Az utóbbi 150 évben háromszor indult el Németrországból Európa tönkretétele. Most indulna negyedszer?...(szerk.)
A német liberális, mondhatni balliberális Politico nemrég egy terjedelmes cikket közölt Rajnai rozsdaövezet címmel, utalva azokra a főleg amerikai és angol elöregedett ipartelepekre, amelyek felett eljárt az idő, és lepusztulva, esetleg bezárva rozsdásodtak. Ezeket hívták rozsdaövezeteknek.
Németországot nem rozsdaövezetként, hanem a műszaki újítások hazájaként ismertük meg, legalábbis az én korosztályom, amely számára az ötvenes–hatvanas években maga a csoda volt egy német Grundig magnó, az akkor szokásos házibulik kiemelkedő szereplője.
A cikkíró, Matthew Karnitschnig most egy sereg olyan negatív jelenséget sorolt fel, amelyek valóban arra utalnak, hogy Németország veszít korábbi innovációs képességéből, és mivel az Európai Unió legnagyobb gazdasága, amelytől számos ország, többek között Közép-Európa és ezen belül hazánk ipara és gazdasága függ, magával ránthatja az egész uniót és különösen az autóipari együttműködésekben érintett országokat. A negatív folyamatokra példa, hogy a BASF vegyipari óriáscég, amely több mint 150 éve a német üzleti élet egyik pillére, egy tízmilliárd dolláros új beruházását már nem Németországban, hanem Kínában építi fel, miközben a vállalat szülővárosában, Ludwigshafenben üzemeket zár be. Márciusban a Németország legnagyobb alumíniumkohóját birtokló vállalat, az Uedesheimer Rheinwerk jelentette be, hogy a magas energiaköltségek miatt az év végéig bezárja az üzemet.
Az Egyesült Államok inflációcsökkentő törvénye is megteszi a maga hatását, a német ipar másik büszkesége, a Volkswagen Dél-Karolinában épít egy gyárat kétmilliárd dollár értékben, emellett a magas villamosenergia-költségek miatt úgy döntött, hogy a már meglévő mellé nem épít egy második akkumulátorgyárat hazájában, Alsó-Szászországban, hanem inkább Kínában, egy Sanghaj melletti elektromos járműközpontban fektet be egymilliárd eurót.
Ezek az egyedi példák egy általánosabb tendenciát mutatnak. A német ipar teljesítménye összességében a 2015. évi szint alatt van, és a jövő sem biztató, amit jelez, hogy az ország gépipari vállalatainak új megrendelései, csak májusban tíz százalékkal estek vissza, ami már a nyolcadik egymást követő csökkenés. Az új külföldi befektetések száma Németországban 2022-ben már az ötödik egymást követő évben csökkent, és 2013 óta a legalacsonyabb értéket érte el.
Német gazdasági elemzők úgy látják, hogy Németország legfontosabb ipari szegmensei – a vegyi anyagoktól az autógyártáson át a gépekig – a 19. századi technológiákban gyökereznek. Miközben az ország évtizedekig e termékek tökéletesítésével prosperált, sok közülük vagy elavulttá válik (a belsőégésű motor), vagy egyszerűen túl drága Németországban gyártani.
A szoftvergyártó SAP SE kivételével Németországban lényegében nincs technológiai ágazat. A 2000-es évek elején Németország még úttörő szerepet játszott a modern napelem-technológia kifejlesztésében, és a világ legnagyobb gyártójává vált. Miután azonban a kínaiak lemásolták a német terveket, és olcsó termékekkel árasztották el a piacot, a német napelemgyártás összeomlott.
A gazdasági ellenszél miatt talán nem meglepő, hogy Németország valamikori büszkeségei egyre inkább csak a nevükben maradnak németek. Erre példa az 1879-ben alapított Linde vegyipari vállalat, amely 2018-ban egyesült amerikai versenytársával és úgy döntött, hogy feladja München belvárosában lévő központját, és Dublinba költözik.
A Politico cikke szerint a német és ezzel együtt az európai dezindusztrializáció több okra vezethető vissza. Ezek közül az egyik az energiaárak jelentős megemelkedése. A villamos energia ára például Németországban kereken háromszorosa az amerikainak és nyolcszorosa a kínainak. A gázárak a válság előttinek a háromszorosára növekedtek. Az ország zöldátalakítása, az úgynevezett Energiewende csak tovább rontott a helyzeten. Éppen akkor, amikor az ország elveszítette az olcsó orosz gázhoz való hozzáférést, lekapcsolták az atomerőműveket, a megújuló energiaforrások pedig csaknem negyed évszázadnyi támogatás után sincsenek abban a helyzetben, hogy Németország villamosenergia-igényét kielégítsék.
Egy következő probléma, hogy a baby boomerek, vagyis a második világháború után született népesebb generáció a következő években nyugdíjba vonul, és Németország egyre gyorsabban halad a demográfiai szakadék felé: a következő 15 évben a német munkaerő mintegy 30 százaléka éri el a nyugdíjkorhatárt. E tendencia a vállalatokat mérnökök, tudósok és más magasan képzett munkaerő nélkül hagyja, akikre szükségük lenne ahhoz, hogy a világpiacon versenyképesek maradjanak. A növekvő munkaerőhiányt migrációval próbálják ellensúlyozni, de ez mindeddig nem járt sikerrel. Bár Németország továbbra is évente több százezer menedékkérőt fogad be, a legtöbbjük nem rendelkezik a vállalatok által igényelt képzettséggel. Problémát jelent az is, hogy a fiatal németek biztonságos, állami munkahelyekre vágynak, nem a műszaki pályákra vagy a kihívásokkal teli vállalkozói feladatokra készülnek.
A cikkíró azt is megemlíti, hogy miközben a hiányzó munkaerőt csak a muszlim országokból történő bevándorlással tudják pótolni, a németek fele muszlimellenes érzelmeket vall, ami megnehezíti a bevándorlók integrálását. Hivatkozik egy a kormány megbízásából nemrég készült, csaknem 400 oldalas tanulmányra (Muszlimofóbia – egy német számadás) amely széles körű, és főleg muszlimok véleményére építő felmérés alapján valóban megállapítja, hogy a muszlimgyűlölet a lakosság nagy részében elterjedt.
A gazdasági hanyatlásnak politikai ára is van, a cikk itt arra hivatkozik, hogy a bevándorlásellenes párt az AfD az országos felmérések szerint egyre népszerűbbé válik, és bár az AfD felemelkedését a migrációval kapcsolatos növekvő frusztráció segítette elő, egy tartós gazdasági válság valószínűleg további lendületet adna a pártnak.
A cikk semmi olyasmit nem mond (a konkrét példákon kívül), ami ne lenne régóta ismerős mindenkinek, aki józan szemmel figyeli Európa utóbbi évtizedekben lezajlott fejleményeit. Jelentősége mégis abban van, hogy egy balliberális lapban jelent meg, ami azt mutatja, hogy a folyamatos kudarcok azért még a balliberális tábort is elgondolkodásra késztetik.
Ezek a kudarcok pedig tovább fognak növekedni. Rövidesen kiderül, hogy az unió vezetése által – nagyrészt a német zöldek hatására – kitűzött célok megvalósíthatatlanok, amit persze az első perctől kezdve lehetett volna látni, ha az uniós vezetők nem politikai meggondolásokból, hanem az ötleteknek némiképp utánaszámolva hozzák meg a döntéseiket.
Azon is el lehet gondolkodni, hogy a muszlim migránsokkal meg lehet-e oldani Európa demográfiai problémáit. Annak idején (a hatvanas években) nagy ötletnek tűnt az alacsony bérű török vendégmunkások alkalmazása. Mára a vendégmunkásokból egy öt és fél milliós társadalmi réteg keletkezett, készen arra, hogy idők múlásával a kihaló németektől átvegye az országot. Engem a történet egy kicsit a fehér ló mondájára emlékeztet: egy kis munkával, amit az európaiaknak derogált elvégezni, a muszlim bevándorlók megvették Európa nyugati felét, még harcolni sem kellett érte, mint a honfoglaló magyaroknak.
Számunkra, akik a német ipar remekeit csodálva nőttünk fel, nehéz annak elfogadása, hogy Németország rozsdaövezetté váljon, és reméljük, hogy a németekben előbb-utóbb mégiscsak felülkerekedik a józanság, amiről annak idején közmondásosan híresek voltak.
Lóránt Károly forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20230728-nemet-rozsdatemeto