Hrubík Béla szókimondó magyar ember. Nem vitatja, hogy Ukrajna Európában van. De azt igen, hogy mit csinál az EU polgárai érdekében. Geopolitikai szempontból Ukrajna egyszer az EU tagja lesz. De nem ezzel a korrupt „elitjével“. Mindezek mellett Oroszország agresszor (szerk.)…
- – – – – – – – – – – – – – – – -
Azt, amit Önök ma az európai emberekkel tesznek, az nemcsak, hogy megengedhetetlen, de minden emberi módon értelmezve is árulás. Önök nemcsak a múltját, az alapító atyák emlékét, céljait, terveit gyalázták meg teteikkel, hanem teljesen ellehetetlenítették a hozzá nem értésükkel és a tudatos árulásaikkal ennek a kontinensnek, az EU-hoz csatlakozott országok polgárainak, gyermekeinek és unokáinak a jelenét, és kockára tették, döntéseikkel teljes bizonytalanságba és kiszámíthatatlanságba taszították a jövőjüket.
Naponta látjuk, ahogyan meghozzák az esztelen, semmitmondó, öncélú politikai döntéseiket, melyeket egy józan paraszt ember nem hozna meg soha, ha a saját családját vagy a környezetét, közösségét, ahol él, képviselni szolgálni akarja. Önöknek nem okoz gondot a havonta megemelt fizetéseikkel, ami már eddig is az eget verte, és nem megérdemelt, hogy jó tanácsokat adjanak az európai embereknek, hogyan fázzanak, spóroljanak, üljenek otthon, éljenek meg havi pár száz euróból, hiszen az önök luxus életvitele nem engedi magukhoz a kis emberek napi gondjait, nem ér fel Önökhöz a hétköznapok kínos valósága. Olyanok, mint egy elefántcsonttoronyba bezárt uralkodói elit, mert azok is, akik csak a távoli kémények füstjén keresztül látják, homályosan, mi is történik egy kontinensnyi néppel. Bár nem irigyli senki önöktől a gazdagságot, mert olyan nyomorult lélekkel élni, mint ami Önöknek van, az élet nem lehet egyszerű, de hogy ez mellett még lopnak, csalnak és hazudnak is, majd a jólétük mellett még pénzért árulják is a legfelsőbb szinten az EU Bizottságában és hivatalnoki rendszerében a kontinens érdekeit, hogy zsákokba, bőröndökbe pakolt pénzkötegek biztonságában tegyék tönkre 600 millió európai polgár életét, az teljesen megengedhetetlen.
Bűn. És Önök bűnözők vagy bűnpártolók egyben.
Ki most az Európai Bizottság vezetője?
Joe Biden, akinek az érdekeit, parancsait, elvárásait, óhaját Önök ellentmondás nélkül kiszolgálják, teljesítik minden nap, millió vállalkozó, európai gazdasági versenytársuk tönkretételével, az USA-ból exportált, a kis emberek számára megfizethetetlen cseppfolyós gáz behozatalával, ami képmutató módon az önök zöld politikát hirdető hazugságaival ellentétben, környezetpusztító.
Az értelmetlen szankciók meghozatalával, aminek következményeit velünk fizettetik meg? Mennyi szankciót kell még elviselnünk ahhoz, hogy rájöjjenek nincs értelme, mert tévedtek. És hazudnak önmaguknak és az embereknek is. Tiltják az Oroszországból való kőolaj behozatalát, amit aztán kerülő úton, más kőolajjal megkeverve, Ázsiából importálnak képmutató módon jóval drágábban. Ha kilenc szankciós csomag nem működött, miből gondolják azt, hogy a tizedik működni fog?
Volodimír Zelenszkij, akinek a színe elé úgy járulnak, mint valami isten elé mannaosztáskor a paradicsomban, és aki tollba diktálja az EU vezetésének nem EU tagként, hogy mit tegyenek a bőre megmentése érdekében, feláldozva 600 millió európai polgár jelenét és jövőjét.
Egy olyan háború kedvéért, amit ők saját maguknak köszönhetnek, és amelyet a birodalmi szolgák és a USA már évekkel ezelőtt eltervezett, és amit az utolsó ukránig akarnak vívni, vagy amíg az emberiség el nem tűnik a Föld színéről? Önök évek óta hazudtak a világnak, miközben elhallgatták az emberiség elleni ukrán bűntetteket Kelet-Ukrajnában és ha valaki kimondja az igazat, ebben a szólásszabadságban, amit Önök irányítanak a csontig megvett, hazug médiájukkal, akkor rásütik, hogy orosz propaganda, pedig már az Önök nagy liberális vezérei sem tagadhatják sokáig a valóságot. Meddig akarják még az emberiséget az orruknál fogva vezetni?
Soros György tőzsdespekuláns, aki a milliárdjaival tartja sakkban és a zsebében az EU döntéshozóit, és a korrupt, megvehető, mindenre képes, de semmire sem alkalmas kommunista, liberális parlamenti képviselőit, hogy azok marionett bábuként engedelmeskedjenek neki, ahogyan ő rángatja őket a gatyamadzagján, és aki országokat tesz, tenne tönkre a saját mazochista és egoista céljai miatt? Aki úgy jár, senki által, egyetlen ország polgárai által sem megválasztva az EU hivatalaiban, mintha ő lenne a világ ura? Hogyan lehetséges ez?
Klaus Schwab, az új világrend önjelölt ura, aki a Világgazdasági Fórum nevű globalista fedőszervezet keretén belül készíti elő a (nem létező) háttérhatalommal az emberiség vesztét, rabszolga sorba való taszítását, és amelyhez Önök hajbókolva csókolnak kezet, és aki kijelentette, hogy az emberiségnek 2030-ra nem lesz semmije, se vagyona, se pénze, se ingatlana, és mégis boldog lesz, hogy él?
Kik Önök, hogy Istent játszanak? Hogy mernek Önök az emberiség feje fölött dönteni emberi életekről, családok millióinak, gyermekek százmillióinak jövőjéről és boldogságáról? Kik Önök valójában?
A kérdés költői, mert tudjuk. Önök a sátán szolgái, minden értelemben és minden tettükben.
Nem az embert, hanem a gonoszt szolgálják, legyen az bárki, vagy bármi, és nézzen az ki bárhogyan Az Önök politikája miatt ma Európa polgárai kiábrándultak a demokráciából, a szólásszabadságból, abból, hogy ténylegesen bele tudnak szólni a sorsuk alakításába demokratikus úton. Olyan államért áldozzuk fel hatszázmillió polgár életét, mely a kontinens legkorruptabb, legembertelenebb, leghitványabb rezsimje, ahol nincs szólásszabadság, nem működik a politikai pluralitás, az emberi jogokat a sárba tiporják, ahol a bíróságok kézzel irányítottak az államhatalom részéről, miközben Önök európai tagállamokat büntetnek ennek a töredékéért, ahol senki sincs biztonságban, aki az igazat kimondja, ahol a kisebbségi jogokat eltörölték és kiiktatták a jogrendből, ahol az oligarchák úgy élnek és irányítják a magán hadseregeikkel a régiókat, mint a kiskirályok.
És úgy, hogy ez az ország még csak nem is az EU tagja, miközben sok szorgos és türelemmel várakozó tagjelölt állam a Nyugat-Balkánon évek óta várja hiába, hogy tag legyen. És Önök ezt az országot, Ukrajnát hitegetik, hogy néhány éven belül az EU tagja lehet? De miképpen és miért? Mit teljesít ez a bábállam? Mindennek az ellentétjét cselekszi, mint ami feltételként elvárható lenne egy EU tagjelölttől.
Miért hazudnak Önök, miért hitegetik ezt a velejéig romlott rezsimet azzal, hogy az EU tagja lehet akármilyen áron? Kinek a megbízásából? Mert hogy az EU polgárainak ilyen elvárása nincs, és nem is lehet. Miért lehet kettős mérce államok és államok között?
Ma, az Európai Unió civil társadalma a padlón van. Hála az Önök energiapolitikájának. Persze nem az az ál civil társadalom, amit Önök tömnek ki az európai polgárok pénzéből, hogy kormányokat döntsenek meg, áltüntetéseket szervezzenek a nem tetsző, az igába fejüket behajtani nem hajlandó kormányok ellen, hogy gazdaságilag gyengítsék az Önöknek nem tetsző és nem szófogadó kormányokat, hogy átültessenek olyan, élet és társadalomidegen eszméket, mint az LMBTQ- és a gender ideológia, ami evolúciós zsákutca, hogy azok megfertőzzék a normális, természetes, férfire és nőre épülő családmodellt, a vallási meggyőződésre épülő hitet, és a szeretet erejére épülő világnézetet.
Nem ezekre a szervezetekre gondolunk, akiket külföldről pénzelnek a globalista bankárok a saját céljaik elérésére. Azokra, akik az önkéntesség, a társadalmi igények alapján, a kultúrában, oktatásban, közéletben, az állatmenhelyek működtetésében, a normális emberi élet, a helyi kis közösségek nyelve, kultúrája, hagyományainak megőrzésében érdekeltek. Akik összegyűjtik és kis közadományokból működtetik azokat az állatmenhelyeket, ahol azt önök miatt, az önök felelőtlen gazdaságpolitikája miatt, mint egy darab rongyot, az utcára dobott kutyusokat, elkóborolt állatokat gondozzák. De mi is olyanok vagyunk már, mint a kóbor állatok.
Az emberi életnek az Önök szemében nincs értéke. Számok vagyunk, bevételi és kiadási tételek, leírható veszteségek. Lassan nem kellünk senkinek, nyűgök vagyunk a gazdagságban dőzsölő politikusok nyakán, várva, hogy minket is, mikor dobnak ki az utcára, vagy kényszerülünk úgy élni, mint a kóbor állatok. Meddig mehet ez így?
Önök, ma Európa temetkezési vállalata.
Önök Európa sírásói.
Önök zsoldban állnak, idegen hatalmak szolgálatában, nemcsak Európa, de az emberiség ellen. Nemcsak megvetem Önöket, hanem követelem, sokmillió embertársam nevében is, hogy azonnal takarodjanak el minden fajra vezetői beosztásból, mert méltatlanná váltak, akárcsak egyetlen európai ember megvetésére is.
Nem gyűlölőm magukat, mert az már valamiféle érzés lenne. Még ennyit sem érzek Önök iránt. Csak imádkozom Önökért, Istenhez, mert többet sajnos nem tehetek, remélve, hogy ő irgalmas lesz Önökhöz, az utolsó órán. Mert az emberek, akiket cserben hagytak - hagynak minden percben, nem lesznek azok.
Megvetem Önöket!
Hrubík Béla forrás: piros7-es