Már vagy 40 éve állítom, hogy a modern neoliberalizmus (tehát nem a Kossuth-Széchenyi-Deák-féle) a világ politikájának és világnézetének nagy valószínűséggel egyértelmű vakvágánya, ahonnan nagyon drága lesz kényszeredetten visszajönni (szerk.)…

Megbukott a Heger-kormány, de ez nem jelenti az SaS győzelmét, mert nem jelenti a belpolitikai válság végét sem. Valójában a kormány bukásával csak elrajtolt egy újabb csata, amely a felszínen arról szól majd, hogy lesznek-e előrehozott választások vagy sem, a valóságban pedig egy liberális és smeres versenyt fogunk látni.

Pár pontban megpróbálom megragadni a lényeget:

- Matovičot politikailag csaknem kivégezték, és ez is volt a terv. A liberálisok már a 2020-as választások másnapjától módszeresen próbálták tönkretenni, ez most bizonyos értelemben sikerült nekik. A Matovič elleni sajtóhadjárat azonban Fico malmára hajtotta a vizet, aki ennek köszönhetően erősödhetett meg.

- A liberálisok azért nem akarnak előrehozott választásokat, mert a választási időszakból megmaradt időt arra fordítanák, hogy Ficoval is leszámoljanak.

- A következő hetek vagy hónapok tétje az lesz, hogy sikerül-e elérni, hogy a következő választások után a Smer nélkül jöhessen létre egy liberális kormány. Ehhez elsősorban időre van szükség, egyrészt arra, hogy visszaszorítsák a Smert, másrészt arra, hogy az OĽANO után maradt piaci rést új pártoknak (pl. a Dzurinda-projektnek) sikerüljön betöltenie.

- Az előbbi pont röviden azt jelenti, hogy a következő választások a bukott baloldal és a progresszív-liberálisok között dől majd el.

- Bizonyítást nyert, hogy a liberálisokkal nem lehet közösen sem kormányozni, sem pártot szervezni. Az elmúlt két év nem szólt másról, mint Richard Sulík kormánybomlasztó tevékenységéről, és pártokon belül létrejövő liberális szárnyakról, amelyek végül tönkre is tették vagy kijátszották anyapártjaikat – Za ľudí és most az OĽANO.

- A mai naptól – akár lesz ügyvivő kormány vagy új kormánytöbbség, akár nem – új választási kampányidőszak indult.

- Ha nem lesznek előrehozott választások, akkor egy liberálisok által (Sulík és az elnöki palota felől) harapófogóban tartott kormányt fogunk látni – a válság kellős közepén.

Fontos kérdésekre is választ kellene találnunk a következő hetekben, hónapokban:

- Lesznek-e előrehozott választások?

- Ha nem lesznek, mi lesz a sorsa a költségvetésnek, amelytől az inflációkezelő és energiacsomagok függenek?

- Platformokkal vagy azok nélkül (azaz liberális szárnyakkal vagy azok nélkül) készül majd rá a Szövetség-Aliancia, és főleg, milyen programmal?

- Milyen politikai utat választ magának Gyimesi György a történtek után?

Komjáthy Lórtánt
Forrás: https://korkep.sk/cikkek/velemeny/2022/12/15/megbukott-a-heger-kormany-es-ezzel-indul-egy-uj-meg-nagyobb-politikai-csata/