A liberális fősodornak három fő ellensége van: az igazság, a demokrácia és a szólásszabadság. Ha most ezt megengedik maguknak, mire lesznek képesek, ha megint nyeregbe kerülnek az EP-választások után?...
Már az európai parlamenti választások előtti kampány időszakát éljük. Egyre-másra nőnek ki az Amerikából leutánzott narratívák az orosz befolyásolásról, amelynek egyetlen üzenete, ha nem a nyugati liberális mainstream győz egy adott országban, az csakis káros külső befolyásnak lehet az eredménye – és nem annak, hogy az embereknek tele a hócipője a nagylábon élő, embereket eláruló brüsszeli és nyugati liberális-progresszív politikából. Ennek a narratívának a legnagyobb közép-európai képviselője jelenleg Csehország, amely – igencsak köpönyegforgató módon – nyíltan beavatkozott a szlovák államfőválasztásokba. Néhány napja egy olyan felmérést tett közzé, ami teljesen átlátszó módon hazudik a valós közép-európai helyzetről, viszont jól mutat a nyugati angol nyelvű sajtóban és jól oda lehet csapni a liberálisok politikai ellenfeleinek.
Mert mindenki, aki nem a mainstreamhez tartozik, nem akar szivárványos, globalista rabszolgahajcsárokat maga fölé, az kizárólag oroszabarát kollaboráns lehet.
A cseh felmérés szerint Szlovákiában a lakosság 65 százaléka aggódik a sajtószabadság miatt. A liberálisok főellenségénél, Magyarországon ez az arány 62 százalék. De Lengyelországban, ahol a jelenlegi liberális kormány a rendőrséget bevetve vette át a közmédia feletti irányítást, amit törvényellenes eszközökkel végfelszámolás alá is vett, bezzeg 53 százalékra javult a helyzet az előző kormány idején mért 71 százalékról.
Már eleve fel kellene tennünk azt a kérdést magunknak, hogy mit jelent a sajtószabadság!? Ha azt, hogy a sajtó azt ír amit akar, objektivitásra, a korrekt tájékoztatásra és a politikai elfogulatlanságra való tekintet nélkül, akkor Szlovákiában is és Csehországban is sajtószabadság van.
Ha viszont azt nézzük, hogy a sajtó mennyire szabad az ideológiai és politikai buborék-jellegű befolyásolástól, akkor Szlovákia „független-objektív sajtója” bizony ellentétes előjellel, de mégiscsak inkább az orosz viszonyokra hajaz.
Tegyük mindehhez hozzá, hogy Szlovákiában az ellenzék és a kormánypártok is napi kérdéssé emelték a sajtószabadság kérdését. Az ellenzék azért, mert meg akarja őrizni a vele szövetséges liberális szerkesztők és stúdiók dominanciáját a médiában – a kormány pedig azért, mert ezt a dominanciát meg akarja törni.
Ennek a harcnak az egyenes következménye a közmédiával kapcsolatos új törvény is, amelynek egyértelmű célja a vezetőségcsere kieszközlése. Fel kellene háborodnunk? Nem. A szlovák köztévé és közrádió maga hozta saját magát ilyen helyzetbe, amikor nyíltan, leplezetlenül és elképesztően pofátlan módon az elmúlt két választás során (2023-as előrehozott és 2024-es államfőválasztás során) a liberális jelöltek szekerét tolták.
És miután a liberális politikusok korrekt tájékoztatás szorgalmazása helyett gyakorlatilag kizárólagos jogot formálnak a narratívákra, támogatva ezzel a bértollnokokat, azt érték el, hogy a szlovák kormányfő nem nyilatkozik a nagy médiumoknak, a lakosság döntő része pedig az egykor olvasott lapok, portálok helyett az alternatív hírforrásokból tájékozódik.
A liberálisok – neves egyszerűséggel – túl sokat hazudtak. Azt mondták, hogy Ukrajna értünk harcol és össze kell fognunk. Erre az osztályrészünk gazdasági válság és az életszínvonal megroppanása lett. Bársonyszékben, közpénzeken élősködő progresszív-atlantista bábok tukmálták ránk az amerikai külpolitikai célokat, mit sem törődve a közemberek életszínvonalával.
Azt mondták, senki sem akar világháborút. Kiderült, hogy egyesek közülük mégiscsak akarnak, mert Ukrajnának „mindenképp győznie kell”. Azt mondták, hogy nem küldenek katonákat Ukrajnába – kiderült, hogy küldenének, és egyáltalán nem meglepő módon a Rotschildok egykori bankárjából lett francia államfő, Emmanuel Macron lett a terv fő szószólója (és a cseh kormány szorosan követi a sorban).
Most itt vagyunk kicsit több, mint egy hónapra az EP-választásoktól, és a liberális fősodor eleganciát, mértékletességet vagy észszerűséget nem ismerve, kíméletlen primitív erővel, igénytelenül üres szellemiségtől hajtva, az emberek érdekeire fittyet hányva kapaszkodik a hatalomba. Mert neki ott kell lenni, hogy bankárok és befektetőházak érdekeit harcolja ki.
Békeidőben ez jól működött. A migránsválság óta eltelt szűk egy évtizedben azonban rengeteg minden történt. Már a bevándorlás támogatását sem tudták lenyomni az emberek torkán. Aztán jött a szivárványos gender-őrület, majd a háborús láz. Ma pedig ott tartunk, hogy Macron progresszívjei EP-választási esélyei 14 százalékosak, míg a szélsőjobbnak titulált nemzetieké 30 százalék felett jár. Németországban jön fel az AfD, zuhannak a mainstream pártok. Szlovákiában kiegyenlített versenyre lehet számítani, de a progresszívok jó eséllyel el fogják veszíteni ezt a választást, ha csak egy hellyel, akkor is.
A hatalmon lévők ragaszkodnak a székükhöz, de egyre több választópolgár küldené őket már melegebb éghajlatra. Pozícióik megtartásának így három fő akadálya van.
Az egyik az igazság. Nem másokról, hanem a liberális mainstreamről magáról, amelynek intoleráns, autokrata beidegződései vannak, nem tűri az ellenvéleményt, módszeresen építi le a szólásszabadság kereteit és sajátítja ki az információs teret, közpénzekből finanszírozza azokat a médiumokat, akik majd neki tetsző dolgokat írnak és vetítenek. Közben pedig igazságra hivatkozva ordítanak ordas nagy hazugságokat az éterbe.
A másik a demokrácia. A népakarat a tehetségtelen és túl sok gazságot elkövető, nem népet szolgáló politikusok legfőbb ellensége. Mert előbb-utóbb választások lesznek, és egy ponton túl a hazugságokkal nem lehet eltakarni azt, hogy a progresszívek sosem képviselték az emberek érdekeit, hanem aktív részt vállaltak a jelenleg válságos helyzet kialakításában. Méghozzá tudatosan. Európa jobbra tolódik, a progresszívek pedig érzik a vesztüket. Legnagyobb félelmük az, hogy a mostani EP-választások után a bal- vagy jobboldali frakciók úgy döntenek, hogy nem velük, hanem majd a feltörekvő szuverenistákkal alkotnak többséget – és annyi lesz a zsákszámra lakásokon őrzött zsíros provízióknak (lásd a Katargate botrányt).
A harmadik a szólásszabadság. Ez talán ma a legfontosabb olyan érték, ami a fenti törekvéseknek gátat vethet. Vannak még nem progresszív médiumok, vannak véleménycserét lehetővé tévő platformok, ahol az emberek megoszthatják egymással véleményüket, és azok, akik rokonlelkekre találnak, kisebb eséllyel nyomhatóak el a hisztériázó progresszív narratívák által.
Készíthetnek a cseh liberális agytrösztök bármennyi felmérést, sulykolhatják a baráti médiában az egysíkú és ma már jórészt hazug (szakszóval élve: igazság utáni) narratíváikat. Az emberek nincsenek rájuk szorulva, figyelmen kívül hagyhatják őket. Még nincsenek monopolhelyzetben az információs térben.
De ha az EP-választásokat követően megint a progresszív mainstream kerül nyeregbe, akkor tenni fognak róla, hogy a következő öt évben a fenti három fő ellenséget eltöröljék a föld színéről. A népakaratot felváltják majd a Szlovákiában jól ismert (2021-2023-ban gyakorta alkalmazott) manőverek, ahol a kis liberális pártok a sajtóval összefogva számolják fel vagy írják át a demokratikus választások eredményeit. Választási autokrácia felé mozdulunk majd el.
Ha a progresszívek győznek júniusban, akkor garantáltan szabályozásokat rónak ki a közösségi oldalakra, természetesen úgy, hogy megerősítsék dominanciájukat a hírfolyamokban.
És ha ők győznek, akkor folytatódik a baráti sajtó külföldi támogatása, és ennek a baráti sajtónak egyetlen célja nem a tájékoztatás lesz, hanem a politikai ellenfelek megsemmisítése.
És olyan cikkeket fogunk látni, mint amit a Napunk írt néhány hónapja: holland, amerikai és brit pénzből írt „oknyomozó cikket” arról, milyen káros az, hogy más portálok magyarországi pénzből (is) működnek.
Ez lenne a progresszív szép liberális-globalista világ.
Komjáthy Lóránt forrás: https://www.korkep.sk/cikkek/velemeny/2024/04/29/a-liberalis-fosodornak-harom-fo-ellensege-van-az-igazsag-a-demokracia-es-a-szolasszabadsag/