Az elmúlt napokban Olaszország kikötőibe több tízezer migráns érkezett. Már az olaszoknak is kezd elegük lenni belőlük, miniszterelnökük EU-s segítséget kért.  Ha így megy tovább, Európára hamar érvényes lesz a megállapítás: nyomokban keresztény értékeket tartalmaz...(szerk.)

Már ha nem az most. Annak ellenére, hogy nyilvánvaló: ezek az értékek tették naggyá, ezekből táplálkozott a kultúrája. Ezekre épült. Most úgy állunk, hogy amikor a kontinens politikai krémje összejön Helmut Kohlra emlékezni, akinek az unió jórészt a létét köszönheti, s aki nem mellesleg vállaltan kereszténydemokrata politikus volt, nos, egy ilyen alkalmon nem ejtik ki a nagyon korrekt urak és hölgyek a kereszténység szót a szájukon. Nem illik vagy nem szabad - ki tudja?

Erről a szintén jelenlévő Orbán Viktor miniszterelnök számolt be, hozzátéve, ha lesznek olyan vezetők, akik ki tudják mondani az egyszerű igazságokat, merik vállalni népeik véleményét például a migrációról, a nemzetről és a kereszténységről, akkor lesz Európának jövője. Ha nem, nem. Világos beszéd.

Csakhogy egyelőre ott tartunk, hogy bár a keresztény hagyomány nyomán a német alkotmányban is szerepel a házasság definíciója mint egy férfi és egy nő életre szóló kapcsolata, a Bundestag törvényt alkot a melegházasság bevezetéséről. Nem sokkal azt követően, hogy Berlinben bejelentik a közvécék „genderesítését”. Fontos és igen sürgető teendők ezek, a bevándorlási krízis, a demográfiai válság, a gazdasági gyengélkedés, továbbá az ismét önállósuló Egyesült Államokkal való viszony tisztázása nyilván ráér.

Helmut Kohl mást akart. Úgy tűnik, az általa is megalapozott egység révén beköszöntött viszonylagos nyugalmat és jólétet kótyavetyéli el éppen a jelenlegi elit Junckerestül, Merkelestül, csak hogy egy egészen új profilú közösséget próbáljon kialakítani. Ebben az „új Európában” leveszik az iskolák tantermeinek faláról a keresztet, nehogy az oly szívesen látott muzulmán bevándorlók rosszul érezzék magukat. Hasonló megfontolásból merült fel egy francia köztéri Szent II. János Pál pápa-szobor eltávolítása, míg egyes skandináv országokban pár éve a nemsemleges játékok bevezetése volt a dili. Ismerjük a brüsszeli főtér karácsonyfájának történetét is.

Legyen nyílt a társadalom – foglalható össze az itthon is sokat hallott kifejezéssel a célkitűzések lényege. Az ember legyen nyitott arra, hogy maga döntsön mindenben, ami az életét érinti, még a neméről is, míg a társadalom legyen nyitott az eltérő kultúrájú népek be- és elfogadására. Öngyilkos elegy.

Ebbe a folyamatba illeszkedik a legújabb svéd agymenés is. Az ottani hatóságok éppen arra jutottak, megtiltják, hogy a gyermekek asztali áldást mondjanak, és a Bibliáról tanuljanak az egyik óvodában. Az ugyanis nem kevesebb, mint törvénysértő magatartás. A vallási semlegesség betartását tanügyi ellenőrök felügyelik nem csak a tanórákon, azokon kívül is. Mivel a jogi értelmezés tekintetében némi vita alakult ki, a sameszok egy huszárvágással betiltották az ámen szó használatát is. A brit Heat Street információi szerint mostantól a gyermekek ebéd előtt nem egy áldást, hanem csak egy rímecskét mondhatnak el, amelyben megköszönik a napot, az esőt és az ételt. Értéksemlegesen.

Ez azonban nem az első eset, hogy a keresztény tradíciókat támadják. Másfél éve egy stockholmi templomról akarták leszedni az összes keresztet, és Mekka irányába fordítani, tavaly karácsonykor pedig az önkormányzati villanypóznák karácsonyi díszkivilágítását tiltották be. A felhevült liberális kezdeményezők szerint ugyanis a keresztény jelképek rossz érzést keltenek a muszlim hitűekben, akik így nem érzik magukat otthon.

Bennem meg a felhevült liberálisok keltenek rossz érzéseket.

Kacsoh Dániel
http://magyarhirlap.hu/cikk/91942/Ima_helyett