A szlovákiai magyarok előtt két út áll: Pellegrinire szavaz vagy senkire. Korčok a maga magyarellenességével, atlantista háborúpártiságával, globalista EU-magatartásával, NATO-csicskásságával (az összes USA által kezdeményezett háborúban – Jugoszlávia, Irak, Afganisztán, stb… – helyettes biztos volt már 1990-től). Tehát a szlovákiai magyarok többségének alighanem választhatatlan. Marad a két lehetőség. Ennek apropóján hozzuk Lampl Zsuzsa és Csáky Pál írását…
Játszanak a kisgyerekek. Rég nem találkoztak. Kicsit idegenkednek egymástól, kicsit szégyellik is magukat. Mindegyik a szoba más szegletében motoszkál az épp keze ügyébe került játékkal, van, amelyik csöndes, van, amelyik halkan motyorászik valamit.
De lassacskán felenged ez a merev hangulat, s nemsokára jókedvű hancúrozás hallatszik át a másik szobába, ahol a felnőttek beszélgetnek. Egyszercsak megjelenik két gyerek. Anyuci, mondja az egyik, képzeld el, megütöttem magam! És ő is megütötte magát, mutat rá a másikra. Aztán mintha a világ legjobb dolga lenne, hogy az ember megüti magát, vidáman mosolyogva kézen fogják egymást és robognak vissza a társaikhoz. A „megütés” közös élménye összekovácsolta őket. Ha a két gyereket behelyettesítem két népcsoporttal, akkor úgy is lehetne mondani, hogy a „megütés” közös élménye (sors)közösséggé formálja őket. Érvényes ez a szlovákiai magyar és a szlovák népcsoportra is?
Ezen gondolkodom, miközben olvasom, hogy az elnökválasztás második körében a Magyar Szövetség választóinak egy része nem készül szavazni, mondván, a két szlovák jelölt közül válasszák meg maguknak a szlovákok az elnöküket. Nekünk mindegy, melyik lesz.
Nem értem. Miközben az őszi parlamenti választás előtt épp ennek a pártnak az óriásplakátjai hirdették, hogy mi itt itthon vagyunk, választóinak egy része úgy akar viselkedni, mintha nem itt, hanem máshol élne. Mintha mindaz, ami Szlovákiában a szlovákokat érinti, minket, akik ugye, szintén itt vagyunk itthon, nem érintene. Értem persze, hogy mindebben szerepet játszik az is, hogy a megütés közös élménye mellett nekünk kijutott a „másik gyerek” által adott pofon élményéből is. Emlékezetes pofonok. Akárcsak azok, amelyeket például a franciák kaptak a németektől a második világháború alatt. Amennyire én tudom, a franciák sem felejtenek, mégis sor került a megbékélésre, s bár az Európai Unión belül valójában egymás versenytársai, amikor a politikai helyzet úgy kívánja, össze tudnak zárni. S akkor is, amikor különböző megütések közös élménye fenyegeti őket.
De mi közünk nekünk ehhez? Fenyeget bennünket valami? Igen, méghozzá szlovákokat és magyarokat egyaránt. Sőt, nemcsak minket, hanem egész Európát. Csak a süket nem hallja a háborús héják egyre élesebb vijjogását.
Az egyre fokozódó háborús hangulat tényének a lekicsinylésére, elkendőzésére szolgáló hazugságokat pedig csak az nem veszi észre, akinek az az érdeke, sőt, feladata, hogy ne vegye észre. Vagy pedig nem lát a szemével. Talán egy nagy, háborús csapás közös élménye kellene ahhoz, hogy lehulljon a hályog vagy a (rózsaszín) szemüveg?
Az elnökválasztás nem a magyar sérelmekről szól, bár az biztos, hogy jólesne már egy bocsánatkérés a kapott pofonokért (nem olyasmire gondolok, mint a Čaputová-féle „keszenem”). Ennek az elnökválasztásnak a legeslegfontosabb tétje a béke. S ez nem szlovák ügy, hanem mindannyiunk közös érdeke. Ezért kellene nekünk, magyaroknak is választani. S ebben a vészterhes időszakban mindennél fontosabb, minden egyéb ügyet és torzsalkodást felülír, hogy a leendő köztársasági elnök ne a háború szószólója, ne idegen érdekek pártfogója legyen. Vagyis az elnök semmiképp se Korčok, hanem Pellegrini legyen.
S még egy dolog. Magyar katolikus ismerősök között többen is vannak, akik azt mondják, hogy a keresztényeknek Korčokot kell választani, mert a kereszténydemokraták is ezt ajánlották. Csakhogy lelkületét tekintve a mi KDH-nk már régóta nem keresztény, csak a neve az! Az ő szavuk helyett inkább Ferenc pápa béke melletti bátor kiállását, akár a legutóbbi szavait ajánlanám.
Tudják, azokat, amelyek végett a háborúpártiak és csatlósaik, beleértve az itthoniakat is, csaknem keresztre feszítették őt.
forrás: ma7
- – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – -
Csáky a TASR-nek: Otthon maradok!
- Csáky úr, ön személy szerint kire fog szavazni az elnökválasztás második fordulójában?
- Senkire, életemben másodszor otthon maradok. Először akkor csináltam ilyet, amikor Mečiar és Gašparovič között kellett választani – nem szennyeztem be magam vele. Most csodálkozva nézem, hogy néhány szlovákiai magyar Pellegrini = Fico mellett kampányol. Mintha megfeledkeznének Malina Hedvig esetéről és a dunaszerdahelyi szurkolókról, akiktől senki nem kért bocsánatot eddig. Ráadásul Danko, Kotleba és Harabín szélsőségeseivel akarnak egy csapatba kerülni. Én ilyet semmilyen körülmények között nem tennék. Korčok saját magát okolhatja azért a helyzetért, amelybe magyar vonatkozásban került.
Elegem van abból, hogy az elmúlt 30 évben szlovák politikus és szlovák politikai párt csak akkor fordult felénk mosolygós arccal, amikor a segítségünkre volt szükség. Amikor viszont a mi ügyeinkről volt szó, egyszeriben nem láttak, nem hallottak. Amit eddig elértünk a szlovák politikában, azt csak a saját erőnknek köszönhetjük. Nélkülünk nem ment 1989-ben, a változások kierőszakolásakor, 91-ben a Čarnogursky-kormány a mi támogatásunk nélkül megbukott volna, mint 1994-ben a Moravčík-kormány is. 1998-ban nélkülünk nem lett volna változás csakúgy, mint 2002-ben ennek a folytatása... Most nem érzem, hogy nekünk kellene megmentenünk a ... mit is? Bárki lesz is az elnök a két jelölt közül, fél év múlva már hallani sem fog akarni arról, hogy itt magyarok is élnek.
- Többen a szlovákiai magyar újságírók, közéleti emberek közül azt mondják, hogy az egyik jelölt az ún. globalista utat, a másik a nemzeti szuverenitást fogja támogatni.
- Attól tartok, az idézett „szakemberek” még gyorsvonatból sem látták a szlovák alkotmányt, abban vannak ugyanis rögzítve a köztársasági elnök jogkörei – amelyek nagyon szerények. Az igazi politikát – a külpolitikát is – a kormány és a parlament csinálja. Tisztelem mindenki véleményét, de én ebből most kimaradok.
forrás: Csáky Pál FB-oldala