Agárdy Gábor blogjában 2022.1.18-án a légköri CO2-tartalommal foglalkozott – mennyire káros, ill. hasznos lehet a Föld és az emberiség számára. Most egy szakavatott elemzést teszünk közre Lóránt Károly tollából…
Lóránt Károly: Klímavita: mit mond az egy százalék?
Nemrég az MTA Földtudományok Osztálya állást foglalt Szarka László akadémikus egy értekezésével kapcsolatban, kijelentve: „Le kell szögeznünk, hogy a jelenkori klímaváltozás antropogén meghatározottságának mértékében kiemelkedően meggyőző a tudományos konszenzus (több mint 99 százalék a peer reviewed – a nemzetközi szakma által hitelesített – folyóiratokban megjelent dolgozatok alapján), ez az érték a lemeztektonika vagy az evolúció elméletének tudományos elfogadottságához mérhető (Lynas et al., 2021).”...
A 99 százalék valóban meggyőző többség, engem a valamikori hazai választásokra emlékeztet, amikor is a Hazafias Népfront jelöltjeinek volt ekkora a támogatottságuk.
A hasonlat nem véletlen, a mai klímavita gyakorlatilag politikai vita, aki nem ért egyet az IPCC – Éghajlatváltozási Kormányközi Testület – és a mögötte lévő különböző zöldmozgalmak és érdekcsoportok véleményével, az egyszerűen nem kap publikálási lehetőséget a peer reviewed folyóiratokban. Erre példa Miskolczi Ferenc légkörfizikus esete, aki miután a NASA alkalmazottjaként kidolgozta azt a módszert, amellyel a geofizikai műholdak sugárzásmérő műszereit ellenőrzik, a NASA nem engedte meg neki, hogy a szén-dioxid klímahatását megkérdőjelező tanulmányát közöljék (ott is hagyta az intézményt).
De nemcsak arról van szó, hogy egy nézetet elismert folyóiratok leközölnek-e vagy sem, hanem a kutatások finanszírozásáról is. Aki az IPCC nézeteit elfogadja, kap pénzt, aki nem, az még az állását is elvesztheti. Ezért nem véletlen, hogy az IPCC által kifejtett nézetet, vagyis azt, hogy a Föld felmelegedése egyenesen arányos a kumulált szén-dioxid-kibocsátással (mint ahogy azt a hatodik IPCC-jelentés SPM 10. ábrája mutatja) általában olyanok cáfolják, akik már túl vannak a karrierjük delén, és nincs vesztenivalójuk, ugyanakkor elég magas állásokat töltöttek be ahhoz, hogy vezető világlapok közöljék a véleményüket.
Egy ilyen szakértő Steven E. Koonin (1951–), aki Elbizonytalanodva, mit mond nekünk a klímatudomány, mit nem, és miért fontos ez a kérdés (Unsettled, what climate science tells us, what it doesn’t, and why it matters) című, 2021-ben megjelent könyvében az IPCC-jelentések számos állítását és következtetését megkérdőjelezi, sőt meg is cáfolja.
Koonin 1975-ben szerzett PhD-fokozatot elméleti fizikából a Massachusettsi Műszaki Egyetemen (MIT), és főleg tudományos területen dolgozott, első publikált munkája egy olyan komputermodell volt, amely a csillagokban az oxigént létrehozó nukleáris folyamatokat modellezte. Később a British Petroleum Company (BP) környezetvédelemmel foglalkozó vezető szakértője lett, majd az első Obama-kormány idején energetikával foglalkozó miniszterhelyettes. A munkája során egyre inkább felismerte, hogy a klímatudomány távol van attól, hogy megkérdőjelezhetetlen válaszokat adjon a klímaváltozás okaira és annak hatásaira és – a demokratákhoz való politikai vonzódása ellenére – rámutatott, hogy a klímakérdést a demokraták politikai haszonszerzés céljára használják fel.
A klímatudományt illető kétségeit első ízben 2014-ben a Wall Street Journalban jelentette meg, és rögtön kapott is rá olyan kritikát, amely a munkahelyéről való kirúgását javasolta. Ha egy kicsit hosszú is, érdemes idézni ezt a részt a vita légkörének érzékeltetésére: „Koonin jelenleg a New York-i Egyetem Urban Science and Progress központjának igazgatója…
A központ egyik küldetése a városi ellenálló képesség növelése, és a városi ellenálló képességnek alig van olyan aspektusa, amelyet ne befolyásolna az éghajlatváltozás… Valóban rá lehet-e bízni egy ilyen intézmény hatékony vezetését valakire, aki az éghajlati tudományról és annak politikai következményeiről Koonin nyilvánvaló téves elképzeléseivel rendelkezik? Ha én lennék a New York-i Egyetem elnöke, vagy akár Bill de Blasio polgármester, most nagyon meggondolnám magam.”
A kritizáló cikket Raymond T. Pierrehumbert, a Chicagói Egyetem geofizikai professzora, egyben a Stockholmi Egyetem környezettudományi tanszékvezetője írta, tegyük hozzá elég lekezelő, kioktató stílusban. Nos, itt találhatjuk meg a 99 százalékos egyetértés magyarázatát, amire a magyar tudományos fórum hivatkozik.
Koonin, aki maga is modellezett, sőt annak révén szerzett szakmai hírnevet, rámutat az IPCC-modellek megbízhatósági problémáira és az egyes modellek egymástól és a tényadatoktól való nagymértékű eltérésére. Hogy jobban értsük, miről van szó, talán érdemes bemutatni, hogy hogyan is néz ki egy klímamodell. Az atmoszféra modellezéséhez a földfelszín 510 millió négyzetkilométerét 100×100 kilométeres rácsokra osztják (ebből kereken ötvenegyezer van), majd az egyes rácselemek felett a légkört húsz rétegre bontják, így összességében valamivel több, mint egymillió elemet kapnak.
A 361 millió négyzetkilométert elfoglaló óceánok esetében a rács kisebb, 10×10 kilométer, de az átlagos négyezer méteres mélységet 30 részre bontják. Osszunk, szorozzunk, az óceánok esetében 108 millió elem adódik. Mindegyik elemnek megvan a maga jellemzője, légkörnél például a hőmérséklet, a nedvesség, a felhőzet, az elemet jellemző szél iránya és nagysága és még egyebek. Egy elemnek hat szomszédos eleme van (alul-felül, jobbról-balról, elölről-hátulról), és az adott elem jövőbeli állapotát a szomszédokkal való – jelenlegi jellemzők melletti – kölcsönhatás határozza meg.
A „jövő” a következő tíz perc, vagyis tízpercenként kiszámolják az összesen 109 millió egység új jellemzőit, és ez így megy tovább egy százéves időkeretben, ami azt jelenti, hogy több mint ötmilliószor határozzák meg az egyes egységek újabb és újabb állapotát.
Ez korszerű, nagy kapacitású számítógépeken is hónapokig tart.
De még így is Koonin egyik bírálata az volt, hogy a 100×100 kilométeres háló túl nagy ahhoz, hogy a légköri változásokat nyomon lehessen követni. Megbízhatóbb eredményeket azonban részletesebb háló mellett sem lehetne elérni az időjárás kaotikus jellege miatt. Nem véletlen tehát, hogy ezekből a modellekből végül nem jön ki több, mint amit százhúsz éve Arrhenius mondott, aki először vetette fel a szén-dioxid üvegházhatását.
Ami tény, az a Föld átlaghőmérsékletének növekedése, a légkör szén-dioxid-tartalmának növekedése (ami bizonyítottan antropogén – embertől származó – eredetű) és az is tény, hogy a szén-dioxid üvegházhatású gáz. Ami vitatható és vitatott is, az a szén-dioxid klímaváltozásban játszott szerepe. Az elmúlt hatszázmillió évben például előfordult, hogy a légkörben lévő szén-dioxid huszonötszöröse volt a jelenleginek, miközben a Föld hőmérséklete 10 és 25 Celsius-fok között változott.
Földtörténeti időléptékben a légkör szén-dioxid-koncentrációja és a Föld hőmérsékletének alakulása között nem mutatható ki meghatározott összefüggés. Ami viszont cáfolható – és erről Koonin részletesen ír – a természeti katasztrófák számának növekedése, amivel az IPCC-tanulmányok visszatérően fenyegetnek. Ami ténylegesen növekedett, az a Föld népessége és az általa termelt értékek, amelyek miatt ugyanolyan erősségű hurrikán ma sokkal nagyobb károkat tud okozni, mint száz évvel ezelőtt.
A tudományos viták akadályozásának, a szén-dioxid-kibocsátással kapcsolatos hisztériakeltésnek legfőbb kára részben az, hogy elvonja a figyelmet a valódi problémák, így a természeti környezet mérhető és bizonyítható rombolása elől, részben pedig az, hogy helytelen gazdaságpolitikai lépéseket javasol.
Ha a szén-dioxid klímahatásán lehet is vitatkozni, az már mérnöki számítás kérdése, hogy a kibocsátást hogyan lehet csökkenteni, és egyértelműen bizonyítható, hogy a zöldmozgalmak által erőszakolt szél- és naperőművek nem hozzák meg a tőlük várt eredményeket, különösen nem a fejlődő-felzárkózó országokban, amelyeknek nincs pénzük olyan költséges kísérletekre, mint amilyen a német Energiewende. Emiatt a szén-dioxid-emisszió a belátható jövőben növekedni fog, és akár okozza a klímaváltozást, akár nem, az egyetlen racionális cselekvés a változásokhoz való alkalmazkodás, mint ahogy azt az ember az elmúlt százezer évben mindig is tette.
Lóránt Károly (a szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója) forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20220127-klimavita-mit-mond-az-egy-szazalek?fbclid=IwAR23RbBMjnz5Q9lW2bKd9ewNs3f74zKXynMh440PZ5bkS0NGO38WOADH_a4