Nincs könnyű helyzetben a felvidéki magyar párt. Egy fogyó létszámú, önmagával vitában álló és sok szempontból reményvesztett közösség támogatását elnyerve kellene átlépnie saját árnyékát...
Egy olyan közösség felhatalmazásával készül visszatérni a politika főutcájára, a parlamentbe, amely már hosszú évek óta legfeljebb ritka kivételként húzott egy irányba, sorakozott fel egy közös ügy mellett. Mára ott tartunk, nemhogy valami mellett, de valami ellenében sem képes egységes arcélt mutatni a felvidéki magyarság. Az ismétlődő kudarcok miatt a felvidéki magyarok többsége ma nem hisz abban, hogy egy soron következő parlamenti választáson önerőből visszaszerezhető lenne a közösség parlamenti képviselete. Sorainkból hiányzik a politika legkelendőbb árucikke, a remény.
A felvidéki magyar politika tempóját és táncrendjét ma a szlovák pártok diktálják. A magyar párt kénytelen-kelletlen hozzájuk igazodik, az ő politikai küzdelmeiken keresztül definiálja saját magát. A felvidéki magyar választók döntő többsége a magyar párttól azt várja, így vagy úgy, de foglaljon állást a szlovák politikában egymásnak feszülő táborok küzdelmében.
A magyar közösségen belül jelenleg nagy számban - könnyen lehet, többségben vannak azok, akik előbbre helyezik a várakozásaikat, milyen oldali kormány alakuljon egy következő választás után, mint azt, hogy a magyar közösségnek szervezett parlamenti képviselete legyen. Ha ez így van, márpedig jelen pillanatban minden jel erre mutat, definíció szerint okafogyottá vált az etnikai elven szerveződő közösségi érdekképviselet. Innen szép nyerni, visszájára fordítani az egymást erősítő negatív folyamatokat.
Ne legyen senkinek illúziója, ha egyáltalán még valaha sikerül célt érni, oda igencsak rögös út vezet. A magyar politika az elmúlt másfél évben megtette a nulladik lépést, békét teremtett a párt soraiban, legalább a (párt)politika szintjén lezárva a nehezen jóvátehető károkat okozó törzsi háborút. A magyar közösséget megosztó törésvonalak azonban ettől még nem tűntek el, a korszakváltást hirdető Magyar Szövetség így egy hosszú évek kemény (akna)munkájával kiüresített centrumban próbált megkapaszkodni - hiába. A felvidéki magyar rögvalóságban a politika megkésett egységesülését túlélő lövészárkok között legfeljebb a senkiföldje van. Az, hogy aki az elmúlt években oda tévedt, szitává lőtték, a lövészárkok közös felelőssége.
Ma nincs, és nem is lehetséges pragmatikus alapokon nyugvó felvidéki centrumpolitika. A felvidéki magyar párt ennek okán képtelen az öndefinícióra, arra kényszerül, hogy a szlovák politikában a feketére vagy a fehérre tegyen. Márpedig, ha szigorúan nézzük, sem a fekete, sem a fehér választása nem garantálja automatikusan a közösség érdekeit.
A magukat patriótaként és szuverenistaként meghatározók nemzeti alapon utasítják el élből a közösségi jogokat, a liberális(abb) demokraták pedig az egyéni jogokkal takarják el a közösség évtizedek óta hiányzó jogait. A közösségi jogok érvényre jutása csakis az etnikai alapon szerveződő közösségi érdekképviselet számára elsődleges fontosságú. Magyarán, ha a törvényhozásban nincs jelen szervezett magyar képviselet, amely alkupozícióba kerülve az együttműködésért cserében feltételként fogalmazza meg a közösségi jogok érvényre juttatását, a szlovák pártok kegyéből érdemi jogbővítésre nincs valós esély.
A csapdahelyzet attól teljes, hogy a felvidéki magyar választók meghatározó súllyal ennek dacára is a szlovák politikai tömbök küzdelmében szeretnének győztest vagy vesztest látni, ahelyett, hogy szavazatukkal alkupozícióba hoznák a magyar pártot.
A fentebb leírtak nem azt jelentik, hogy e sorok írója ne tudna világos és egyértelmű különbséget tenni a jelenlegi kormányoldal és annak parlamenti ellenzéke között. Ebben a tekintetben a kormánypárti politikusok kilencvenes éveket idéző sovinizmusa nem hagy választást. A probléma abban van, a Magyar Szövetség a szövetségi politikáját illetően csak látszólag kezdeményező, valójában rajta kívül álló tényezők diktálják a lépéseit. Márpedig ez óhatatlanul azzal jár, hogy a magyar választók számára továbbra is fontosabb marad, hogy az ízlésüknek megfelelő kormány alakuljon, mint hogy a magyar közösségnek szervezett parlamenti képviselete legyen. Annak minden következményével együtt.
A korszakváltás kiteljesedésére csakis akkor kerülhet sor, ha a magyar közösség ismét felfedezi a nemzeti minimumokat. Ha újra ugyanazt fogják jelenteni mindannyiunk számára a szavaink. Ha lesznek közösségi céljaink. Ha ismét összeköt minket a hit és a remény.
Kevés közös érték maradt, amit a szekértáboraink ne égettek volna fel. Gyűjtsük össze, ami megmaradt, más esély nincs...
Kolek Zsolt forrás: https://ma7.sk/tollhegyen/mit-diktal-a-kozosseg-erdeke