Nincs ugyan kerek évfordulója a magyar államalapításnak, de augusztus huszadika számunkra mindig a Nemzet ünnepe, legyen szó akárhány évről. De nem is a dátum a fontos, hanem az üzenet: él-e a Szent István-i örökség ma is a magyarságban? ... 

Nem azokra gondolok, akik számára Szent István egy lovon ülő bohóc, vagy azokra, akiknek a Szent Jobb csak egy röhögni való relikvia, mert ők nem magyarok. S valahol nem is európaiak, bár éjjel-nappal ezt ordibálják.

Augusztus huszadika táján azért csak eszébe jut az embernek a kínzó kérdés: vajon eljön-e még egyszer az a boldog kor, amikor a többi, a velünk századokon át együtt élő népek felismerik, hogy egymásra vannak utalva?

Tudatosítják-e valaha is a szlovákok, a szerbek, a románok, hogy öngyilkossággal ér fel, ha a magyarság ellenében határozzák meg magukat?

Nem Magyarországot, magukat gyengítik ezzel. Hogy annyi acsarkodás és történelemhamisítás után, az ezeréves elnyomásról szőtt dajkamesék helyett elhiszik-e egyszer, hogy a közös történelem nem fikció, hanem közösen megélt tapasztalat és máig élő valóság?

Egyáltalán, lehet-e reménykedni abban, hogy a különböző nyelvet beszélő értelmes emberek (a politikusok aligha) többsége egyszer csak a homlokára csap, és kimondja: hiszen minket rútul becsaptak!

Nem a magyarok, hanem az Óperenciás-tengeren (ob der Enns) túl élő hatalmak, akik ezer éve azon mesterkednek, hogy megosszanak és uraljanak bennünket, mindent felaprító határokat húzzanak közénk, és erőinket szétszabdalva azt tegyenek velünk, amit akarnak.

Mert nincs annál nagyobb ellentmondás, mint hogy a schengeni határoknak köszönhetően Liptóból a Partiumig, az Alföldtől Dalmáciáig szabadon lehet kajtatni (bár az utóbbi időben ezt a vuhani vírus megnehezíti), mintha az egész térség egy érdekszférába tartozna, miközben a határtalanság illúziója és mézesmadzagja mögött készül a nagy birodalom, amely valamennyiünket bekebelezni óhajt. Kaptunk ajándékba egy újabb mesét, és nagy ára lesz annak, ha elhisszük. Ha bedőlünk a nagy átverésnek, hogy a nemzet fogalma avítt és idejétmúlt, jöjjön helyette valami új, szebb, tágasabb, egyetemesebb. (Világ proletárjai, egyesüljetek!)

A nagy „határnélküliség” kísérlete (a kígyótojást, amiből kikelt, nevezzük például nyitott társadalomnak), a fellazított (nem megszüntetett!) határok helyett ugyanis száz éve leverte a határkarókat a felelőtlen és rövidlátó, magukat hol történészeknek, hol politikusoknak, hol nemzetmentőknek aposztrofáló kalandorok révén, hogy ne tudjon öntudatra ébredni az egész közép-európai térség, és ne tudjon megálljt parancsolni az új gyarmatosításnak.

Miközben megnyitották a határokat, belénk építették a lelki, tudati határokat, mert így könnyebb manipulálni a kis népeket.

Lehet, hogy késő. A Szent Korona országai annyira szétfejlődtek, annyira megosztottakká váltak, hogy külön-külön vesztesei leszünk a Washingtonban megálmodott, Brüsszel által végrehajtott terveknek. Ezért is szomorú tapasztalni, hogy a közös bűnöket tisztázni akaró jó szándékra a válasz diplomáciai jegyzék, a felvidéki magyarnak pedig odahajítva az arrogáns üzenet: ne Budapest felé, Pozsonyra tekintsen. (Tekintene is talán a szerencsétlen, ha Bratislava másképp viselkedne.)

A világnak ez az egyik legszebb, legtermékenyebb, szellemiekben is leggazdagabb régiója ugyanis akkor lenne szabad, ha belső felismerésből állna össze ismét eggyé, és nem külső, sanda szándékok szerinti kísérlet és szándékok által.

Ha nem a brüsszeliták Európája felé tülekednénk (mert voltunk már moszkoviták Európája is), hanem a régiók Európáját próbálnánk megfogalmazni. I. István királyunk sem gondolná másképp.

Igaz is, mostanában folyik Európa jövőjéről a nagy vita, amelyben tudjuk, kiknek a terveit próbálják erőltetni. A minap tizenhat európai konzervatív párt aláírt egy közös szándéknyilatkozatot, amelyre prüszkölés és fujolás volt a válasz. Mert Európa hangosabb és erőszakosabb része nagyon toleráns, megértő és jogszerető. Nyilván sosem hallottak Szent István törvényeiről, vagy az 1568-as tordai nyilatkozatról, amelyben az erdélyi vallásszabadságot fogalmazták meg, hogy ne soroljuk tovább.

Tengernyi tapasztalatunk van, amiket meghallgathatnának az urak és elvtársak.

Kövesdi Károly
forrás: https://ma7.sk/tollhegyen/a-hungarus-emlekezet-es-tapasztalat
Megjelent a Magyar7 2021/33.számában.

 U.I.: (szerk. – Nem Washington a problémás, hanem New York és a Wall Street)