Visszatekintve talán nem is volt ez az év annyira szörnyű, se kimagasló gazdasági szempontból. Talán nem jutottunk még oda, amiről a kínai rossz kívánság szól: „élj érdekes korban!” Talán csak valami elkezdődött. Azt érezhetjük, hogy elkezdték alattunk melegíteni a fazekat, mint a sokat emlegetett béka alatt, amely a fokozatos melegedésre nem ugrik ki a fazékból...
A világnak sok mindent jósoltak januárban. Lassulást, sőt válságot, Szlovákia mégis 4%-os növekedésben bízva, nullás költségvetést tervezve vágott neki az évnek. Igaz, menet közben sok minden megváltozott. Kétségtelen, hogy már az évkezdetre rányomta a bélyegét az elhúzódó vámháború és a Brexit, aminek most sem látjuk a végét. Az Egyesült Államok, Kína és Oroszország közti folyamatos nagyhatalmi versengés fokozódott, ami kereskedelmi háborúkban, kibertámadásokban, változó védelmi stratégiákban és fegyverkezési versenyben öltött testet. A hagyományos szövetségi rendszerek és befolyási övezetek megbomlottak, és újak kezdenek kialakulni. A legszembetűnőbb Kína és Oroszország közeledése. Az oroszok bevásároltak jüanból, euróból, és Kínával új világpénz megteremtésén dolgoznak, ami kiválthatná a dollárt. De az arany is szépen fogy, mindenki tartalékol, a magyar jegybank is vett vagy 30 tonnát, és az év végére Fico is javasolta a szlovák arany hazahozatalát Londonból.
Alakul Eurázsia, ahol akár Európának is helye volna, persze ehhez egy paradigmaváltásra volna szükség, amit azzal kellene kezdeni, hogy el kellene dönteni, az USA Európa számára mennyiben szövetséges vagy mennyiben konkurens.
Belecsöppentünk a világhatalomért folytatott harc kellős közepébe. Az USA próbálja vámokkal fékezni Kínát. Kína lelassult, bár a 6 százalék körüli növekedését sok állam elfogadná. A gazdaságin kívül beindult a technológiai harc is, például a kínai Huawei 5G-s térnyerését próbálták különféle eszközökkel megállítani. De hasonló háború folyik a német autógyárak ellen is.
Persze valamit kezdeni kell a világgal, amely túlnépesedett, ahol 26 ember többet birtokol, mint 3,8 milliárd. Ahol a leggazdagabbak vagyona egy év alatt ezermilliárddal növekedhetett, míg a másik fele elvesztette vagyona 10 százalékát.
Valamit kell kezdeni azzal is, hogy az idén már július elején elfogyasztottuk a föld egy évre elegendő erőforrásait, és onnantól már a jövőt éljük fel.
Szlovákiában bizakodva vágtunk bele az évbe, hiszen az átlagbér már túllépte az ezereurós határt, igaz ebből az elmaradottabb régiókban vajmi keveset éreznek. A bérek, illetve inkább a bérköltségek közelítenek a csehekéhez, de azt is el kell mondani, hogy az áraink, bár még az uniós árak alatt vannak, messze megelőzik a V4-országokét.
A bizakodásba már az év elején belerondított néhány kellemetlen hír. Egyrészt a Jaguar Land Rover óta nem igazán érkeztek új nagybefektetések, jelzésértékűen először a kassai vasműben akadtak gondok, amit nem sikerült megoldani. Az itt állomásozó autógyárak sem kecsegtettek új modellek gyártásának elindításával, sőt a pozsonyi VW elbocsátásokat helyezett kilátásba. Pellegrini el is utazott Pittsburgbe a U.S. Steel központjába, majd Wolfsburgba a Volkswagenhez. Próbált ígérni, de elég nehéz helyzetben van, hiszen a szlovák munkaerő időközben drága lett a régiós versenytársakhoz képest. Magasan maradt az adóék, kellenek a költségvetésbe az adók és a járulékok, és a választások közeledtével előkészítetlenül vezettek be néhány szociális intézkedést, például a túlóradíjak változását, az üdülési utalványokat, nem hagyva időt a vállalatoknak a felkészülésre.
Érzékeltük a veszélyét, hogy a szlovák gazdaság igencsak függ az autóipartól, márpedig afölött gyülekeznek a felhők.
A világ autópiacain 5%-os esést prognosztizáltak az eladásokban, ami nagyobb csökkenés, mint amit 2008 után tapasztalhattunk. De azt is látni kell, hogy a szlovák gazdaságpolitika a gyártósorok mellett nem építette a fejlesztési részlegeket. Egy technológiaváltás közepén vagyunk, ami nemcsak az elektromos autók bevezetéséről szól, hanem a robotok elterjedéséről, azaz a munkahelyek átalakulásáról. A munkanélküliségünk 5 százalék alá csökkent, de az elmaradott régiókban még mindig magas. A fejlettebbekben viszont több mint 70 ezer vendégmunkás behozatalára szorulunk.
Mindez hónapról hónapra visszaköszönt a GDP-mutatókban. A reálárakon vizsgált bővülést az idén az 1. negyedévben még 3,3%-ra mérték, a 2. negyedévben 2,2%-ra, és a 3. negyedévben 1,3%-ra.
Megdöbbentő lehetett Ladislav Kamenický pénzügyminiszter számára, hogy teljesíthetetlen az elődje által megtervezett nullás költségvetés betartása. (Az előző pénzügyér, Peter Kažimír azóta a Nemzeti Bank éléről osztja az észt.)
A pénzügyminiszter mindenesetre elkezdte faragni a minisztériumok büdzséjét – nem nagy sikerrel. Majd mindennek tudatában GDP-arányosan 0,68%-os hiányt jósol, amit szerintük 2020-ra 0,49%-ra lehetne csökkenteni. Ezt azonban sem itthon, sem külföldön, sem a Valutaalap, sem a Költségvetési Tanács nem hitte el. A dohány áremelését a nemzetiek fúrták meg, a többi koalíciós partner pedig hozta a maga szociális csomagját, hiszen közelednek a választások.
Persze ez csak a pénzügyi vonzata annak, hogy a kormány nem áll a helyzet magaslatán. A nagyberuházások is csúsznak. A mohi atomerőmű már a befejezéshez közeledne, de még tologatnak. A mohi két blokk megépítése még 2008-ban indult, 2012-ben szerették volna elindítani, az eredeti tervek szerint 2,8 milliárd eurós költségvetéssel.
Talán jövőre elindulhat az egyik blokk, a költségek pedig a duplájára emelkednek.
Hasonlóan akadoznak az autópálya-átadások. Felsővisnyót otthagyta az építő konzorcium, és a befejezés egyelőre bizonytalan. Most már biztos, hogy előbb utazhatunk autópályán Pozsonyból Kassára Budapesten keresztül, mint az északi nyomvonalon. A D4/R7 botrányai pedig önmagukért beszélnek. Szerencsére a legmagasabb Duna-hidat magyar vállalat építi, így az időben elkészül, igaz a komáromiakat ez nem teszi boldoggá, ha lezárják a Vág-hidat. Mindenesetre látható a tehetetlenség.
Az új beruházásokat nem tudják időben átadni, és az öregeket nem tudják karbantartani.
Pár szót az e-kasszáról is érdemes ejteni. Az idei bevezetése már egyéves csúszást jelentett a tervezettől, de így sem sikerült teljes mértékben megoldaniuk a nyári átállást.
Egy hackercsapat jóvoltából az is kiderült, hogy az e-kassza rendszere könnyen feltörhető.
Az idei események közül ki kell emelni a sertéspestist, hiszen világméretű gondot okoz, és a sertéshús világpaci árának emelkedését is magával hozza. A hazai sertésállományt is megtizedelte. Tudjuk, hogy a szabályok betartása fékezheti a kórt, mégis szomorúan tapasztaljuk, hogy a tartás és a vágás adminisztratív szigorításával feladták az utolsó kenetet az otthoni disznótartásra. Akadt jó hír is sertésfronton.
Bár a gútaiak még küzdenek a dán koncentrált sertésfarm ellen, a tótmegyerieknek sikerült megállítaniuk a környezetvédelmi kockázatokkal járó beruházást.
Meg kell említeni az ingatlanlufi kialakulását, főleg a főváros vonzáskörzetében. Az év végén akadt olyan projekt Pozsonyban, ahol az új lakások négyzetméteréért már 6 ezer eurót kértek. Hogy kinek van félmillió eurója egy 80 négyzetméteres lakásra, jó volna tudni, de láthatóan az alacsony kamatok pörgetik a hitelfelvételt. Annyira, hogy a lakosság rohamos eladósodására még a jegybank is reagált a hitelfeltételek szigorításával.
Az év legérdekesebb hatású szlovákiai gazdasági története talán az üdülési utalványoké.
Andrej Danko (SNS) javaslatát sokan lesajnálták, populistának tartották, mégis a hazai turizmus (ettől is) az első háromnegyed évben 18 százalékos növekedést produkált, főleg a belföldi látogatóknál. Igaz, ehhez hozzájárult a hokivébé, és a turizmus elhanyagoltan mély kiindulási bázisa. Azért mégsem mellékes, hogy ötletekre, pályamódosításokra komoly szükség lesz az elkövetkező időszakban, nemcsak a Danko-féle ötletelésre.
Azért akadtak jó hírek is. Például Pozsonyba költözhet egy EU-s hivatal, az Európai Munkaügyi Hatóság. Támogatják az elektromos autók vásárlását, igaz a töltőállomás még ritka, mint a fehér holló. A közösségi autózást és kerékpározást segítő programok indultak, habár, rossz nyelvek szerint ehhez a közlekedési miniszter fia szállította a kerékpárbódékat – méregdrágán. Emeletes vonat közlekedik már Csallóközben, enyhítve a túlzsúfoltságot, míg megépül a második vágány. Ezt pedig nem érdemes évtizedekig halogatni, hiszen októberben 14 napos út után a kínai Hszianból már befutott az első tehervonat Dunaszerdahelyre.
Bár a szlovák gazdaságpolitikára az elmúlt években állandóan a nyugatorientáltság volt jellemző, azért már Pellegrini is kezdi keresni a kapcsolatot a többpólusúvá vált világ többi szereplőivel.
Nem nagyon ragozták azt a bejelentését, hogy kínai segédlettel akár széles nyomtávot fektetnének le Pozsonyig, vagy valamely Duna melletti városig. Egyelőre ne találgassuk, melyik kisváros is lehetne az, bizonyosan nagy hatással volna az életére. Úgy látszik, a magyarországi példa ragadós, ahol már elég komolyan ráfeküdtek az új eurázsiai kapcsolatok kiépítésére. Persze könnyebben vannak, hiszen a magyar gazdasági unortodoxia – az eredmények hatására – lassan elismertséget nyer.
Hatásosnak tűnik a patrióta szemlélet, a pragmatikus hozzáállás. A magyarok nemcsak tárgyalnak, hanem 25%-os tulajdonrészt szereznek a Krk szigeti LNG-terminálban, kikötőt bérelnek Triesztben, eurázsiai bankokba társulnak, vagy hozzák Budapestre a központjaikat. Tény, hogy az elmúlt évben számos ipari befektetést sikerül Magyarországra hozni, szépen fejlődik a digitális gazdaság, egyre nagyobb hangsúlyt kap a turizmus vagy a szolgáltatások. Hogy még nincs eurójuk, és gyengélkedett a forint? Köszönik, ettől még megvannak, és az elmúlt évek legmagasabb gazdasági bővülését érték el, a német gazdasági lassulás ellenére.
Lassan magunk mögött hagyjuk az évet, ami megalapozza az elkövetkezőt. Hogy az mit hoz, nehéz megmondani, hiszen jósolni nehéz. Különösen, ha a jövőről van szó.
Matus Tibor forrás: https://ma7.sk/gazdasag/nyugat-europa-gatyamadzagjan