Barroso trockista aktivistából lett az Európai Bizottság, majd a Goldman Sachs elnöke. Egyszer azt mondta, hogy az unió tulajdonképpen egy birodalom…
Nemrég tartotta éves összejövetelét a Bilderberg-csoport Torinóban, és mint tudjuk, napirendre került többek között az európai populizmus, Oroszország és az Egyesült Államok világpolitikai szerepe. A szokásoknak megfelelően az értekezleten elhangzottakról semmi sem szivárgott ki, de mivel a résztvevők névsora ismert, és a résztvevők egy része gyakran hangoztatja véleményét akár azért, mert publicista, akár azért, mert politikus, könnyen következtethetünk az elhangzottakra.
Vegyük például a névsor elejéről Anne Applebaumot, a nemzetközi sajtót figyelemmel kísérő magyar újságírók (egy részének) kedvencét, és írjuk be a Google-ba a nevét, és mondjuk azt, hogy Hungary vagy Viktor Orbán. Rögtön találunk is egy Twitter-üzenetet, miszerint „A probléma Orbán Viktorral nem az, hogy ő »konzervatív« vagy akár migránsellenes. A probléma az, hogy országában lerombolta a médiát és a bíróságokat, hogy korrupt, és hogy tisztességtelen propagandagépezetet üzemeltet, amely megmérgezte a közéletet”. Egy kis kereséssel a Washington Postból lehet idézni, hogy „Donald Trump, Orbán Viktor, Nigel Farage, Marine Le Pen és Jaroslaw Kaczynski, bár őket gyakran »szélsőjobbnak« vagy »alternatív jobboldalinak« nevezik, ők neobolsevikok, kevés közük van ahhoz a jobboldalhoz, ami a második világháború óta a nyugati politika része, és nincs kapcsolatuk a jelenlegi konzervatív pártokkal”.
Anne Applebaumot a kelet-közép-európai szabadság és demokrácia előmozdításáért tett erőfeszítéseiért 2010. december 14-én Petőfi-díjjal jutalmazták, amit a Terror Házában tartott ünnepségen vett át. Később, 2013-ban egy nagy interjút adott a Haaretz izraeli baloldali újságnak, ahol gyökereit és világnézetét részletesen kifejtette, érdemes elolvasni. A Bilderberg- konferencia populizmusvitáját nagy valószínűséggel Anne Applebaum nézetei határozták meg.
De máris túl nagy figyelmet szenteltünk a konferencia egy résztvevőjének, ideje, hogy továbblépjünk a névsorban, és rögtön rábukkanunk José M. Durao Barroso nevére, aki trockista aktivistából vált az Európai Bizottság, majd azt követően a Goldman Sachs International elnökévé. Ő mondta egy európai parlamenti sajtótájékoztatón, hogy az Európai Unió tulajdonképpen egy birodalom. Ha felszólalt, bizonyára arról értekezett, hogy a Goldman Sachsnak milyen eszközei vannak e birodalom kormányzására.
Niall Ferguson is a meghívottak között volt, nálunk 2011-ben adták ki Civilizáció, a Nyugat és a többiek című könyvét. Ha azt mondta el, amit abban leírt – és miért mondott volna mást? –, nem derítette fel a jelenlévőket, ugyanis meglehetősen szkeptikusan látja a Nyugat, de egyáltalán a civilizációk jövőjét.
A névsorban a következő Michael C. Horowitz, az University of Pennsylvania professzora, a Texas Natio-
nal Security Review-ban írt alig egy hónapja terjedelmes tanulmányt arról, hogy a mesterséges intelligencia hogyan befolyásolhatja a nemzetközi versenyt és az erőegyensúlyt. Kiindulva Putyin ama mondásából, hogy „a mesterséges intelligencia a jövő nemcsak Oroszország, de az egész emberiség számára, és aki e téren vezetésre tesz szert, az a világ urává válik”, levezeti a lehetséges katonai alkalmazásokat, és annak a véleményének ad hangot, hogy ez a folyamat csökkenteni fogja az Egyesült Államok, Kína és más országok katonai képességei közötti különbségeket. Ha szóhoz jutott, bizonyára erről beszélt.
Henry Kissinger jó ismerősünk, eddig 1957-től kezdve talán mindegyik Bilderberg-konferencián ott volt, habitusából ítélve biztosan hozzászólt az Oroszországról szóló vitához, és kiindulva abból, hogy annak idején ő békítette ki Kínát az Egyesült Államokkal, most is bizonyára az Oroszországgal való viszony normalizálása mellett érvelt. Az ukrajnai konfliktussal kapcsolatban például még 2014 elején a Washington Postban a következőket írta: „A Nyugatnak meg kell értenie, hogy Oroszország számára Ukrajna nem egy külföldi ország. Az orosz történelem a kijevi Russzal kezdődött, és az orosz vallás is onnan terjedt el. Ukrajna Oroszország része volt századokon át, és történelmük azelőtt is összefonódott. Az orosz szabadságharc legfontosabb csatái, kezdve az 1709. évi poltavai csatától, ukrán földön zajlottak.
A fekete-tengeri flotta – Oroszország földközi-tengeri erejének eszköze – hosszú távú szerződés alapján a Krímben, Szevasztopolban állomásozik. Még olyan orosz „disszidensek” is, mint Alekszandr Szolzsenyicin vagy Joszif Brodszkij is ragaszkodnak ahhoz, hogy Ukrajna az orosz történelem és Oroszország integrált része.” Ha e témában felszólalt, nyilván ebben a szellemben beszélt. Kissinger mindig is szembeszállt az amerikai neokonok expanzionista törekvéseivel, de már nagyon öreg, és úgy tűnik, a vele egyetértők hangja az amerikai közéletben meglehetősen halk, ezért sem kap Trump eredeti elképzeléseihez megfelelő támogatást.
Kissinger ellentéte Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, aki épp márciusban jelentette ki a német Welt am Sonntagban, hogy „Oroszország egyre kiszámíthatatlanabbá és agresszívabbá válik”, amiből azt a következtetést vonta le, hogy a NATO-nak javítania kell védekezőképességét és cselekvési hajlandóságát. Ez utóbbi alatt minden bizonnyal a NATO-csapatok orosz határra küldését kell érteni, ami a múlt nyáron négyezer-ötszáz fővel már meg is történt, amihez az idén még ötezret tesznek hozzá, de hogy kijátsszanak egy 1997-es NATO–Oroszország-egyezményt, a csapatokat nem állandó támaszpontra telepítik, hanem mozgatni fogják egyik táborból a másikba. Stoltenberg a Bilderberg-konferencián nyilván a fegyverkezés fontosságát fogja hangsúlyozni az orosz fenyegetéssel szemben.
Ehhez talán annyit lehetne hozzáfűzni, hogy annak idején, amikor Mihail Gorbacsov beleegyezett Németország egyesítésébe és NATO-tagságába, ezt azzal a feltétellel tette – amint az akkori amerikai külügyminiszter, James Baker megfogalmazta –, hogy a NATO egy centiméterrel sem tolja ki érdekszféráját kelet felé. Ezen az ígéreten azonban a Clinton-adminisztráció gyorsan túltette magát, és Észtország, Lettország és Litvánia bevonásával a NATO-csapatok már Oroszország határán állnak. Azért arra kíváncsi lennék, hogy Stoltenberg mivel indokolja a NATO-kiadások további növelését, hiszen már így is tízszer annyit költenek fegyverkezésre, mint az oroszok.
Ám ha már növelik a fegyverkezési kiadásokat, a Bilderberg-összejövetel kávészünetei pont jók az ilyen megbeszélésekre, hiszen mind ott vannak azok, akik sürgetik a fegyverkezési kiadásokat (például az említett Stoltenberg), és akik kínálják a fegyvereket, például a Gripeneket gyártó Marcus Wallenberg, a Saab elnöke, vagy a fregattokat gyártó Giampiero Massolo. Természetesen a potenciális vevők sem hiányoznak, ott van például Mark Rutte holland miniszterelnök, vagy Bernard Émié francia hadügyminiszter.
A Bilderberg-összejövetelre mindig hivatalosak nagy világlapok képviselői, most is ott voltak a Wall Street Journaltól, a Die Welttől, az Economisttól, és még néhány kevésbé fontos laptól. Természetesen nem írhatnak arról, hogy mi hangzott ott el, de nem hívták volna meg őket, ha nem azt a szellemiséget képviselnék, mint amit a konferencia rendezői. Így csak olvasni kell e lapokat, és megtudjuk, mi a Bilderberg-konferencia résztvevőinek véleménye valamely országról, eseményről vagy helyzetről.
Az Economist például nemrég arról írt, hogy Putyin fejleszti nukleá-ris fegyvereit és rakétáit, továbbá, hogy konvencionális erőket vonultat fel a balti térségben. Ez egy olyan cikk bevezetője volt, amely azután a NATO-csapatok balti államokba telepítéséről szólt. Csak a sorrendet fordította meg, mert előbb ment a NATO és csak utána az oroszok. A nukleáris fegyverekről meg azt kell tudni, hogy az a szegény ember fegyvere. Akinek nem telik repülőgép-anyahajóra, az még – mint Észak-Korea is – képes atombombát és rakétákat gyártani, ami – mint a Trump–Kim-találkozó is bizonyítja – elég hatékony lehet.
Arról, hogy az említett lapok mit írnak Magyarországról, talán jobb nem beszélni, annyit azért megemlíthetünk, hogy a cikkek szerzői a legtöbb esetben magyarországi felmenőkkel rendelkeznek, és informátoraik a hazai ballib értelmiség köreiből kerülnek ki. Hasonló helyzet a nemzetközi sajtóban nemigen található, a jelenség egyedi, mondhatni hungarikum. Magam csak egy kivétellel találkoztam, a Lengyelországot kritizáló Anne Applebaummal, aki valamely megfontolásból lengyelként jelentkezett be a Bilderberg-konferenciára.
Talán érdemtelenül is túl sokat beszéltem a Bilderbergekről, és nem jutott idő a Trilaterális Bizottságra, pedig az is nemrég tartotta éves összejövetelét, ahol – többek között – a világkormányról és kormányzásról folyt a szó, de arról talán majd legközelebb.
Lóránt Károly forrás: http://magyarhirlap.hu/cikk/121360/A_vilag_urai