Tetszik ismerni a viccet? Megy a hídon az ukrán elefánt meg a szlovák bolha. A poént csak azért lövöm le, mert nem biztos, hogy mindenki ismeri. Azt mondja a bolha az elefántnak: hallod, hogy dübörgünk mi ketten?...
Nem tudom, miért éppen ez jutott eszembe a szlovák külügyminiszter legújabb magánakciója után, amikor de facto nekiment a magyar külügyminiszternek és pontokba szedte, miről kéne budapesti kollégájának egyeztetnie, mielőtt megissza a reggeli kávéját, hiszen nyilvánvalóan nem az ukrán szál a legerősebb ebben a kínos történetben. (Bár ezt is bele lehet szőni, ha már az időzítést is figyelembe vesszük: ha az ukrán vezetés támadhatja a magyar kormányt, akkor a szlovák miért ne?)
A szlovák külügy új fejezetei gyakorlatilag Ivan Korčok hivatalba lépése óta íródnak. Nem esik nehezemre leírni, mert tény: a Fico-kormány idején a magyar–szlovák diplomáciai kapcsolatok jobbak voltak.
Bár a felhőtlen kapcsolatnak ellentmond a Hedvig-ügy, a Beneš-dekrétumok parlament általi megerősítése, a magyar állampolgársági honosítás megtámadása, és lenne még pár példa. A szorosan vett diplomáciai kapcsolatok azonban jók voltak (nehogy valaki is elhiggye az esti mesét, hogy a Pomlé Géniuszának köszönhetően), elsősorban a felismerés miatt, hogy a V4-nek nincs alternatívája a régióban. Ezt próbálja most Korčok megfúrni, nyilván brüsszeli hátszéllel és a Grassalkovich-palota ablakából küldött bólogatással. Mert ne feledjük: Magyarországon konzervatív kormány van, Szlovákiában pedig egyre inkább a liberálisoké a táncparkett. (Még egy mellékszál: Sulík, Gröhling és mások mellett Korčoknak is elévülhetetlen érdeme Matovič miniszterelnök megfúrása.)
Ez a karrierdiplomata látszólag átveszi a szép emlékű Ján Slota örökségét. A különbség köztük annyi, hogy Korčok nem pisil részegen a balkonról, és nem akar tankokkal bevonulni Budapestre.
Ennél ő diplomatikusabb politikus. Beéri azzal, hogy nem megy el a megbeszélt külügyi találkozóra, aztán számonkéri Szijjártón, mit keresett Komáromban, ahol együtt kellett volna tárgyalniuk. Tankok helyett Ivanyuska verbális támadásokkal kísérletezik. A legnagyobb különbség azonban az, hogy Korčok liberális illetőségű, míg Slota nemzeti pártos vezér volt.
Anélkül, hogy végigvennénk a romló kapcsolat egész genezisét, említsünk néhány példát.
Korčok számára bizonyára frusztráló lehet, hogy a világjárvány idején a szlovák diplomácia édesdeden csucsukált, miközben Szijjártó egyik repülőről a másikra nyergelt, hogy legyen elég oltóanyaguk a magyaroknak.
A szlovákiai liberális osztagnak azt is nehéz lehet megemészteni, hogy a magyar kormány templomokat újít fel a Felvidéken, óvodákat épít és vállalkozókat segít. Ez Szlovákia feladata lenne, egyszerűen azért, mert a felvidéki magyarok itt fizetik az adót. Igaz, a szétzuhanó templomfalak, az üresen kongó osztálytermek, a kátyús dél-szlovákiai utak és a dologtalanul tengődő déli emberek tömegei jobban szolgálják a nemzetállam stratégiáját, mint a fejlődés, a kiszámítható, élhető jövő. Legyen az akár liberális, akár konzervatív.
A magyar kormány felvidéki támogatásai azonban zömükben Korčok regnálása előtt lettek előkészítve és tető alá hozva, ráadásul figyelembe véve Brüsszel ajánlásait is. Akkor mi a manó piszkálja Korčok orrát?
Csak nem a jövő tavaszi magyar parlamenti választás, amelybe a világ – de legalábbis a kontinens – összes liberálisának bele kell állnia? Vajon megéri-e Szlovákiának a jószomszédi – kölcsönös előnyökkel járó – kapcsolat helyett hervadozó liberális babérokat gyűjteni? A karrierdiplomatának minden bizonnyal.
Kövesdi Károly forrás: https://ma7.sk/tollhegyen/a-liberalis-szlovak-kulugyer-magyarfobiaja