Ha valakinek lettek volna kételyei az amerikai Demokrata Pártnak a migrációhoz való viszonyulását illetően, Hillary Clintonnak a philadelphiai konvención elmondott beszédét hallva eloszolhattak...

A liberális kormánypárt immár hivatalos elnökjelöltje kétszer is letette a garast a bevándorlás támogatása mellett, programjának egyik fő pilléreként jelölve meg. Ellentmondást nem tűrően fejtette ki: több millió bevándorlónak akarnak állampolgárságot adni. Másodszorra Barack Hussein Obama volt külügyminisztere sorolta, miben hisz, s elsők között emlegette: hisz a rekordbevándorlásban, ami szerinte növekedést hoz a gazdaságnak és egyben tartja a családokat, mert ez a helyes megoldás.

Mi következik mindebből? Soros György a migráció mellett Hillary Clintont támogatja sok millió dollárral, utóbbi ezek után program szintjére emeli a bevándorlást. A spekuláns mogul és a Clinton-alapítvány aztán kistafírozzák a civilnek, emberi joginak mondott szervezeteket. Ezek közül sokan felkeltik a migrációs buzgalmat mindazokban, akik vacillálnak, felkerekedjenek-e.

Soros György telhetetlen idős ember, aki végre szeretné élvezni munkája gyümölcsét. Megjelennek a Welcome to Europe (W2eu), No Border és más, alaptalanul civilnek, emberi joginak feltüntetett kétes kompániák és kiokítják a jövevényeket, hogyan játsszák ki a hatóságokat és miként bánjanak el az ellenségnek hazudott lakossággal. A Soroshoz köthető szervezetek valósággal uszítják az elözönlésre kijelölt országok lakossága ellen a migránsokat.

A liberális tekintélyelvű mainstream, a Soros György-féle propagandagépezet, s a migránsbujtogató szervezetek kötelezővé teszik az össztársadalmi naivitást. Ha valaki a migránsinváziót annak látja és annak nevezi, ami, azt szélsőségesnek bélyegzik. Miként azt is, aki védekezni szeretne ellene. Pedig iszonyatos, amit művelnek a betódulók, elég, ha a Horgosnál tapasztalható háborús állapotokra utalunk. Tehetik, mert mindenre biztatást kapnak a spekuláns milliárdos által felkarolt álcivil társulatoktól, no meg az ENSZ menekültügyi főbiztosságától is, amely a jelek szerint kooperál velük. A déli határnál talált eldobált ENSZ-emblémás táskákban testvériesen megfértek a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítvány egyik csoportja által készített tájékoztató kiadványok és az Európába jutásra ösztönző térképek. Úgy néz ki, a főbiztosság hasonló gyakorlatot követ, mint az áljogvédők. Ha nem így lenne, azonnal cáfolniuk kellett volna a felmerült gyanút.

Végigkövethető tehát a lineáris vonal, az erőszakos bevándorlásboom torz evolúciója. Említett személyek, szervezetek mind szemek a láncban. Ha vétlenek lennének a migráció és a nyomában loholó terrorizmus eszkalációjában, el kellene határolódniuk a migránslázító csapatok tevékenységétől, hogy még a látszatát is elkerüljék a bűnpártolásnak, az EU és országainak a belügyeibe való beavatkozásnak.

Hiszen nem kis bűnökről van szó – embercsempészés gyanúja is felmerülhet. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a szülőföldjükkel elégedetleneket alaposan átverik a csábításokkal, akkor az általuk állandóan menekülteknek aposztrofáltak életével is felelőtlenül játszanak. A terrorizálás eszközeként használják fel az átvert szerencsétleneket, hogy nyílt társadalmi álmuknak megfelelő népesség alakuljon ki súlyos háborús konfliktusok elhúzódása árán is. Tudják, hogy migráció nélkül sem Európában, sem pedig az Egyesült Államokban nem jön létre olyan választóközönség, amely hatalmukat megszavazná. A betelepítés tehát nem az ötödik vagy sokadik elem, hanem a fő cél.

Mondják némelyek ellenvetésként, Amerikában mást jelent a bevándorlás, ott könnyebben lehet hozzászoktatni a lakosságot. Az Egyesült Államok felvirágzásához azonban nem az erőszakos, ellenséges, invazív bevándorlók járultak hozzá. S főként nem az integrációt, s együttműködést megtagadók. Ahogy Európában sem az ilyesfajta betelepülők lendítettek a fejlődésen. Az igazán nagy gond így az, hogy vadliberális tanácsadóik intenciói szerint ragaszkodnak az illegalitáshoz és ellenségesen viselkednek. Erről pedig a ballib politikai felvilág és a hozzá kapcsolódó, általa pórázon tartott sajtó semmilyen módon nem hajlandó beszámolni.

Az eredmény drámai: a Nyugatot tökéletesen készületlenül érték az erőszakos cselekmények, terrorista merényletek. A migráció és a terrorizmus közti kapcsolatot a PC jegyében ma is megpróbálják letagadni, ami persze egyre tragikomikusabb. Van-e épeszű ember, akivel el lehet hitetni, hogy a lezúduló hatalmas esőzések és az azokat követő árvizek között nincs összefüggés?

Megyeri Dávid
http://magyaridok.hu/velemeny/a-bevandorlasboom-lancolata-911086/