Oly távol vagy tőlem, és mégis közel - ha a Magyar Szövetség és a felvidéki magyar választók kapcsolatáról gondolkodik az ember, szinte ösztönösen jut eszébe az István, a király című rockopera szállóigévé vált sora...
A Szörényi-Bródy szerzőpáros Szent István szájába adott paradoxona pontosan leképezi azt a dilemmát, amelynek feloldására a felvidéki magyar érdekképviselet egyelőre láthatóan csak keresi a jó válaszokat.
A felvidéki politikacsinálás, vagy ha úgy tetszik, a közélet alakítása nem vált közösségi élménnyé, kevesek “kiváltsága” maradt. Márpedig igazi, a digitális világ nyelvén organikus lendületet csak a választók részvételével, bevonásával lehet elérni. A részvételi demokrácia kapcsán messzemenően igaz, hogy nincs új a Nap alatt, és még a spanyolviaszt sem találja fel az a politikus vagy párt, amelyik azt eredményesen fordítja a maga javára. Posztmodern világunkban legfeljebb a részvételi demokrácia újrafelfedezése zajlik.
A Magyar Szövetség elnöke által elindított pulóveres országjárás pontosan ennek a hiátusnak a felismerése. A kiváló politikai elemzőtől, Öllös Lászlótól kölcsönzött “pulóveres” jelző éppen a politikai elit és a választók közötti szakadék áthidalásának verbális kifejeződése. Vagyis szerencsére a diagnózisig már eljutott a felvidéki magyar politika, a részvételi demokrácia működtetéséhez azonban további intézményes formák szükségesek.
Mindenekelőtt annak felismerése, hogy a huszonegyedik század kiváló és elhanyagolható költséggel járó lehetőségeket kínál arra, hogy a politikus közösséget építsen. A pulóveres országjárás példájánál maradva kihagyott lehetőségnek tűnik, hogy az országos elnök közösségi oldalán nem követhetik élőben az érdeklődők az egyes alkalmakat. A választók bevonásának, a közösségi élmény megteremtésének éppen a digitális tér lehet a leghatékonyabb eszköze.
A személyes jelenlét persze továbbra is a közösségépítés alfája és omegája, de a digitális világ térhódítása előtt cáfolhatatlanul megmutatkoztak egy behatárolt, az érdeklődőkre koncentrálódó közönség előtt zajló politikai fórumok korlátai. Manapság azonban az élő közvetítéseken keresztül további ezrek vagy tízezrek vonhatók be alkalomról alkalomra, közösségi élményt kínálva azoknak is, akik fizikailag nincsenek jelen egy-egy fórumon.
Adódik a kérdés, miért (költség)hatékony eszköz a politikában a választó által megélt közösségi élmény, a részvételi demokrácia. Mindenekelőtt amiatt, mert bevésődést és hosszú távú kötődést vált ki, vagyis a “résztvevő” választó a párt irányában elkötelezett szavazópolgárrá válik. Ehhez pedig nem kellenek óriásplakátok, drága hirdetések, elég egy intenzív online jelenlét.
Ahogy persze az is igaz, hogy a választók és a párt közötti távolságot leginkább a politikai elit döntéshozatala, adott esetben egy-egy jelöltállítás mikéntje tudja szakadéknyira növelni. Ha a választók azt látják, hogy a döntések a hátuk mögött, “szivarfüstös” szobákban születnek, beigazolódva látják azt a közkeletű vélekedést, hogy a politika úri huncutság, semmi dolgunk vele. Ennek következményei pedig a választók fokózódó kiábrándulásában és passzivitásában mutatkoznak meg.
Ha a helyi bebetonozott klikkek jól felfogott lobbiérdekeit egy pillanatra félretesszük, a részvételi demokrácia érvényesítésére a jelöltállítások esetében sem kell feltalálni a spanyolviaszt. A választók bevonása a jelöltállítási folyamatba a szlogenen túl is valódi korszakváltásnak hatna. A részvételi demokrácia esetleges túlburjánzására pedig kézenfekvő eszköz lehet egy arra hivatott testületnek vagy magának az elnöknek fenntartott vétójog. E sorok írójának nincsenek illúziói, hogy a “csendes robotosok” és a “jól helyezkedők” versenye, és a helyzetből adódó kontraszelektált kiválasztás rendszer- és pártfüggetlen, de az istenadta nép által felkent jelöltek legitimitása legalább nem csalóka futóhomokra épül.
Konkrét és aktuális példánál maradva, Őry Péter hátrébb lépése igencsak rossz üzenet több okból is. Őry alelnökként a szakpolitikák motorja volt a párton belül, komoly érdemei vannak abban, hogy a Magyar Szövetség az elmúlt bő másfél évben - a meglévő ágazati hiányosságokkal együtt - a legtöbb területen képes volt érdemi megszólalásokra. A 2023-as és 2024-es választási fiaskókat követő bénultság után ez már önmagában feltűnő változás.
A történtek rossz üzenetet közvetítenek abból a szempontból is, hogy egy olyan kiválasztási mechanizmust tart életben a párt, amelyben nem a befektetett munkának, hanem egy szűk csoporton belüli kapcsolati tőkének van nagyobb ereje. Ezt látva a jövőben jó eséllyel még nehezebben ajánlják fel a magyar pártnak a tudásukat és a munkakedvüket azok a szakemberek, akik az élet más területein már bizonyítottak.
Csak remélhetjük, hogy saját kárán tanulva a jövőben a felvidéki politika is trendkövető lesz, a fenti sorokból kihallható áthallások ugyanis nyilvánvalóak a déli szomszédunkban nemrég lezajlott választási versenyfutás tanulságaival. Az már csak hab a tortán, hogy a trendkövetéstől már csak egy lépés a korszakváltás.
Kolek Zsolt forrás: https://ma7.sk/tollhegyen/a-valaszto-es-a-magyar-part