Szép új világ, mondhatjuk! A háttérben meg ott röhög a disznófejű nagyúr. Ha hagyjuk...
„Magyarnak lenni büszke gyönyörűség” – írta gyönyörűséges versében, a Magyarnak lenni címűben jó régen, még 1919-ben bizonyos Sajó Sándor költő, tanár, aki Ipolyságon született. A hely ma Szlovákia. A jeles embert a vers miatt egyesek „leirredentázták”, ami ugye azt jelenti, rossz néven vették, hogy az illető vissza akarja, szeretné szerezni az akarata ellenére idegen uralom alá került népének jussát, területét, s más javait. A magyarok többsége már régen tudja, mi több, manapság is szinte naponta tapasztalja, hogy honi hazaárulóink nem a javunkat akarják, hanem azt szeretnék, ha kisemmiznének bennünket. Ezen óhajukat ráadásul szívós kitartással óhajtják terjeszteni, hazán belül és határainkon kívül is. Ugyebár nem kell most néven nevezni senkit, már csak azért se, mert mindig lesz másiiiik! Mint ahogy azt hajdan Eötvös Gábor, majd Alfonzó, a két csodabohóc-színész mondta egy jól megírt jelenetben.
Nos, árulóból is van nekünk jó néhány, valahogy ezt mérte ránk a sors, persze azt senki sem mondta, hogy ennek örülnünk kell. Nem is örülünk, csak éppen igen nehéz harcolni a külső-belső ellenséggel, s nehéz megszoknunk azt is, hogy vannak honi hazaárulók. Mióta betámolyogtunk az Unióba, azóta már többen nem csak határainkon belülről, hanem kívülről is árulják a hazánkat, hiába no, úgy látszik, jó érzékkel tudunk olyan embereket választani, s kiküldeni a magasságos Európai Unióba, akik csak ártani tudnak nekünk. Akik használni is, azok viszont – ne sértődjenek meg, de – meglehetősen szerényen és visszafogottan, mi több, szinte észrevehetetlenül képviselik országunkat odaát Brüsszelben. Bizony, jogi, gazdasági és kulturális csapdába kerültünk, ezt a mindennapok bizonyítják.
Megbolydult, s talán nem túlzás, de valójában megbolondult a világ. Szélsőségesnek kiáltanak ki politikai formációkat, azért is, mert békepártiak, vagy mert más a nézetük, mint a „fősodoré”, törvénytelen módon fenyegetnek meg nekik nem tetsző embereket, pártokat, s szinte naponta hallunk pokolgépes merénylet-kísérletek tervezéséről, s még az énekes sztárok koncertjei is veszélyes helyekké váltak. Nem nyugodhatnak az emberek a saját hazájukban sem, mert naponta értesülhetnek arról, hogy szerte a világban fenyeget a migránsáradat. Ezt is intézik valahol, tudjuk is hol, de erről majd máskor. Megbomlott a világ rendje, ez vitathatatlan. Ugyan ki ne tudná sorolni a saját lakóhelyén történő apróbb-nagyobb bűntényeket, rendzavarásokat, békétlenségeket, melyekre nem volt időnk felkészülni sem, oly hirtelen zúdultak ránk a negatív változások.
Csapdába estünk? Úgy gondolom, igen. Ki tudunk-e kecmeregni belőle, vagy sem? Kinek a segítségével? Milyen áron? Kérdések, melyekre nem nagyon érkeznek válaszok. Jó volna agytrösztöt, sőt, agytrösztöket alapítani, s együtt keresni a megoldást. A normális élet újra megvalósítását. A bölcsek szerint az összefogás ereje nagy. Csak el kellene hinni. Emlékszem, amikor Magyarország ellen elkezdődött a „röszkei támadás” 2015-ben, az emberek többségének fogalma sem volt arról, mi is az a migráns-invázió. Földi László titkosszolgálati szakértő akkor azt mondta: a röszkei támadás Európa bukásának kezdete. Igaza volt, vitathatatlanul, ez alkalommal is. Mint ahogy igaza volt és van azoknak a kollégáknak, politológusoknak, akik ébresztő gyanánt számtalanszor leírták már, a cél az, hogy ne legyenek nemzetállamok. Meg az, hogy a népeknek ne legyen identitásuk, s az egymáshoz való tartozásuk értékében ne higgyenek. Többször kellene velük beszélgetni, megkérdezni őket, összefogni, nehogy így történjen! Tíz évvel ezelőtt, egész pontosan 2016-ban jelent meg egy francia lapban Mitterand volt francia elnök tanácsadójának véleménye, vagy inkább jóslata, miszerint „a jövőben az országok olyanok lesznek, mint a hotelek. Az elitnek az a célja, hogy legyen egy világfalu, amelyben mindenki odamegy, ahová akar. És hogy semmilyen azonossága ne legyen a nemzeteknek, azok pusztán egy-egy szállodaként fungáljanak. A lényeg, hogy az emberek ne kötődjenek népekhez. Ne legyenek nemzetállamok, történelmi államok, csupán szuperhotelek.” Nos, így is lesz, ha nem teszünk semmit.
Szép új világ, mondhatjuk! A háttérben meg ott röhög a disznófejű nagyúr. Ha hagyjuk. Bocsánat a mániámért, de ebben a felfordult világban tán lesz egyetlen ember, aki örülni fog annak, hogy leírom Sajó Sándor fentebb emlegetett gyönyörű és receptként is, lélekemelőként is szolgáló versének utolsó strófáját. Bolondul hiszek benne, hogy a szép gondolatok a gonosz és az ostoba ellen is segíthetnek. Íme: „De túl minden bún, minden szenvedésen, / Önérzetünket nem feledve mégsem, / Nagy szívvel, melyben nem apad a hűség, / Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség! / Magyarnak lenni: nagy s szent akarat, / Mely itt reszket a Kárpátok alatt. / Ha küszködőn, ha szenvedőn, ha sírva: / Viselni sorsunk, ahogy meg van írva; / Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét, / Vérünkbe oltva ősök honszerelmét, / Féltőn borulni minden magyar rögre, / S hozzátapadni örökkön-örökre!”
Kondor Katalin forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20250510-magyarnak-lenni