Az öreg kontinens történelmében minden kornak megvoltak a be- és kivándorlói, összefüggésben a háborúkkal és a pusztító járványokkal, az emberek megélhetésével és kiszolgáltatott helyzetével, az adott népesség gyarapodásával vagy fogyatkozásával…
A latin migráció szó a lakhelyről való elköltözést, vice versa: a betelepülést, helyfoglalást jelenti. A középkori német jog szerint a családban az első fiú utód örökölte a földbirtokot és a javakat, a szolgálónak vagy katonának be nem állt testvéreinek útilaput kötöttek a talpára. Német ajkú migránsok már a 12-13. században belakták a Magyar Királyság üres vagy ritkán lakott vidékeit, Erdély déli részét és a Kárpátok hegyvidékeit.
Viszonylag rövid idő elteltével példás építészetet, gazdaságot, kultúrát teremtettek a szász és elzászi származású erdőirtók, vas- és nemesfémbányászok, akik a jóval távolabbi Volga-vidék és a Baltikum földjeit is birtokba vették, majd civilizálták. Ezt a korai népmozgalmat nevezték Drang nach Ostennek – keleti kolonizációnak –, majd a drámai 20. századi fordulatot Drang nach Westennek, amikor a szovjet hadsereg elől életüket mentve tértek vissza a nyugat-európai őshazába.
Németország az 1950-es évektől főleg a titói Jugoszláviából és Törökországból érkezett vendégmunkások befogadására kényszerült a munkaerőhiány miatt. A migránsok egy része le is telepedett, Berlin és a nagyvárosok lassan „eltörökösödtek”. Hozzájuk hasonlóan alakult Ausztria legújabb kori történelme is, amelynek friss és drámai híre, hogy Bécs lakosságának az ötven százaléka már déli és keleti, más színű bevándorló.
Nyugat-Európa történeti országaiban nagyjából ugyanez a helyzet, csak azzal a jelentős különbséggel, hogy a franciák, a spanyolok, a portugálok és az olaszok, de még a hollandok és a belgák is gyarmattartók voltak. Csak a második világháború után önállósultak az afrikai és dél-amerikai gyarmatok, ragyogó példája a „szabadságnak és jólétnek” a túlnyomórészben nyomorgó és focizó Brazília, valamint a világbajnoki inflációt felmutató, olajával fizető Venezuela.
A felsorolt nyugati államok és vezetőik jótékony befogadói hajlama miatt lassan, észrevétlenül befeketültek régiók, és a városok lepusztult lakónegyedei, az ezeréves keresztény kultúrát elnyomják az iszlám vallású, fekete csadort viselő, bajuszos asszonyok és a szakállas férfiak tömegei. Történelemkönyvekbe kerülnek majd a párizsi és brüsszeli robbantások aljas tettesei és az áldozatai, akik a kamio-nos tömeggyilkosok halottainak számával együtt már ijesztően sokan vannak. Lassan elfelejtődik a madridi Atocha pályaudvar vérfürdője, a londoni busz- és metrómetrómerényletek, meg a számtalan kisebb-nagyobb, etnikai indíttatású bűncselekmény.
És ezt mindenki tudja Európában! Még az angolok is, akik elfelejtették nagy jólétükben, hogy a 20. század elején még egy olyan óriási világbirodalomban éltek, amely fölött sohasem nyugodott le a nap, a jelenkori Nagy-Britannia pedig már csak akkorának látszik az iskolai földgömbön, mint egy viharvert sziklasziget. Nekünk legyen mondva! – mondják mások, az irigy magyarok is, pedig lassan már nincs miért csodálkozni, főként nem a külső-londoni utcák nemzetközi kavalkádján. Mert az no go! zóna.
Lapunk hét végi számában olvastam, hogy az Iszlám Állam két agyonkeresett brit tagját elfogták Szíriában. Több mint húsz ember lefejezéséért – köztük amerikai újságírók és egy segélymunkás kivégzéséért – vadásztak rájuk az amerikaiak, hírügynökségi információk szerint a két gazembert január elején kapták el Szíria távoli vidékén. A terroristacsoport harmadik tagja az arab származású, szintén brit Mohamed Emwazi – más néven Dzsihád John – volt, akit már 2015-ben a pokolba küldtek egy drónnal. És ezek a gazemberek angol állampolgárok.
Mit ér az egész Európai Unió tokkal-vonóval, ha ennyire védtelenül maradhatnak a polgárai az alattomosan szervezkedő tömeggyilkosoktól? A nyugati országok utcai rendőreinek önmagukat kell megvédeniük a lázadozó, dühöngő provokátorokkal és vasbotos verekedőkkel szemben. És mindehhez jön még a mérgező nemzetközi liberális propaganda, a fiatal nemzedékek célzott megvezetése a szabadelvű politizálással, szembefordulva az olyan lélekkufárokkal és agymosókkal, mint amilyen a magyar nevet viselő, pénzt okádó „aranyember” és a zsoldosai New Yorktól a Lipótvárosig.
Legjobb orvosság ellenük a nemzeti, konzervatív és polgári jobboldali társadalom megerősödése, szemben a „szocialista” múltból visszamaradt baloldali meg az újliberális mozgalmakkal és a hülye hablatypolitikával. Fordulni látszik az idő kereke, Közép-Európa régóta itt élő keresztény népei – csehek, lengyelek, szlovákok, ukránok, románok, délszlávok, osztrákok és magyarok – a maguk és közös érdekeiket szolgálják, szemben az euroszélhámosok és az uniós provokátorok kasztjaival.
Hátha egy szép napon észhez térnek a németek is az 1945 óta tartó szolgaságukból – amit a bajorok már évtizedekkel előbb megtettek –, és majd az olasz barátaink is fellázadnak a parttalan törvényszegés, az illegális migráció és a temérdek kidobott, adófizetőktől kapott pénz miatt.
Ludwig Emil http://magyarhirlap.hu/cikk/110732/Jovesmenes_Europaban_migransok_egykor_es_ma