Még be sem ült a székébe, már orbánozott. Még az elődje volt hivatalban, de már rugdosta a V4-eket, az ország szekérrúdját markolászta. És már indulna is a zöld emberhez Ukrajnába. Nyilván emlékszik még rá, hogy valamikor onnan, kelet felől jött a fény, ezt sulykolták belénk is annak idején…
Pavelünk pedig, mert róla van szó, az új cseh elnökről, jó tanuló volt, hiszen megtanulta, hogyan kell helyezkedni, és időben ott lenni, ahol kell.
S láss csodát: alighogy kihirdették az elnökválasztás eredményét, a szomszédék Zuzankája – minden protokollt felrúgva – már ott sürgölődött mellette a színpadon. És nem is palástolták az örömüket: Csehszlovákia fölött ismét felragyog a közös nap. Igaz, már nem a kommunista, „csak” a neobolsevik és újliberális.
Rossz nyelvek szerint pedig összeállt a Soros-tandem. Čaputová nem is rejtette véka alá az örömét, és igyekezett gyorsan kijelenteni: „Hiszem, hogy az új cseh elnökkel a józan észt fogjuk képviselni.”
Tanulságos, hogyan látja mindezt Európa és a nagyvilág. A fősodratú európai sajtó annak tapsikol, hogy az új cseh elnök gyengítheti a V4-ek együttműködését, kritikus Orbán Viktorral szemben és elkötelezett Ukrajna támogatása mellett.
Vagyis a háborúpárti héják tábora újabb figurával egészült ki. Természetesen egy „mérsékelt jobboldali” politikussal. A francia (független és mindenek fölött objektív) Libération szerint ugyanis a csehországi elnökválasztáson „a populizmus csapott össze a klasszikus mérsékelt jobboldallal”. Azzal, hogy a parlamenti választás után a „középjobb” az elnökválasztáson is legyőzte a „populista” Andrej Babišt, megerősödött ez a trend. A lap szerint az EU-szkeptikus és az ukrajnai háborúig Moszkva-barát Miloš Zeman után most Petr Pavellel a Nyugat felé forduló, az „európai értékeket” tisztelő elnöke lesz Csehországnak.
Megszokhattuk, de mivel az ismétlés a tudás atyja: ha egy liberális azt állítja magáról, hogy ő a középjobb és ő a polgári meg a demokrata, meg a független meg az objektív, akkor az úgy is van. És ha rábök az ujjával a szuverenista, egyébként valóban mérsékelt jobboldalira, hogy az populista meg szélsőjobbos, meg náci, akkor az megfellebbezhetetlen evidencia.
Legalábbis egyértelmű, hiszen „megmondták” és „megírták”. Ők. Így működik a goebbelsi forgatókönyv ebben az esetben is: a sokat elpufogtatott hazugságból igazság lesz. Mert napjainkban csak a liberális igazság hiteles, minden egyéb hazugság. Minden más Moszkva- és Putyin-párti, hoax meg mindenekelőtt náci. Németországban az ilyet az antifa név mögé bújó bolsevik forradalmárok nyugodtan elkalapálhatják.
„Orbán Viktor kétségtelenül sokat változott. Annak idején, amikor nagyon progresszív, fiatal liberálisként elindult a politikában, senki sem kételkedett volna abban, hogy ez a helyes út. A fordulat, amit azóta Orbán Viktor tett, mondhatjuk, majdnem 180 fok.” A tévedhetetlenség és a megkérdőjelezhetetlen igazság letéteményeseként így nyilatkozik Petr Pavel, a Nyugat új üdvöskéje Orbán Viktorról, a fekete bárányról.
A megállapítás igencsak sántít, mert Pavelünk más szemében a szálkát nézegeti, míg a magáéban nem látja a gerendát.
A nyugalmazott tábornok úr úgy volt Moszkva-barát elvtárs a szocialista Csehszlovákiában, hogy a kommunista pártba lépve építgette a karrierjét, majd a rendszerváltás után egyszer csak ráébredt, hogy ő valójában jobboldali „demokrata”, és ideje eldobni a pártkönyvet. Így lett az elhárítás főnöke, majd karrierje a tábornoki rangig és a NATO csúcsszervéig ívelt. Ahol úgy látszik, jottányit sem számít a terhes múlt, amit a levéltárak mélyén dugdosnak.
Akkor kérdezzük már meg: ki is fordított köpönyeget? Petr Pavel vagy Orbán Viktor? Az az Orbán Viktor, akit Prágában Kövér Lászlóval együtt a Petr Pavel által is képviselt csehszlovák husáki államhatalom rendőrsége egy tüntetésen begyűjtött és bántalmazott, vagy az a Petr Pavel, akinek a kommunista pártkönyvecskéje alatt már akkor is ott dobogott a demokrata szív, csak még nem tudott róla?
Mert ugye akkoriban minden kommunista látens demokrata volt. 1989-ig a moszkvai politbürónak kellett megfelelni, napjainkban a brüsszeli politbürónak. Meg aztán kezet a szívre: ki ne élne szívesebben elnöki apanázsból, mint nyugdíjból?
Az új cseh elnök tehát hálás lehet a sorsnak (vagy valaki másnak), mert nem feledkezett meg róla. És ugyanennek a sorsnak sikerült nyugalmazott tábornok úr ellenfelét is úgy lejáratnia, hogy az végül labdába sem tudott rúgni. De hát tudjuk, a korrupció jolly jokere bárki ellen hasznosan és eredményesen kijátszható, számtalan példát találunk rá a környéken. Ha egyszer valakire rásütik, hogy ló, még föl sem kapta a fejét, már meg is patkolták.
Amúgy mi, magyarok mindig is sokat köszönhettünk a cseheknek. Ők fordították szembe velünk az évszázadokig békében élő szlovákokat, ők ajándékoztak meg minket Edvard Benešsel, a történelem egyik legsötétebb és leghazugabb politikusával, akinek a karrierje a hazaárulással kezdődött, majd az etnikai tisztogatással folytatódott.
Remélhetjük, hogy egyszer megszakad e nemes gyakorlat? Vagy olvasgassuk inkább Josef Švejk, a derék katona bölcsességeit, amelyek kvintesszenciája: ja nyics, ja muzikant?
Kövesdi Károly forrás: https://ma7.sk/tollhegyen/ja-nyics-ja-muzikant