Kelet-Európában csak azért menekültünk meg eddig, mert szegények vagyunk. De ne reméljük, hogy nem „romolhat hozzánk".
„Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek, Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!” …
A nyolcsorost, mely a fenti idézettel végződik, Batsányi János vetette papírra egy Kassa nevű, akkortájt magyarországi városban, 234 évvel ezelőtt. Sok víz lefolyt azóta a Szajnán és a Dunán is, és mára Párizsban is, Kassán is nagyot zuhant az ország névadó nemzetiségének aránya. Olyannyira, hogy Kassa már nem is Magyarország – és Párizs sem lesz sokáig francia. Így talán 1789 óta talán sosem volt annyira időszerű Párizsra figyelni, mint most.
„Európa vezető ereje”, „a francia atomhatalom”, az „Ötödik Köztársaság” elnöke, Emmanuel Macron kénytelen volt otthagyni a brüsszeli EU-csúcsot, Európa vezetéséről szőtt álmainak legfontosabb helyszínét, mert Franciaországban zavargások törtek ki. Lemondott hasonló okokból tervezett németországi útjáról is, és idő előtt hazatért – de a nyugalmat máig nem sikerült helyreállítania.
Mint ismert, a zavargások közvetlen oka az, hogy egy 38 éves rendőr intézkedés közben lelőtte a 17 éves Nahel M-et. Nahel, akinek fiatal kora ellenére nem először gyűlt meg a baja a rendőrséggel, sem származására, sem szocializációjára nézve nem tekinthető franciának. Legalábbis, ha „francia” alatt a köztársaság lakosságának azt a kb. 80%-át értjük, amely jellemzően több generáció óta „francia”, keresztény, és a fehér rasszhoz tartozik. De ezen meghatározástól tartózkodni ajánlott, hogy biztos, ami biztos, senkire se nézve sem legyen bántó vagy legalábbis megkülönböztető jellegű.
A fiatalember halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok. S bár a francia államnak megvannak a számunkra is jól ismert, az eset kivizsgálására alkalmas eszközei és (európai) struktúrái, az utcára vonuló ezrek- ezek egyetlen elemét sem tekintik követendőnek, pláne kötelezőnek. Mert ezek az emberek képezik azt a migráns (hátterű) tömeget, mely a mi értékeinkre egyáltalán nem fogékony, azokat korántsem érzi sajátjának. Már csak azért sem, mert ennek a társadalmi modellnek a megvalósításában semmilyen szerepet sem vállaltak. Abban az erőfeszítésben, mely ezt társadalmi berendezkedést létrehozta, egyáltalán nem vettek részt.
Batsányi kétszáz éve azt gondolta, minden feudális örökség veszedelmes, és fenntartóit el fogja söpörni a történelem. Ma Európa abban a csapdában vergődik, amely egyszerre képzeli fenntarthatónak keresztény kultúrában fogant értékeit – mert ne tévedjünk, abban fogant a cancel culture is – és az ettől idegen tömegek betelepítését. Az egy hete tartó zavargás csattanós válasz és markáns figyelmeztetés minden európai országnak, hogy ez lehetetlen. Kitervelőit talán nem, de higgyék el, minket, elszenvedőit is el fog söpörni a történelem!
A meghasonlott, gyermekvállalásra is lusta, utód, s így cél nélküli, hedonista európai lakosság elveszíti többségét, kultúráját és országait, míg a számarányát sebesen növelő, a válságban lévő – onnan nézve fehér – kultúrát lenéző, az új ideológiákat pedig mélyen megvető migráns tömeg országot épít a kontinensen. Olyan országot, melyben életformánkhoz alkalmazkodni szégyenletes. És az ország, ahol a keresztény, európai, de főleg a woke- és LMBTQ-kultúra elfogadásának kényszerét a bevándorlók szükségszerűen igazságtalanságként, sőt, megaláztatásként élik meg, ketté kell, hogy szakadjon. Az új honfoglalók sértőnek érzik helyzetüket, mert míg magukat az értékteremtő őslakosságnál erkölcsi és vallási értelemben is előrevalóbbnak tartják, a másik oldalról viszont ez a felsőbbrendűség teljesen szemben áll azzal a tapasztalatukkal, hogy társadalmi megbecsülésük jóval alacsonyabb a lenézett őslakosokénál.
Ezzel érthetővé válik, hogy miért alakul ki az a mérhetetlen gyűlölet, ami egy-egy ilyen, valóban szerencsétlen, de korántsem példátlan eset kapcsán elönti az utcákat. De ami még fontosabb: a maga pőreségében és kérlelhetetlenségében megmutatkozó gyűlölet egyértelművé teszi, hogy a „beilleszkedés” erőfeszítései mennyit érnek. Semmit. Nulla. Ennyit.
Az elmúlt egy hétben legalább 5000 autót és számtalan üzletet gyújtottak fel, kiraboltak szupermarketeket és nagyáruházakat éppúgy, mint apró szatócsboltokat, és egyetlen percig nem aggasztotta őket, hogy az ott talált árukat ellopni erkölcsös-e. Hisz az nem volt más, mint kis elégtétel a napi megaláztatásokért, aminek károsultjai épp a megalázók maguk. Ami azonban még a milliárdos anyagi kárnál is fontosabb: az erőszakhullám a legegyértelműbb bizonyíték arra, hogy a migránsok válogatás nélküli, korlátlan beáradása mivé fajul, és a felbillenő arányok mennyire labilissá teszik a befogadó társadalmakat.
A jelenséget 2023. június 27-étől lehetetlen elszigetelt alakok egyéni akciójának tekinteni. Csak a vak nem látja, hogy a békés egymás mellett élés milyen ostoba ábránd, ami csak az együgyűek tudatában és a számítók megnyugtató beszédeiben létezik. A valóságban nem. Ezek az emberek sosem bocsátják meg nekünk, hogy milyen messze vetemedtünk a keresztény vallás magatartási és etikai szabályaitól, ami – még ha vonzóvá nem is, de – legalább megtűrhetővé tehetett volna bennünket a számukra. De így, mégis, mire számítunk? Hogy az afganisztáni queer-érzékenyítés eredményre vezet, és majd mohamedán férfiak fogják egymás fenekét simogatni a párizsi parkok árnyas padjain? – Nem. Nem fogják. És minden szabály, amit azért hozunk, hogy rákényszerítsük őket ennek elfogadására, csak olaj lesz a tűzre. Mire számítunk? Hogy az afganisztáni queer-érzékenyítés eredményre vezet, és majd mohamedán férfiak fogják egymás fenekét simogatni a párizsi parkok árnyas padjain? – Nem. Nem fogják.
A június 27-ét követő események mindenkit meg kell győzzenek arról, hogy az Unió által választott út rossz, az épp most újraerőltetett befogadás és kvóta saját elbutulásunkhoz és pusztulásunkhoz vezet. Az európai választópolgár képtelen helyesen dönteni, mert vezetői elbizonytalanították. Képtelen kimondani és következetesen képviselni saját fennmaradásának érdekeit, jövőt teremteni a saját maga számára – és ugyan ki várhatná el másoktól egy ilyen társadalom tiszteletét?
Az események kapcsán Mateus Morawiecki azt posztolta: „a mi tervünk a biztonságos határok Európája – biztonság és közrend – ezek azok az értékek, amelyekből minden más kiindul!” – és ehhez komolyan szabályozni kell az alkalmas emberek bejutását a közös határokon. És ez még – mint Morawiecki példája is mutatja – akkor is igaz, ha olybá tűnhet, mintha ezt is az álnok Orbán találta volna ki!
Meg kell védenünk közösségeinket, ha nem akarjuk rövidesen Varsótól Belgrádig Párizsban érezni magunkat! Ne gondolja senki, hogy csendben, házába húzódva, lesütött szemmel járva megúszhatja. Hogy lányai és unokái megúszhatják, hogy az ilyen, elképzelés és nélküli betelepítés asszimilációhoz vezethet. Nem fog.
Gondoljuk át, hogy mi itt Kelet-Európában mindössze azért menekültünk meg eddig, mert szegények vagyunk. De ne reméljük, hogy nem „romolhat hozzánk” a helyzet! Ébredjünk fel! Létezik ez a szavazósdi: a parlamenti, az európai parlamenti. Úgy tűnik, nagyobb lenne iránta a kereslet, ha fizetőssé tennék! Valami kis lehúzható appon, ha jó pénzért sikerülhetne szavazni, bizony Isten többen mennének el. De így – ingyenesen, inkább otthon marad a jóember, aminek mellékterméke, hogy gyakorlatilag a rokonság beszavazza a „felvilágosult” elméket a parlamentbe, és élhetünk mi mindannyian progresszív elvek szerint – ha úgy akarunk, ha nem.
A hazasiető elnök neve, az Emmanuel, annyit jelent, „velünk az Isten”. A rablások és gyújtogatások közt harsogó kiáltás, Allah Akbar, nagyjából ugyanezt jelenti. Micsoda szimbóluma az összecsapásnak! Annak az összecsapásnak, amiben választania kell mindenkinek: a huszonhét tagországnak, és egyetlen uniójuknak egyaránt. Elveszni, vagy megmaradni? Kérem, ne engedjék, hogy a világok harcában tehetetlenségbe ringassák önöket! Mindenkire szükség van. Huszitákra és Törökverőkre. Szerbekre, és Oláhokra. Mindenkire, mert 500 év után megint itt zúg a kiáltás – És bár most Nyugatról tör ránk a veszedelem, de megint csak itt, keleten állíthatjuk meg.
Sinn Féin: Mi magunk!
Micskó András forrás: https://korkep.sk/cikkek/velemeny/2023/07/05/micsko-andras-a-franciaorszagi-valtozasokra