Nemrég az egyik videómegosztón megjelent egy alig pár perces film, amelyben Ryszard Legutko, a Jog és Igazságosság párt lengyel képviselője higgadtan, ám keresetlen őszinteséggel, lényegre törően mondja el a véleményét az Európai Parlamentről. Két percbe foglalva a keserű igazságot. Érdemes az egész felszólalását idézni…

„Ez a keserű igazság pedig az, hogy az Európai Parlament sokat ártott Európának. Azt a hamis üzenetet küldte, hogy a démoszt képviseli. Azonban nincs és nem is lesz európai démosz.

A Parlament szégyentelen pártoskodással fertőzte meg Európát. És ez a fertőzés annyira ragályossá vált, hogy átterjedt más intézményekre, például az Európai Bizottságra is. Az Európai Parlament feladta alapvető feladatát, az emberek képviseletét. Ehelyett az úgynevezett európai projektet megvalósító gépezetté vált, és ezzel választók millióit idegenítette el.

Az Európai Parlament a baloldal politikai eszközévé vált, hogy a monopóliumát minden eltérő nézettel szemben heves intoleranciával érvényesítse. Nem számít, hányszor ismételgetik a „sokszínűség” szót, a sokszínűség lassan kihalófélben lévő fajjá válik az Európai Unióban, különösen itt, ebben a teremben. Az Európai Parlament csak kvázi-parlament, mert elutasítja a parlamentarizmus alapvető elvét, az elszámoltathatóságot. Hadd emlékeztessem önöket, hogy a képviselőt a választók választják meg, és számot is kell tudnia adni nekik. De az Európai Parlamentben ez nem így van. Abszurd az a gondolat, hogy spanyol, német, francia stb. képviselők, akik a saját, otthoni választóknak tartoznak elszámolással, mondjuk a magyar társadalomnak vagy bármely más társadalomnak diktálhatnak valamit, akiknek nem tudnak elszámolni, és akik ezért nem tudják őket felelősségre vonni. Nevezzék, aminek akarják, de ez nem demokrácia. Az Európai Parlament a nem létező démoszt képviseli, a valóságot és a törvényeket figyelmen kívül hagyó projektért dolgozik. Kerüli az elszámoltathatóságot, hátat fordít emberek millióinak, és egyetlen politikai irányzat érdekeit szolgálja. És ez csak a jéghegy csúcsa.”

A rövid látleletre bárki azt mondhatná, naná, ez egy konzervatív párt képviselőjének, egy patrióta, hazáját képviselő filozófusnak, egyetemi tanárnak a véleménye. S mint olyan, egy a sok közül. Ám ha mélyebben belegondolunk az általa mondottakba, csak egyetlen lehetőség marad a cáfolatra: Legutko professzor nézetének szembesítése a pőre valósággal.

Az ember joggal várná el, hogy akad valaki a neoliberális, újmarxista, balos, zöldes túloldalon, aki vitába száll vele, és megpróbálja cáfolni az általa mondottakat. Persze tudjuk, dőreség lenne ilyen bátorságot és nyíltságot elvárni az Európai Parlament balos többségétől.

Elnézem a képviselőket a beszéd közben, hátha felfedezek egy-egy gondolkodóba esett arcot. Ehelyett mosolyok, cinkos összekacsintások, nevetgélés látható a padsorokban. Valami olyan összkép, ami azt fejezi ki: hadd mondja az öreg bolond a magáét, kit érdekel! Von der Leyen bizottsági elnök is ott vicsorog, a többiek, akik Legutko szerint az európai félmilliárdnyi embert képviselik, felszabadultan röhécselnek. Még csak halvány önmegtartóztatásnak sincs nyoma. Van helyette fennhéjázó vigyor: mi tudjuk, kit és mit képviselünk, a többi – az ellenvélemény – nem számít.

Ez ma az Európai Parlament plénuma; az egész hatalmas, kör alakú, 750 férőhelyes képviselői terem önfeledten szórakozik. Aztán majd szavaz, ahogy a lengyel öregúr mondja: a Magyarországról, Lengyelországról, Olaszországról terjesztett balos hazugságok tömkelegéről – a svéd, a spanyol, a német és a többi, hazájából Brüsszelbe küldött (sok esetben a hazai parlamentben helyet sem kapott) pártkatona.

És a szavazati arány mindent elárul, a díszes, busásan megfizetett társaság háromnegyede többnyire bármilyen eszement ötletet képes megszavazni, függetlenül attól, jó-e az az európai polgároknak, s eszükbe sem jut, hogy talán ártanak vele az illető országnak. És népének.

Démosz? Ugyan, kérem! Múltbéli, avítt fogalom, be kell tenni a kamrába, a legalsó polcra. Le kell cserélni. Akár az eltörlését is megszavazzuk, ha úgy kívánja valakik érdeke. S valóban, ennek a társaságnak a leghangosabb szószólói (és a parlamenti szellem által megfertőzött EB-biztosok egy része) egy ideje azon mesterkednek, hogyan kellene eltörölni az utolsó önvédelmi instanciát, a vétójogot az Európai Tanácsban. Azt az utolsó féket (fékek és ellensúlyok, nemdebár) is kiiktatni, amely a számbelileg kisebb nemzetek számára jelent egyelőre valamiféle védekezési lehetőséget a számbelileg nagyobb nemzetek és pártok súlyával és arroganciájával szemben. Mert az alapító atyák szerint az Európai Unió tagállamai egyenrangúak, legyen szó hatvan- vagy hárommilliós népről. Az Európai Tanácsban a 27 ország 27 miniszterelnöke (elnöke) mindegyikének egy szavazata van. Ezt a legitimitást próbálják megtorpedózni a leghangosabban ordítozó képviselők, akiknek mintegy egyharmada a Soros-féle pénzügyi (amerikai) birodalom fizetési listáján szerepel.

Újra végignézem Ryszard Legutko szikár, tárgyszerű felszólalását, és végtelen szomorúság tölt el a röhögő közgyűlés látványától. Ezek a csapatok – szószólóik révén – jogot formálnak arra, hogy meg- és elítéljenek demokratikusan megválasztott kormányokat. Bizottságokat küldenek az általuk támadott országba, ahol elvtársaik tollba mondják nekik a hazugságaikat, majd visszautaznak Brüsszelbe, és a parlament jelentéseket fogad el a természetesen „objektív” kritikákról (valójában egyoldalú, a valósággal köszönőviszonyban sem levő véleményekről), amit a gépezet behunyt szemmel megszavaz. Mert ez a feladata, erről szól – na nem a mandátuma, hanem a tartótisztjeik parancsa.

Ezek – és a médiabirodalom, amely sakkban tartja őket – terjesztik el a világban, hogy Orbán Viktor diktatúrát, kvázidemokráciát épít, ők mondják meg, hogy az új olasz miniszterelnök, Georgia Meloni fasiszta. S mert az Európai Bizottság nem a nép által választott politikai testület, a biztosok gatyája tele a félelemtől, hiszen a parlament akár le is válthatja őket, ha arra szottyan kedve.

Ezek agyalják ki (de leginkább tolmácsolják) az Európát tönkretevő szankciókat, a háborúban való tevőleges részvételt, a „pénzt, paripát, fegyvert” a két évvel ezelőtt még ukránul sem tudó másodrangú színésznek, s amit ők kitalálnak (tolmácsolnak), azt a Bizottság birkaként elfogadja, mert teli a gatyája, mint említettük. Így teszik tönkre és adósítják el Európát azok, akiknek a demokráciát kellene védeniük. Ráadásul úgy pöffeszkednek, mintha nem dróton rángatott figurái lennének a (természetesen nem létező) háttérhatalomnak.

Így lett a démoszból, a népképviseleti demokráciából démon, amellyel küzdeni kell, s amelyet le kell győzni. Ezért is fordulhat elő (hogy konkrét példával éljünk), hogy a senkit és leginkább semmit sem képviselő maroknyi szlovák liberális közül választották ki az EP egyik alelnökét. S ezek a figurák zsarolhatják az amúgy is a szétesés határán billegő szlovák kormányt, hogyan viszonyuljon a szomszéd baráti országhoz, amelynek sokat köszönhetnek. Ha időutazók lennénk, azt mondhatnánk, hogy ezt az új duklai hadműveletet is a moszkvai elvtársak találták ki, de most Moszkva-ellenesnek kell lenni, mert így kívánja a (természetesen nem létező) háttérhatalom érdeke. Háborúzni kell, mert az jó üzlet.

Ezért kell kollektív tömegöngyilkosságot elkövetnünk a tél közeledtével, és ezért tud felszabadultan röhögni a visszahívhatatlan, elszámoltathatatlan, tejben-vajban lubickoló nyikhajok gyülekezete, amikor valaki szembesíti őket a kényelmetlen valósággal.

Kövesdi Károly
forrás: https://ma7.sk/nagyvilag/a-demonizalt-demosz