Akár a majomvírus, úgy terjed az elmebaj a világ nyugati felén. Ezúttal a brit külügyminiszter (megfelelő ember a megfelelő helyen, ugye), bizonyos Liz Truss nevű hölgy nagyotmondásán csámcsog a sajtó és az internet népe. Sajnos nem kizárt, hogy szeptembertől ő lesz az angol miniszterelnök. Legalábbis őt tartják a legesélyesebbnek...
Mitől érdekes ez a példánya a homo sapiens sapiensnek? A brit konzervatív párt vezetői tisztségére pályázó hölgynek egy birminghami rendezvényen nekiszegezték a kérdést, mit tenne, ha a Downing Street 10 alatt (az angol miniszterelnök rezidenciája) arról kellene döntenie, kilőné-e a brit atombombákat? A hölgy válasza: „Úgy gondolom, hogy ez egy miniszterelnök fontos kötelessége, és készen állok megtenni ezt.” Majd nyomatékosan hozzátette: „Készen állok megtenni ezt.”
Elképzelhető, hogy Liz Trussnak csak néhány percre homályosult el az agya a pártvezetői versenyben, és le akarta tromfolni ellenfeleit.
Mióta generációk nőnek fel a virtuális tér buborékjában, ahol bárki bármit mondhat felelőtlenül, sok politikus elveszíti a mértéket és a józan ítélőképességét, s azt hiszi, az általa mondottaknak nem lehet következménye. Ezzel a bemondással azonban Liz Truss a legotrombább angolszász hagyományt élesztette újra, amely egyszer már elkövette azt a barbárságot, hogy – természetesen a „békeharc” égisze alatt – atombombát dobott le ártatlan japán civilekre.
Mit felelhetett volna erre a – vélhetően előre megkomponált, a kampány részét alkotó – kérdésre? Ha diplomata lenne, több okos választ adhatott volna. 1. Egyelőre nem székel a Downing Street 10 alatt. 2. Ha ott fog székelni, mindent meg fog tenni azért, hogy ilyen döntési helyzet ne álljon elő. És még sok válasz lehetett volna, ha a hölgynek lenne némi diplomáciai érzéke. Ja, hogy ő a brit külügyminiszter, a diplomácia feje? Hát ez az! Teli a padlás tehetségtelen, oda nem illő pojácákkal, aztán csodálkozunk, hogy mi vár Nyugat- és Kelet-Európára.
Természetesen semmi rosszat nem kívánok a hölgynek. Sem a családjának, sem a felmenőinek, sem az utódainak (ha vannak).
De a minimum, amit megtehet, hogy nagyon sürgősen magába száll, lemond minden hivataláról, bemegy egy templomba (Londonban sok szép régi templom van, válogathat közülük), s lekuporodva egy sarokba, elmorzsolva néhány imát, elgondolkodik afölött, mivégre is jött a világra, és mi hasznosat tudna tenni a nemzetéért és az emberiségért. Például a békéért. Lehet, hogy magával vihetné azt az embert is, aki ilyen baromságot kérdezett, vagy azt az embert, aki írta a kérdést annak az embernek, aki kérdezett.
S miután ezt megtette, talán elmehetne a sherwoodi erdőbe remetének. Onnantól kezdve senkinek sem hiányozna, főleg nem annak a néhány millió brit polgárnak nem, aki egy ilyen felelőtlen, elborult agyú nőszemély szeszélye miatt most afölött töprenghet, létezik-e olyan „európai érték”, amely miatt fel kéne áldozni az életüket. A gyermekeik, az unokáik, a dédunokáik életét.
A hölgy az MTI/EPA hírügynökség felvételén az említett rendezvényen üdvözült mosollyal ágál, és teátrálisan széttárja a karját, mintha legalábbis a jóistennek képzelné magát. De legalábbis kormányelnöknek. Nem tudom, kit szeretett volna utánozni ezzel a színészi alakítással. Talán Margaret Thatchert próbálta überelni, aki tizenegy évig volt az Egyesült Királyság keménykezű miniszterelnöke, vagy talán Winston Churchillt, akit 1940-ben, a legnehezebb időben választottak miniszterelnöknek. Neki tulajdonítják a mondást (amit sokan cáfolnak): „Nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket!”
De mindegy is, kire gondolt, a lényeg, hogy a nagyotmondásban néhány napig viszi a prímet. Reméljük, csak abban.
Azért csak eszébe jut az embernek, hogy a fenébe juthatnak döntéshozói szerepbe ilyen felelőtlen, lelkiismeretlen emberek, akiknek semmi sem drága? Ezek miatt olyan a világ, amilyen. Ezek és a hasonszőrűek nélkül szebb és biztonságosabb lenne ez a nyomorult világ.
Kedves britek, ha maradt még józan eszetek, tessék elzavarni valahová ezt a fehérnépet!
Kövesdi Károly forrás: https://ma7.sk/tollhegyen/ezek-miatt