Így írnak rólunk a Mandinerben:
A magyarok nélkül eddig stabil és tisztességes kormány nem tudott megalakulni Szlovákiában. A kérdés az, hogy a magyarok valóban túl tudnak-e lépni a sérelmeken, újra tudják-e gombolni a kabátot, és valós, nem klikkesedő, egységes politikai képviseletet tudnak-e teremteni. Sajnos sokan a felvidéki magyarok közül is úgy látják, ehhez bizony Mohács kell...
Szlovákiában a parlamenti választások előtt megjelentek az utolsó felmérések. Bár a kormánykoalíció a közvélemény-kutatások megjelenítésének 50 napos moratóriumát szeretett volna elérni, ezt végül sikerült megakadályozni. Csak az a kérdés, jót tett-e ez a szlovák demokráciának, akkor, amikor egyre többekben felvetődik, vajon a köz véleményének kutatása pusztán egyszerű felmérés, vagy a köz véleményének befolyásolása.
Nem véletlenül, hiszen az államfőválasztásokkor már tapasztalhattuk egyesek nagyon gyors felemelkedését, mások hirtelen bukását. Čaputová asszony sikeresen vette a közvélemény-kutatások háborúját. Bár nem volt sok idő, de a globális hatalomstruktúra (fogalmazzunk így) sikeresen felépítette őt. Megkapta a környezetvédelmi „Nobel-díjat“, a Goldman díjat, amelyet Magyarországról csak Vargha János kapott meg Duna-kör béli tevékenységért. Tett is érte, hiszen Bazinban megszüntetett egy szemétdombot. Szlovákiának van egy másik Goldman díjasa, Michal Kravčík, akit tavaly sikerült elhozni a Közgazdász Vándorgyűlésre, azzal a teóriájával, hogy a klímaváltozás valódi ellenszere a víz megtartása a térben. Hogy miért is mellőzték később Kravčíkot a „hivatalos zöldek”, az már egy másik történet.
De térjünk vissza Čaputová asszonyhoz, miként is került az államfői posztra, persze megérdemelte, hiszen rá minden középkorú férfi (s talán nem csak középkorú) szimpátiával tekinthet.
Reálisan egy nagyon jól felépített marketingkampány hozta meg a sikerét. Sokat nem beszélt, határozott véleményt nem alkotott, így mindenki azt képzelhette tőle, amit várni szeretett volna. De a sikerének valódi kovácsa a közvélemény kutatása volt, hiszen a liberális oldalon volt még egy férfi jelölt, aki vállalta, hogy a választások előtt egy hónappal kölcsönösen visszalépnek a másik javára a felmérések eredménye alapján. Láss csodát a visszalépés ominózus pillanata előtt két hónappal Čaputová asszony preferenciái növekedni kezdtek, röpke hatvan nap alatt több mint 20 százalékot. Mistrík jelölt visszalépett a javára, és a csinos jelölt sikerrel járt.
Bocsánat a hosszú bevezetésért, de ezen példa jól mutatja, mekkora hatással van minden egyes közvélemény-kutatás a szlovák választók viselkedésére. Nos lássuk, miképp néz ki a két hét múlva esedékes szlovák parlamenti választás.
Először is létezik a 12 év óta egyeduralkodó Robert Fico fémjelezte Smer (Irány) párt. Volt ciklus, amikor a párt egyedül is tudott kormányt alakítani, de két ciklust kisebb pártokkal való koalícióban vitt végig. Itt visszatérő motívumként megjelenik, hogy a koalíciós partnereit a Ficóval való kormányzás bedarálta, és általában a választási küszöb alá sorolta őket. Most sincs másként, a koalíciós partnerei, mind a Szlovák Nemzeti Párt, mind a Most-Híd az öt százalékos határ körül mozog, de inkább alatta. Fico kormányzásának nagy pofont jelentett az újságíró, JánKuciak meggyilkolása 2018-ban, amely dominóeffektusaként felsejlett a szervezett bűnözés, az igazságszolgáltatás és a hatalom összefonódása. Persze a Smernek még mindig maradt 17-20 százaléknyi híve, és ezzel bizonnyal megszerzi a legtöbb szavazatot a február 29-i választásokon.
Hogy a legnagyobb párt lehet, az csak azt bizonyítja, hogy az ellenzéke meglehetősen szétaprózódott. A másik pólust hat jobboldali (liberálistól a kereszténydemokratáig) párt és mozgalom képezi, amelynek összefogása, közös kormányzóképessége meglehetősen kérdéses. Sokak véleménye szerint, egy hat párti koalíció meg sem tudna alakulni, vagy nem sokáig volna életképes.
Viszont van egy harmadik pólus is, a mélyen nacionalista a Mi Szlovákiánk Néppárt. Hagyományaiban, megjelenésében nagyon hasonlít az első szlovák állam (1938-1945) fasisztoid képződményeihez. Akkor, a Tiso féle szlovák állam sikerrel megszabadult az itt lévő zsidóktól (akiknek java része magyar anyanyelvű volt), fizetve mindannyiukért több ezer birodalmi márkát, az „eltartásukért”.
Ma a Kotleba (a pártelnök) féle Mi Szlovákiánknak elsődleges célpontja a roma lakosság, amelyek számát Szlovákiában egyetlen tisztességes statisztikai adat nem jegyzi, így becsüljük meg számukat 400 és 800 ezer közé.
A Kotleba-jelenség annyiban érdekes, hogy szinte semmit nem ígér, csak hagyatkozik a kis ember problémáira, amire évtizedek óta nem keresett megoldást a politikai elit. Joggal, mert a szlovák politika belemerülve a sikeres tátrai kis tigris gazdasági képébe, elfeledkezett a leszakadó régiók felzárkóztatásáról, a kis emberek jövedelmi leszakadásáról, a romák integrációjáról. Joggal róják fel a korrupciót, a túlárazott autópálya építkezéseket, az irányított támogatások szétosztását.
Erősödnek is, úgy tűnik, a pártok versenyében megcsípik a második-harmadik helyet. Fel is buzdult erre az államelnököt adó párt, a progresszív-liberálisok, és megpróbálták elfoglalni a fő antifasiszta erő pozícióját. A progresszívek, elhagyva az addigi szakértői hozzáállást, utcai politizálásba kezdtek. Ellentüntetéseket szerveztek, mint a weimari Németországban. Ennek eredménye kétséges, Kotlebáéknak nem árt, nekik, pedig nem biztos, hogy hozni fog, és mindez a jobboldali ellenzéken belül is konfliktusokat szül.
Számunkra a nagy kérdés a magyar képviselet. Nem csak számunkra, mert a szlovákok is hangoztatják, hogy a magyarok eddig mindig a jó oldalon álltak, stabilizáló erőként tudtak részt venni a jobboldali koalíciókban. Egyelőre a felmérések azt mutatják, hogy az egyik magyar párt sem jut be a szlovák parlamentbe. Persze a kérdés bonyolultabb, hiszen az országos felmérések, amelyek ezres mintákból készülnek, reálisan megszólítanak 80-90 magyart. Ebből hoznak ki eredményeket az egyes pártoknak, és nem mindegy, hogy melyiket juttatják a választási határ közelében, hiszen sok szavazó azt szeretné, ha nem veszne el a szavazata, és inkább a biztosabb befutóra voksol. Csak az a kérdés, mennyire megbízhatóak az adatok, esetleg „mibe kerül” az egyik-másik pártnak az, hogy az ő formációjuk kerüljön a parlamenti küszöb elérhető közelségébe.
A szlovák országos felmérések megbízhatóságáról annyit, hogy már láttunk az egyik ügynökségtől olyan eredményt tavaly szeptemberben, hogy februári parlamenti választásokra az egyik megyében kevesebb darab szavazatot jósolt az Magyar Koalíciónak, mint amit elért az EU parlamenti választásokon, ahol a részvétel 20 százalék körül volt. Tehát arra a választásra jósolt kevesebb darab szavazatot, ahol a várható részvétel 60 és 70 százalék között várható. Ez nem biztos, hogy tisztességtelen mérés, de a 80-90 fős minta hozhat ilyen hibákat.
A szétszakadásig, a Most-Híd vegyespárt, egyben az árokásás megjelenéséig, jellemző volt, hogy a magyarok nagyobb arányban és egységesen szavaztak. Azóta jellemző a passzivitás, és a szlovák pártokra való átszavazás.
A magyar képviselet szempontjából el kell mondani, hogy mintegy 370 ezer magyar szavazópolgárral számolhatunk. A legutóbbi parlamenti választásokon, 2016-ban az MKP-ra szavazott 105 ezer magyar, akkor mintegy 30 ezer szavazat hiányzott a parlamenti küszöb átlépéséhez. A Most-Hídra 75 ezer magyar szavazott, viszont ők akkor ennél jóval több (cca.100 ezer) szlovák és ruszin voksot tudtak begyűjteni, és ez biztosította a parlamenti szereplésüket. El kell azt is mondani, hogy a Most-Híd a koalíciós szereplésével elvesztette a szlovákok szimpátiáját, elsősorban azért, mert az újságíró gyilkosság után nem tudták otthagyni a kormánypozíciót, és rájuk égett szinte minden vád, amit Robert Ficóval szemben is megfogalmaznak.
De nem csak a szlovákok szimpátiáját, hanem a magyarokét is elvesztette. Az újságíró-gyilkosságon kívül a magyaroknál a hidasok kihúzták a gyufát az ominózus himnusztörvénnyel is. Tökéletesen bizonyította a Most-Híd frakciója az inkompetenciáját. Ekkor azt mutatták, hogy egy törvényjavaslatot sem tudnak értelmezni, azt, hogy egy „csak” szócska a törvényjavaslatban esetleg a magyar himnusz éneklésének betiltását vonhatja maga után. Érzékeltük is az EP választásokon, hiszen a Most-Híd csupán fele annyi szavazatot ért el, mint a parlamenten kívüli MKP.
A magyarok elfordulását mutatja az a felmérés is, amelyet január elején hoztak nyilvánosságra, és amely végre több mint ezer fős magyar mintából készült. Itt már a választáson induló Magyar Közösségi Összefogást (MKÖ – három párt szövetsége) vizsgálták a Most-Híddal szemben. Az eredmények nyilvánvalóak. A választani kívánó magyarok fele az MKÖ-t választaná, a Most-Hidat pedig a húsz százalékuk. Ez azt jelenti, hogy az MKÖ pár tízezer (a választási részvételtől függően) szavazat híján megugorhatja az öt százalékos küszöböt. De látni kell azt is, hogy már sokan szavaznának szlovák pártokra.
Nos, innen érdekesek a szlovák ügynökségek mérései. Nem lehet azt állítani, hogy rosszul mérnek, hiszen a magyar felmérés csupán a magyarokat mérte, viszont a Most-Hidra szavazhatnak szlovákok is. Viszont, Bugár Béla Maldív-szigeteki találkozása az újságíró gyilkosság értelmi szerzőjével erkölcsileg teljesen leépítette ezt a pártot, és ezért elhagyta őket az a szlovák konzervatív értelmiségi csoport, amely hozta a 2016-os bejutásukat.
A legnagyobb baj az, hogy az MKÖ köreiben nem tapasztalható feltétlen bizakodás a bejutásban. Erre még ráerősítenek az országos felmérések, amelyek többségében jobban hozzák ki a Most-Hidat. Igaz évek óta pár százalékkal mindig felülmérik a vegyespártot, hiszen a választói körében nagyon sok a bizonytalansági tényező.
Persze jósolni nehéz, főleg ami a jövőt illeti, egyelőre nem lehet kizárni egyik formáció bejutását sem a parlamentbe. Viszont azt sem lehet kizárni, hogy igaza lesz a közvélemény-kutatóknak, és egyik sem jut be a parlamentbe. Egy dolog bizonyos, a magyarok nélkül eddig stabil és tisztességes kormány nem tudott megalakulni Szlovákiában. A magyarok nélkül várhatóan, az új kormány akár meg sem alakul, vagy nagyon gyorsan előrehozott választások következnek. Ez viszont reményt adhat arra, hogy addig talán lesz alkalma mindkét magyar formációnak átgondolni a felelősség kérdését, és valóban egységes képviseletet létrehozni.
Persze fontos volna a felvidéki magyarok számára a parlamenti képviselet, de a valódi kérdés nem ez. Inkább az, hogy valóban túl tudnak-e lépni a sérelmeken, újra tudják-e gombolni a kabátot, és valós, nem klikkesedő, egységes politikai képviseletet tudnak-e teremteni. Sajnos sokan a felvidéki magyarok közül is úgy látják, ehhez bizony Mohács kell. Pedig nem kellene, hogy így legyen.
Matus Tibor (a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság vezetője)