Ha valaki most azt hiszi, hogy egy irodalmi vagy képzőMűvészeti alkotás látott napvilágot manapság, akkor csalódni fog. Azok különösen csalódni fognak, akik a ,,világgyárvány“ közepén már berendezkedtek és elültették cserepes muskátlijaikat a Covid 19 , delta mutációjának fogadására, mert lehet, hogy már semmi esélyük sem lesz arra, hogy ebben az óriásilag pusztító, elmutálódott variáns által szenderüljenek öröklétre...

Ezt egyszerűen felejtsék el. Ugyanis Dél-Amerikában megjelent, és azóta már Kolumbiában az ország uralkodó koronavírus-törzsévé vált a ,,Mű“ variáns, ami az eddigi legesleghalálosabb, legpusztítóbb járványhullámot okozta. Az öröklétre szenderülési várólista olyan hosszú az országban, hogy vannak fertőzöttek, akiknek tizenöt, húsz évet is várniuk kell, mire sorra kerülnek. Állítólag, az egészségügyi szagértők és a kolumbiai nagyon tudósok szerint az új mutáció ellen már nem véd meg minket semmi, egyetlen, eddig kifejlesztett hatóanyag sem, még a baloldali politikusok egészségügyre vonatkozó ígéretei is hatástalannak bizonyultak a fertőzés ellen. Minden eddigi vakcina megy a kukába. A vakcinagyártók nemzetközi kartelljének részvényei a tőzsdén megugrottak, mint a mezei nyúl a sörétes puskától, hiszen újabb óriási piaci lehetőségek egész sorát vetítik előre. A vetítéseket a CNN és a BBC hírcsatornái, és az esti mozik vállalták magukra. Az antivaxerok ( olyan , személyek, akik minden eddigi oltást elfogadtak életükben, csak a Covid ellenit nem) üdvözlik az új mutációt, hiszen így ismét azonos startvonalra kerülnek az oltottakkal. Minden kezdődhet elülről. A Felvidéki Antivaxerok Szövetsége, a rövidítéssel ne bajlódjunk, nyilatkozatban foglalt állást. A nyilatkozat, egyes források szerint meggyőződést okoz. Ellenkezőleg, a gyógyultságot igazoló bizonyítványok hamisítói csalódottak, mert az új variáns miatt ,,halomezel“-ről ,,ezeöccáz“-ra csönkkentek a hamis tanúsítványok fekete piaci árai, és néhány silányított hamisítványban, már többen is bukásra állnak biológiából. Közben országszerte tüntetések zajlottak a múlt héten, ahol az emberek és a politikusok egymást és másokat hergeltek, míg teljesen szét nem tüntették magukat. A hergelésbe bekapcsolódtak a rend- és félelmi erők is, akik az összegyülemlett emberekkel kedélyesen, derűlátóan elcsevegtek egy-két fütsbomba és vízágyú kiséretében a jövőről.

A szlovákiai magyar politikai elittől levált, 1994. január 8-a Mártírjainak Brigádjai, tiltakozásul a kormány intézkedései ellen ráolvasó és átkozódó esteket, valamint színdarabok és hanghordozó CD-k kiadását tervezi. Ha ettől nem retten meg senki, akkor továbbra sem megyünk együtt előre a lenini úton, és Nyilatkozatokban szorgalmazzuk Magyarország visszacsatolását a Felvidékhez.

Jó hír viszont, hogy a Orleans-i szűz fekete ruhájában ideiglenesen tetszelgő Zuzana Čaputová által megszervezett közelgő pápalátogatásra, az óriási érdeklődés teljes hiányában ( az ötmillió állalmpolgárból, négymilliókilencszázhúszezer nem kíván részt venni rajta - nem is értem miért?) már az antivaxereket is bengedik, igaz egyenlőre csak külön karámba, hadd fertőzzék egymást hegyén-hátán. Kedvező fordulat, hogy a karámok nagyságát a szervezők maguk dönthetik el. A kapuk zárása után, már csak Covid lottón lehet jegyeket nyerni, főleg a Luník IX-en megtartandó misére. A megjelenő új Covid -mutáns Európában azonban a Székelyföldön jelenti a legnagyobb gondot, mert a székelyek nem tudják, hogy mük tüktöket, vagy tük münket fertőzzenek-e meg es. A medve ettől még továbbra sem játék.

 Hrubík Béla (FB-oldala)