Az okoskodásból már sokaknak joggal van elegük. Aki nem vak, az látja, hogy Európa felszámolja önmagát. Lassan ez már múlt idő...
Vagy tévednék? Rosszul látnám mint egyszerű civil, ráadásul nő, és a fegyverekkel semmi, de semmi kapcsolatban nem álló állampolgár, hogy az őrült elgondolások és tervek korát éljük? Itt, Európában! Nem, nem látom rosszul! Csak éppen úgy vagyunk elhallgattatva, ahogy a nagykönyvben meg van írva, magyarán semmi közünk sincs a saját életünkhöz. Már csak azért sincs, mert olyan korszakban élünk, amikor semmit sem számít a szavunk. Még a legnevesebb politikusainké sem.
Nézzük csak a frissnek mondható híreket! Milliárdok, katonai bázisok és egymillió katona. Ezt óhajtja megadni ez idő tájt Európa Ukrajnának. Gondolom, senki sem oly ostoba, hogy a katonai szervezkedéseket és készülődéseket a béke üzenetének értékelje. Nem! A háború további folytatásáról van szó. Nos, ennyit Trump és a többi békeóhajtó közelmúltbéli erőfeszítéseinek lényegéről. Európa mindent megad Ukrajnának, szól az ígéret, amely egyben egyértelmű üzenet is arról, hogy kontinensünk számos „illetékesének” eszük ágában sincs békét teremtenie. Ennyit ért a trumpi terv, tehát a „mélyállam” akarata továbbra is elsődleges és az Egyesült Államok elnöke sem járt eredménnyel. Magyarán nincs vége a háborúnak, ne is gondolkodjon a békekötésről senki.
A hírekben már olvashattuk, hogy olyan döntések születtek, amelyek lehetetlenné tesznek mindenféle békemegállapodást. Nesze neked, amerikai elnök, nesze nektek, békepárti európaiak! Csak nem képzeltétek, hogy a mutogatós bácsi, a túlmozgásos Macron, valamint Starmer brit miniszterelnök, no meg a csókos asszony békét akar? Csak nem képzeltétek, hogy fel tudjátok velük venni a harcot? Hiszen ők a mélyállam, a mélyből, a biztonságos búvóhelyeikről kiabálnak kifelé gőgösen. Hát ezek Európa ez idő tájt! Mert hagytuk, hogy ilyenek legyenek! Nem érdekli ezeket, hogy „a nép, az istenadta nép, oly boldog-e rajt, mint akarom, s mint a barom, melyet igába hajt” – Arany Jánossal szólva. Igen, barmoknak gondolnak bennünket, akiket sikerült is igába hajtani. Ugyanis az őrült javaslatok korát éljük. Ennyi gonosz és tehetségtelen, a saját szülőföldje és honfitársai ellen is közömbösen viselkedő senkiházit még tán nem hordott a Föld a hátán, mint amennyi itt nyüzsög körülöttünk.
Az egyik legújabb javaslatuk például az, hogy az ukrajnai háború esetleges befejezése után brit és francia csapatok bevonását ígérik, idézem: „egy jövőbeli békemegállapodás esetén”. Vajon már az is eszükbe jutott, hogy hány külföldi minisztert küldenek majd – mint a Majdan idején – Ukrajnába, hogy megszervezzék az ország legfrissebb kifosztását és irányítását? Ezek tényleg nem normálisok. Napóleon nem jut eszükbe? Mert természetesen itt elsősorban Oroszországról van szó, annak leigázásáról, provokálásáról, s ezt csak a vak nem látja. Meg arról, hogy megint hülyének nézzenek bennünket. Például azzal a frissnek mondható hírrel, miszerint egy esetleges tűzszünet után elrettentés céljából telepítenének újabb fegyveres erőket Ukrajnába? Ez lenne a béke? Már megint viccelni tetszenek? Mindezeket a „terveket” a napi sajtóban olvashattuk, normális ember ilyesmiket nem ad közre. Ám joggal kérdezzük, vajon mi készül még az európai boszorkánykonyhákban Ukrajna úgymond „védelmében”? Újabb és újabb külföldi miniszterek exportálása a „független” országba? Vagy csak köhög a bolha? Nehéz a válasz. Civilként meg szinte lehetetlen.
Megértem, ha a szakértők – számosan vannak – kinevetnek egy nőt, azaz engem, akinek semmi, de semmi köze nincs, s nem is volt semmiféle háborúhoz, tehát sem ehhez, sem pedig más egyéb zűrhöz – divatos szóval konfliktushoz –, amivel például naponta százszor illetik az orosz–ukrán háborút. A konfliktus ellentétet, ütközést, nézeteltérést jelent, de nem ezek a szavak a valódi jelzői egy gyilkos háborúnak. Ez a kifejezés csak porhintés, mint oly sok minden napjainkban. Ellentét, nézeteltérés mindig van, s lehet, még a legjobb barátok között is. Háború nem. Az más. Az öldöklés és hatalomvágy. És semmi köze nincs a napjainkban rengeteget emlegetett és jelentését vesztett demokráciához. Aminek még a csíráját sem látjuk Európában.
A józan ember sajnos kénytelen belátni, hogy jó ideje már azzal fekszik és kel, hogy minden nap hall a háborús fenekedésekről, s arról is, hogy józan szakértők figyelmeztetnek arra, a harmadik világháború küszöbén állunk.
No, de mit tegyünk? Ez itt a kérdés. Az okoskodásból már sokaknak joggal van elegük. Aki nem vak, az látja, hogy Európa felszámolja önmagát. Lassan ez már múlt idő. Elég, ha csak a „fizetett” népvándorlást emlegetjük, mellyel nem tud, vagy nem akar megbirkózni Európa mérhetetlenül tehetségtelen és hátsó szándékú vezetőgárdája. Mint ahogy nem képes az európai kultúránk elleni megsemmisítő hadjáratokkal sem megküzdeni. Vajon előfordulhat-e még, hogy jön valaki, aki ezt a tébolyt képes lesz megfékezni? Mert hogy Európa megtébolyodott, azt nem látni és nem értékelni, az – ahogy a közmondás tartja - több mint bűn: hiba! S ezt bizony már jócskán elkövettük.
Kondor Katalin forrás: https://magyarnemzet.hu/velemeny/2026/01/europa-megtebolyodasa