Valahogyan abba kéne hagyni a röfögést – legalábbis egymás ólaiba! Mert így az egységes magyar parlamenti képviseletből nem lesz „énekes halott“ ! Erre majd ráérünk úgy 30 év múlva, ha rendbehoztuk közös dolgainkat. Mintha nem lenne elég más baj! Mondom és írom, amíg nem késő… (szerk.)
„…mégis azt gondolom, vegyesék nélkül nincs esélyünk” fogalmaz a szerző, aki az eddig tőlük megszokott propaganda-blokkoknak megfelelően egyenlőségjelet tett a hatékony képviselet és az egyetlen képviselet között. Mintha a hiteles és hatékony politizálás kiváltható lenne egy pártmonopólium létrehozásával, amelynek sikere csak mégjobban megerősítené a politikusokat abban a hitükben, hogy dolgozni nem kell, csak ügyesen kell keverni a lapokat, meg kell pár hasznos idióta a sajtó sorai között.
„Közösségünk jelenlegi állapotában nem engedhetjük el több tízezer magyar ember kezét” folytatja a szerző, és nekem rögtön az jut az eszembe, hogy miért a most-hidas (egyébként sem biztos, hogy magyar nemzetiségű) választókat akarjuk mi mindenáron a magyar ügynek megszerezni, akik kisebb eséllyel konzervatívok, számuk pedig ma már nem „több tízezer”, legfeljebb „több ezer”.
Miért nem azt a valóban több tízezer magyar választót kell meghódítani munkával és érdemi, számonkérhető (!) vállalásokkal, akik másfél éve az OĽANO-ra és más ellenzéki pártokra szavaztak? Az MKP ma még mindig csak az OĽANO hibáival érvel, ahelyett, hogy versenytársa akarna lenni a magyarok körében. Miért? Mert konkrét vállalásokat kellene tennie. Miért nem tesz? Mert fél, hogy azok miatt nem fogadják a húsosfazék közelébe. A „médiacsalád” egy másik szerkesztője ezt valahogy úgy fogalmazta meg, hogy milyen jó lenne, ha a olyan „megbízhatatlan” pártokat, mint a Sme rodina és az OĽANO kiszorítanák a leendő kormányból, és a Szövetség kapna benne helyet. De akkor, kérdem én, kivel is látná szívesen egy kormányban a magyar képviseletet az önjelölt elemző-szerkesztő? Szlovák balliberálisokkal, akik még az SNS-nél is elvakultabban gyűlölik a magyarokat és Magyarországot? Innen is gratulálok ahhoz a szellemi mélységhez, amit sikerült elérnie az illetőnek…
Visszatérve a vitaindítónak szánt irományhoz, a szerző úgy fogalmaz, hogy „Nekünk aztán édesmindegy, a pénzügyőrségnél épp melyik garnitúra osztja vissza a pénzt saját csókosainak, viszont nagyon nem mindegy, sikerül-e járási elöljárói posztokat vagy kisebbségi kulturális pozíciókat szereznünk, esetleg pénzt a Csemadoknak.”
Ez az idézet a gyermeteg rövidlátás tanúságtétele, amikor a fizetett szónok kezdi elhinni saját meséjét és kezdi elveszteni a realitásérzékét.
Azért kellene foglalkozni a közpénzek ellopásával, mert történetesen a miénk is az a pénz, és ebben az országban élünk. Pontosan azért szavazott olyan sok magyar az OĽANO-ra, mert a korrupció, magyarra lefordítva, a totális jövőtlenség és kilátástalanság ellen akart szavazni. És mert az MKP akkori vezetése képtelen volt ennek a szerepnek megfelelni. A jövőtlenség a mai magyar ember legfőbb ellensége.
Hogy az MKP most miért épp azokkal akar lepaktálni, akik ennek a jövőtlenségnek a haszonélvezői voltak, az a választók széles rétegei számára felfoghatatlan. Ezért utasítják el rengetegen a készülő pártmonopóliumot. Aki ezt nem érti meg, annak sosem szabadott volna vitát indítania ebben a témában.
A szerző ugyanakkor odáig megy, hogy azzal védi a vegyespártiakat, hogy bizony a választók sem különbek náluk. „ahogy a politikus, úgy a választó egyéni felelősségét sem szabad elvitatni. A mindennapi kis alkukat! A messziről jött idegeneknek eladott szülői házat, a komáromi vasútállomáson köszönt Dobrý deňt, a szlovák óvodába adott kisgyermeket, a vasárnapi ebédnél elmondott Dobrú chuťot az egyetlen szlovák vendég miatt.”
Nem fair, nem helyes és felettébb gusztustalan dolog a választókon számonkérni valamit, közben pedig arról értekezni, miért nem szabad elszámoltatni a most-hidas politikusi érát. Kiemelhetnénk ugyanis azokat a tömegeket is, akik a gyermekük magyar bizonyítványa érdekében nem restelltek harcolni a mečiari időkben, azokat a százezreket, akik a bagóért eladott közigazgatási felosztás ellenére eljártak szavazni, akik minden március 15-én és október hatodikán megemlékeztek. Magyarok voltak akkor is, mikor kockázatos volt, nem csak akkor, mikor kényelmes…
Nem a választó, hanem a cikk szerzője feledkezett meg a valóságról. Elfelejtette, hogy egy garanciák nélküli paktumot akar lenyomni az olvasói torkán, amely csak egy szűk rétegnek kedvez. Honnan tudom, hogy nem fog beválni? Nem jött be harminc, húsz és tíz éve sem. Nem értem, miből gondolja a cikk írója, hogy ugyanazokkal a simlis manőverekkel ezúttal más eredményt kapunk?
Annyi biztos, hogy az írást olvasva a gyanúm bizonyosságot nyert. A „médiacsalád” sem nem konzervatív, sem nem nemzeti sajtó. Lesújtva vagyok kénytelen megjegyezni, hogy ennél bizony sokkal jobb konkurenciát érdemelnénk mi itt a Körképnél. Minden nappal közelebb kerülünk ahhoz az állapothoz, amikor a Körkép végül magára marad, és az egyetlen magyar nemzeti-konzervatív sajtó lesz a Felvidéken, amely majd megpróbálja feltartóztatni a balliberális médiaúthengert.
Harminc éve harcol a felvidéki magyar ember azért, hogy legyen végre vörös vonal, ahonnan nem hátrál tovább sem ő, sem a képviselete. Én úgy hiszem, hogy a politikai elit és a választók által járt út mára eléggé szétvált ahhoz, hogy a politika kudarca ne legyen a közösség kudarca is egyben. Nem azt akarom mondani, hogy nincs szükség politikai képviseletre. Azt mondom, hogy olyan kihívások előtt állunk, hogy nem állíthatunk fel AKÁRMILYEN politikai képviseletet. Főleg nem olyat, amelynek egy része már bizonyította, hogy kilóra eladná az országot. Ennél több kell.
Egy olyan világban, ahol liberálisnak lenni egyet jelent a genderpropagandával és a magyargyűlölettel, ahol a baloldal neve összeforrt a korrupcióval csak egyetlen járható, jövőbe vezető út van, és azt nemzeti, konzervatív és keresztény értékkel rakták ki. Ez a közösség érdeke, mert közösségként csak így van jövője, csak így juthat előre. Az alternatív utak is vezetnek valahova, de nem közösségként, nem nemzetként.
Szükség van rá, hogy tudjuk, hol lesz a helyünk a következő 30 évben. Ha a politikai vízió kimerül abban, hogy négy évre bejussunk a pénzt osztók zárt csoportjába, akkor a közösség már áshatja is a saját sírját. Épp ezért nem arról kellene vitát indítani, hogy kell-e nekünk a Szövetség-Aliancia, vagy sem, hanem arról, hogy mit akarunk elérni, milyen erőforrásaink vannak, képesek vagyunk-e azokat a cél szolgálatába állítani, és hogy milyen kihívásokkal (ellenségekkel) kell közben megvívnunk a csatáinkat.
Minden változás fájdalmas, de egyben új lehetőségeket kínál. Rajtunk múlik, megragadjuk-e őket.
Komjáthy Lóránt FB-oldala forrás: https://korkep.sk/cikkek/szemle/komjathy-lorant-partmonopoliumbol-meg-nem-lesz-hiteles-es-hatekony-politizalas/