Az MKP mai sajtónyilatkozata (lásd alább-szerk.) szerint csütörtökön berekesztették a párt székházában zajló ötpárti (MKP, Összefogás, Magyar Fórum, MKDSZ, Most-Híd) tárgyalásokat. Az ok: az érintett pártok nem tudtak megállapodásra jutni a Smerrel való együttműködés kapcsán. Bugárék maffiakormányba rángatnák a felvidéki politikai érdekképviseletet…
„A tárgyaló felek közül az MKP, a Magyar Fórum és az Összefogás elutasítja a Smerrel való kormányzati együttműködést, míg a Híd és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség szerint konszenzusos alapon kell dönteni.” áll az MKP nyilatkozatában, hozzátéve, hogy továbbra is a magyar közösségi összefogásban érdekeltek.
A Most-Híd és az MKDSZ vonakodása a Smer elutasítását illetően nem meglepő. Még a Most-Híd – MKP paktum tárgyalásai idején a Pátria Rádióban szerepelve Bugár Béla mondta ki, arról, hogy mely pártokkal működnének együtt a választás után, konszenzusos alapon döntenének – egy ideig maga Menyhárt József MKP-elnök sem mondta egyértelműen, hogy elutasítja a Smert.
A paktumot végül az MKP elutasította, a vegyespárt azonban nem változtatott álláspontján. A mostani konszenzusos érvelés egyértelműen azt a célt szolgálja, hogy a Most-Híd a Smerrel való együttműködés irányába terelje az széleskörű összefogáson alapuló közös magyar listát, ami az elmúlt hetekben, hónapokban napvilágra került információk fényében nem kevés aggodalomra ad okot. Bugárék ismét a zavarosba húznák a felvidéki magyar politikát, miközben egyre több bizonyíték kerül elő a Smer vezette kormányok, az oligarchák és alvilág szimbiotikus kapcsolatára.
Az Összefogás, a Magyar Fórum, és a paktum elutasítása után az MKP is jelenleg a Smer nélküli kormány mellett foglal állást. A Most-Híd politikájáról pedig mindent elárul, hogy Robert Fico pártja miatt képtelen egyezségre jutni potenciális magyar partnereivel.
A kérdés már csak az, hogy az MKP, az Összefogás és Magyar Fórum még hány utolsó utáni esélyt ad a Most-Híd delegációjának.
A Most-Híd időközben megjelent közleménye szerint a tárgyalások egyértelművé tették, hogy az MKP és az Összefogás fontosabbnak tartja a politikai pontszerzést, mint az egységes magyar érdekképviseletet. Az motiválja őket, hogy meglovagolják a közhangulatot, nem pedig az, hogy garantáljuk az erős és sikeres magyar képviseletet a parlamentben és a kormányban. Mi továbbra is arra törekszünk, ami a választóink számára fontos: megteremteni a magyar, nemzetiségi és regionális érdekképviseletet a parlamentben és a kormányban.
Komjáthy Lóránt forrás: https://korkep.sk/cikkek/belfold/2019/10/31/berekesztettek-az-otparti-targyalasokat/
- – – – – – – – – – – – – – -
A Magyar Közösség Pártja, az Összefogás Mozgalom és a Magyar Fórum közös sajtónyilatkozata:
Ma ötpárti tárgyalásra került sor az MKP, a Híd, az Összefogás, a Magyar Fórum és az MKDSZ részvételével egy közös magyar választási párt -választási lista felállításáról.
Az első elvi jellegű kérdésnél a tárgyalás megakadt, miután a Híd és az MKDSZ továbbra sem tudta kizárni a Smerrel való választások utáni együttműködést.
Ezek után a Smerrel kapcsolatos kérdésben egy állásponton lévő három formáció (MKP, Összefogás, Magyar Fórum) megegyezett, hogy az idő szűkösségére való tekintettel javasolja: a választási pártként induló Összefogás mozgalom nevezze át magát „Magyar Közösségi Összefogás – Maďarská komunitná spolupatričnosť“ névre. Az Összefogás kezdeményezte a belügyminisztériumban a névváltoztatást.
Mivel a felek a minél szélesebb magyar együttműködésben érdekeltek, ezért, ha a Híd és az MKDSZ átértékeli az álláspontját, újra várjuk őket a tárgyalóasztalhoz.