Segítünk, de nem úgy, ahogy szükségetek van rá. Valami ilyesmit üzen jelen állás szerint Európa a szorongatott helyzetben lévő közel-keleti keresztény közösségeknek...
Évezredes múltra visszatekintő világról van szó, amelyet az iszlám erősödése, radikalizálódása immár létében fenyeget. Fernando Filoni bíboros, a Népek Evangelizációjának Kongregációja prefektusa egy tavalyi, budapesti konferencián az iraki helyzetet ismertetve arra hívta fel a figyelmet, hogy az ötven évvel ezelőtt a népesség tizenöt százalékát kitevő, nem mellesleg a Bibliában is szereplő káldeusok számaránya mára egy százalékra esett vissza. A később szintén hazánkba látogató libanoni Karitász-vezető, Paul Karam aztán egyértelművé tette, a szíriai menekültek békét szeretnének, haza akarnak térni. A libanoni katolikus egyház felhívást is intézett a világhoz, kérve, hogy aki segíteni szeretne, ott segítse a menekülteket, ahol élnek. Minap aztán a szíriai egyház vezetője, III. Ignác József antiochiai pátriárka, aki Orbán Viktor kormányfő meghívására jött Magyarországra, a nyugati média torz beszámolóiról, az Amerika által támogatott szír felkelők durvaságáról, illetve szintén annak szükségességéről beszélt, hogy a keresztény közösségeket helyben kellene támogatni.
Csak néhány példa arra, hogy az amúgy igen szövevényes és ellentmondásos nemzetközi viszonyoktól terhelt helyzetben az érintettek, azaz maguk a potenciális vagy valódi menekültek mit szeretnének, milyen segítséget várnak az életüket nem mellesleg fenekestül felforgató Nyugattól. Korántsem azt, hogy Európa a szolidaritás nemes álcája mögé bújva magához vonzza bevándorlók tömegeit, hanem hogy az otthonuk megóvására, talán újjáépítésére fordítsák inkább az erőforrásokat. Az sem lenne hátrány, ahogy arra a már említett Paul Karam tűpontos felismeréssel utalt, ha a nagyhatalmak leállnának a háborúk finanszírozásával. Az életek százezreit kioltó fegyverek ugyanis nyilván nem helyben készülnek.
Visszatérve Brüsszel és Berlin hozzáállására: míg a különböző szétosztási tervekről, a párhuzamos társadalmat építő muszlimok naiv integrációjáról és az egyre nagyobb terrorfenyegetés kapcsán az emberi jogokról szóló, tipikusan felvilágosult viták immár évek óta folynak az orrunk előtt, olykor-olykor felsejlik egy másik, nettó önző szempont is a háttérből. Nevezetesen a német és egyéb nagyipari érdekek. A valóban fenyegető demográfiai válságból ugyanis az emberhiánnyal küzdő konszernek nemes egyszerűséggel a keleti menekültek munkába állításával lábalnának ki. Márpedig ebben semmilyen emberség nincsen, ez hideg számítás, amely azonban kihagyja a képletből az identitás és a kulturális önazonosság elemeit. Mondhatni, modern korunk vakságának újabb iskolapéldája ez a terv.
Vegyük tehát végig még egyszer: a kulturálisan a hitehagyott Európával mégiscsak rokon keresztény közösségek kevés sikerrel könyörögnek segítségért, mondván, ők nem jönnének, maradnának otthon. Eközben a sorai között terroristákat is tudó, jórészt muszlim embertömeg kisebb-nagyobb (most az ingatag török paktum miatt inkább kisebb) intenzitással áramlik Európa felé, hiszen Merkel kancellártól egyértelmű meghívót kapott. Az eredmény: etnikai és vallási konfliktusok az európai nagyvárosokban, több százezer migráns, akiről azt sem tudni, hol van a kontinensen belül, kölni erőszak, párizsi, brüsszeli, nizzai és berlini terror. És ki tudja, mi jön még? Aligha túlzás azt a következtetést levonni mindebből, hogy egész egyszerűen agyrém, amit látunk. Sőt, önsorsrontás, miközben tömegeken végzett társadalmi kísérlet is egyben.
Miután a politikailag korrekt világ két kézzel ütötte a határvédelmi megoldások esetében végül úttörőnek bizonyuló magyar kormányt, Orbán Viktor az elmúlt hónapokban újabb iránymutatásba fogott, amikor a közel-keleti keresztények sorsára hívta fel a figyelmet. Külön helyettes államtitkárság alakult, együttműködve a magyar egyházakkal, és milliárdos támogatás is jut az ügyre. A valódi, az érintettek igényeit is figyelembe vevő szolidaritás eme megnyilvánulása egyelőre alig talált európai követőkre – talán azért sem, mert a schumani elveket feledő unió éppen értéksemleges korszakát éli, így nem kíván jelentősebb figyelmet szentelni a világ jelenleg leginkább üldözött közösségének: a keresztényeknek. Akad persze számos nemes kezdeményezés, de úgy tűnik, a berlini gender vécék kialakítása mintha fontosabb lenne egyeseknek.
Pedig sokszor sokan kimondták már: ha Európa elveszíti gyökereit, kulturális alapjait, védtelenné válik a gyorsan változó világban. A valódi humánum jegyében kiváló eszköz lenne a szakadék felé sodródás megfordításában az iraki és szíriai keresztények hangjának meghallása.
Viszont ennek most van itt az ideje. Hamarosan nem lesz, akin segíthetünk.
Kacsoh Dániel forrás: http://magyarhirlap.hu/cikk/77057/Elhalo_hang#sthash.dY6jX9yl.dpuf