Karcsi! Ez már régen hiánycikk volt…évek óta! Végre, valaki leírta…
Teli az éter a washingtoni Fehér Házban múlt héten lezajlott veszekedéssel. Nem csoda, ilyen diplomáciai botrány nem adódik mindennap, az pedig az Öbölháború óta nem fordult elő, hogy élő adásban nézhessük a történelmet. Persze mindenki a maga szája íze szerint tálalja a történteket. A Szlava Ukrajini-t mantrázó háborús uszítók azt állítják, hogy Trump elnök és J. D. Vance alelnök ok nélkül, csúnyán megalázta az ukrán elnököt, a konzervatív oldal szerint Zelenszkij arrogánsan és tiszteletlenül viselkedett, és végre megkapta a magáét. Személy szerint már azon is csodálkoztam, hogy Zelenszkijt a maga kocsmai stílusával beengedték az Ovális Irodába.
Hiányérzetem abból adódik, amiről hallgatnak a hírmagyarázók és a Facebook-huszárok sem emlegetik, hogy mindez minek volt a következménye. Pedig Ukrajnát ugyanaz a nagyhatalom, a világ csendőre sétáltatta bele a csapdába, amely most megleckézteti, s amely futószalagon szállította a „demokráciát” a világ minden tájára, hogy felfordulást és végtelen szenvedést hagyjon maga után. Pontosabban nem is az USA, nem az amerikai nép, hanem a birodalomnak az a demokrata vezetése, amely évtizedekig feltétlen szolgálója volt a háttérhatalomnak, amit mélyállamnak szoktunk nevezni.
Emlékezzünk csak Moammer Kadhafira vagy Szaddám Huszeinre. Nem állítom, hogy köztük és Zelenszkij között párhuzamot kéne vonni, de az biztos, hogy az ukrán elnöknek is közeleg a záróra. Ukrajna esetében sem történt más, mint hogy az amerikai külpolitika az addig követett gyakorlat szerint, a paraziták érdekeinek megfelelően használta fel Ukrajnát Oroszországgal szemben. Logikusnak tűnik, hogy ha Amerika kezdte a véres, felelőtlen játszmát – már azzal, hogy felfegyverezte Ukrajnát, sokadszor megszegve az Oroszországnak adott ígéretet, hogy nem tolja a NATO-t az orosz kertek alá –, Amerikának is illenék befejeznie. Ebbéli reményeink lehetnek megalapozottak, mivel Trumpon látszik, hogy komolyan gondolja a békét, és nem beszél összevissza, mint némely európai politikusok, akik hamis lózungokat szajkóznak megállás nélkül.
Volodimir Zelenszkij megszokta, hogy ahová beteszi a lábát, mindenütt követelőzik, utasítgat, hiszen a demokrata háttér úgy adta alá a lovat, mintha ő lenne a demokrácia bajnoka, az európai szellem megmentője. Mintha sosem lett volna államcsíny Ukrajnában, és sosem zaklatták volna az ott élő tízmilliónyi oroszt. Erkölcsi szempontból tehát nem lehet egyértelműen azt hangoztatni, hogy van egy agresszor (Vlagyimir Putyin) és van egy galamblelkű áldozat (Zelenszkij és a nacionalizmusba sodródott Ukrajna), aki akár népe kiirtása árán is szolgálja a mélyállam érdekeit.
Csakhogy az amerikai demokratákat elfújta a szél, és Zelenszkij nagyot tévedett, amikor összekeverte Trumpot demens elődjével. Trump ezúttal nem tett mást, mint szembesítette az ukrán elnököt a pőre valósággal. Ráadásul a sajtó nyilvánossága előtt, kegyetlenül őszintén. Talán ez utóbbi verte ki a biztosítékot mindenkinél: az az egyenes beszéd, amitől igencsak elszoktunk az utóbbi évtizedekben. Trump kerek perec kimondta, az előző elnök ostoba bábu volt, akárcsak az elődei, és Zelenszkij méltóztassék leszállni a magas lóról, tessék hálásabbnak lenni a töméntelen támogatásért, amit Amerika nyújtott neki. És, ami a lényeg, próbálja menteni, ami még menthető a sokat szenvedett országban, amelyet a szemforgató, hazug európai politikusok – bárhogy jár a szájuk – nem tudnak (s talán nem is akarnak) megmenteni.
Volodimir Zelenszkij azonban rég elszakadt a valóságtól, s addig nyújtaná a háborút, amíg egy élő ukrán (esetleg francia, olasz, baltikumi, lengyel vagy német) férfi él Európában. Hatalmasságok borultak le előtte, s mint az igazhívőknek Mekkába, szinte kötelező volt hozzá elzarándokolni. Érdemes felidézni, mit mondott Zelenszkij a vita után. „Azt akarom, hogy az USA határozottabban álljon az oldalunkra. Nem azt mondta, szeretném, vagy kérem. Akarom! Nem azt mondta, segítsetek békét teremteni, megmenteni az országom maradékát és sok százezer életet. Még csak azt sem, hogy ti hecceltétek fel az ukrán népet (lásd: Nuland ötmilliárdja). Ez a „demokrata”, aki hazájában betiltotta az ellenzéket, a szabad választásokat, az egyházat, a kisebbségi jogokat, nos ez az akarnok, aki hallani sem akar a békéről, talán először szembesült vele, hogy ebben a játszmában nem maradtak lapjai. Nem tudom, ki és miért siratja, hiszen csak remélheti, hogy nem végzi úgy, mint annak idején Trockij Mexikóban.
Zelenszkij csak azért hepciáskodhatott az Ovális Irodában, mert Európa Putyin-fóbiás politikusai úgy vezetik az Európai Uniót, mintha az az említett mélyállam, a Soros-birodalom tagországa lenne. Továbbra is tolják a kehes lovat Zelenszkij alá, és hol Párizsban, hol Londonban pusmognak arról, hogyan kellene Oroszországot legyőzni. Mert a béke gonosz, a háború demokratikus! Miközben maguk is tudják, hogy egy atomhatalmat nem lehet legyőzni. Miért érzi az ember a furcsa párhuzamot a kommunista diktatúra idejéből, amikor az volt a jelszó: osztályharccal a világbékéért?
Ideje lenne Európa gyászhuszárainak tudatosítaniuk, hogy „kijevi emberünknek” lejárt az ideje, és Európa nincs abban a helyzetben, hogy magára vállalja ezt a háborút. A nagymellű kijelentések és a hűségnyilatkozatok ugyan ismét ellepték az internetet, de hogy az EU magára vállaljon ekkora terhet és veszélyt, maguk a nyilatkozók sem gondolják komolyan. Brüsszelben, Londonban és Párizsban marad az ígérgetés és a hazudozás. Ezek egy jól megrendezett színdarabot játszanak, és fikarcnyit sem érdekli őket az ukrán nép sorsa. De talán még Európáé sem.
Kövesdi Károly forrás: https://ma7.sk/tollhegyen/tortenelem-elo-adasban kezdőkép:Fotó: TASR/AP (U.I.: érdemes végignézni - olvasni a csütörtöki (2025.3.6.) EU-s csúcs eredményeit! Mintha 1938-ban járnánk! - szerk.)