Hiába kutatok az emlékeim között, nem tudom felidézni, hol láttam aranyvécét. Persze nem a maga természetes valójában, hiszen nem járok olyan noble helyekre, ahol ilyen előfordulhat. Bár maga a noblesse oblige, a francia eredetű kifejezés egykor a nemességhez kötődött, és arra utalt, hogy a nemesség kötelez...
Vagyis a társadalmi rang, a kiváltság és a magasabb pozíció magával vonja a felelősségvállalást, a nagylelkűséget, az etikus és bölcs magatartást a kevésbé tehetős polgárokkal szemben.
Rémlik, hogy egyszer a tévében mutattak ilyet, talán Hollywoodban, vagy valahol az arab világban. Mindegy is egyébként, hogy hol, hiszen ez normális ember számára körülbelül annyira fontos, mint egy elkenődött muslica a szélvédőn. Aranyvécét mi, egyszerű halandók talán sosem fogunk látni életünk során, nem mintha hiányérzetünk lenne emiatt. Hacsak. Hacsak el nem ruccanunk Ukrajnába, ahol Zelenszkij elnök egyik haverjának ilyenje van. Igaz, a hírek szerint az ipse éppen bujkál valahol, úgyhogy az aranyozott klotyó kihasználatlanul ragyog az éjszakában. Hogy mi lehet az üzenete, csak találgatni lehet.
Azért mégiscsak felháborító, hogy ezeket akarják Ursuláék betolni az Európai Unióba. Ezeket a barbár, asszír uralkodókat lepipáló kreténeket, akik jó dolgukban az üres fejükkel már azt sem tudják, mihez kezdjenek magukkal. Mert ezek – legalábbis Ursuláék és Kallasék szerint, akiknek vagy a családjuk, vagy valamelyik felmenőjük éppen a gyűlölt oroszokkal bizniszelt a múltban vagy bizniszel még ma is – értékrendje körülbelül azon a szinten van, mint az aranybudis oligarchának. Akiből Zelenszkij minisztert csinált, most pedig letagadja, hogy valaha is ismerte. Ezek akkora léptekkel haladnak a jogállamiság felé, hogy feltétlenül ott a helyük Európa kultúrnépeinek asztalánál. Ha egyszer oda ültetik őket, talán még késsel, villával is megtanulnak enni.
De maradjunk a budinál, és nézzünk körül kissé ebben a kultúrkörben. Mert a hülyeségen túl az aranyklotyónak a filozófiai üzeneten kívül azért van némi emberi, szociográfiai vonzata is. Például felveti a kérdést, hogy mit érezhet az aranyvécét birtokló ember, amikor „kevésbé tehetős” polgártársait látja a téli nyirkos futóárokban halálfélelemben kúszni a sárban, kialvatlanul, alultápláltan (mert a géhások is lopnak) várva a nyomorult halált. Ez a polgártárs boldogan beérné egy kert végi, gyalulatlan deszkából összeeszkábált fabudival (szivecske alakú kukucskálóval az ajtaján), ahol a légyzümmögés olyan isteni zene volna a fülének, mintha magát Mozartot hallgatná, miközben könnyít magán. Csak hagyják békén.
Aranybudis ukrán barátunk azonban vélhetően sosem fog látni lövészárkot, hiszen azt nem neki találták ki, hanem azoknak a szerencsétleneknek, akiket az aranyvécések fogdmegjei az utcán vadásznak le és tuszkolnak a frontra. A lövészárkot nem a noblesse számára találták ki.
De van ennek történelmi vonzata is. Feltételezhető, hogy még magának a Napkirálynak, XIV. Lajosnak sem volt aranybudija. Nem is lehetett, hiszen az angolvécét később találták fel Boris Johnson elődei, Lajoséknál ezért legfeljebb pottyantós lehetett, esetleg márványból. Nem véletlenül említem Johnson urat, hiszen ő volt az, aki meghiúsította az orosz–ukrán háború lezárását, állítólag egymillió fontos kenőpénz fejében, mivel a haverja fegyvereket szállított Ukrajnának. Tehát adott a másik kínzó kérdés: vajon a fegyvergyártó havernak van-e aranybudija? És vajon – ha a haza érdeke úgy kívánná – odaadná-e beönteni ágyúgolyónak? Bár az arany sokkal puhább fém a vasnál vagy a bronznál, nem lenne alkalmas lődözésre. Pedig milyen szép csíkot húzna a horizonton egy süvítő aranygolyó, mielőtt becsapódna és kiontaná a beleit egy orosz gyalogosnak…
De mivel a humor és a szellemesség a liberálisok kiváltsága, szigorúan maradva a stelázsi meg a hokedli közt a döngölt padlón, tegyük fel a földhözragadt kérdést: miért is kell elszedni tőlünk mindent, hogy ezeket betuszkolják a fényességes klubba? Hogy még több aranybudira fussa nekik? Ugyan, kérem! Nem ők az érdekesek, hanem az Ukrajnának nevezett földdarabon a csernozjom meg az ásványkincsek, meg az orosz kőolaj, földgáz, erdő, mező.
Erre fáj a foguk a civilizált nyugati elvtársaknak, hogy ők is úgy hentereghessenek az ágyon a bankjegykötegek közt, mint a lebukott ukrán sorozótiszt. Erről szól az egész vérontás, erről a lövészárok sara, a világ minden tájára szétkergetett ukrán nép könnyei, s ebből csurran-cseppen Zelenszkijéknek is egy-egy dácsára Floridán, ahol majd, ha ezt az egészet megússzuk élve, családostul meghúzhatják magukat. Aranybudival vagy anélkül.
Kövesdi Károly forrás: https://ma7.sk/tollhegyen/a-noblesse-oblige-es-az-aranybudi