.
Szőrmentén szigorít, és nincs ahhoz mersze, hogy intézkedéseivel érezhető különbséget tegyen oltottak és oltatlanok között, ezzel is az oltás felvételére kényszerítve az eddig ellenállókat. De miért is vennék fel az oltást, ha ugyanolyan szabadon mozoghatnak, mint az oltottak. Egy éve Igor Matovič káoszkormányzása tette taccsra az országot, most Hegerék tétovasága. Pedig követhető példák vesznek körül bennünket, legutóbb épp az osztrák kormány döntött az oltatlanok lockdownjáról, ezt egyébként a sokkal nagyobb átoltottsággal rendelkező nyugati országok megoldásként alkalmazzák. Máshol szakmákhoz kötik az oltás felvételét. Ellenzők, lázadók persze mindenhol vannak, de magas átoltottság mellett kevésbé jelentenek veszélyt.
Krízisidőszakban a gyenge kormányzásért, a hiányzó irányvonalért nagy árat fizet az ország, ráadásul hibás a politika számítása, a népszerűtlen döntések elodázása nem hoz a kormánynak népszerűséget.
Persze, nem könnyíti Hegerék helyzetét, hogy egyre nagyobb ellenszélben vannak, a pártok ezúttal sem találják a konszenzust. A hülyeség jobbszélről támad, és baloldalon sem látni a józanságot, miközben biztosak lehetünk abban, ha most Robert Ficónak hívnák a kormányfőt, kemény kézzel verné át döntéseit az oltakozás növelése érdekében. Az már a politika szomorújátéka, amikor a pillanatnyi haszon, a remélt népszerűség felülírja a felelősségteljes hozzáállást.
Ám hiba lenne csupán a politika mindenhatóságával elütni az országban uralkodó rossz állapotokat. Az egyén felelőssége ugyanis megkerülhetetlen.
Az azonban az állam dolga, hogy megértesse az emberekkel, amikor fokozott veszélyhelyzet van, nem csak magunkért felelünk. Valóban el kell jutnunk odáig, hogy minden családot elérjen a betegség, a halál? De vajon a semmi tornácán is vannak oltásellenzők?
Molnár Judit Megjelent a Magyar7 2021/46. számában. kezdőkép: TASR