A jelenlegi, nyolcmegyés közigazgatási rendszert 2001-ben, az első Dzurinda-kabinet idején hagyták jóvá, és 2002-ben vezették be. A nyolcmegyés közigazgatási felosztás heves vitákat váltott ki a kormányon belül és kívül egyaránt, elfogadása kis híján a Dzurinda-kormány széteséséhez vezetett...

Ennek oka az volt, hogy az akkori Magyar Koalíció Pártja olyan, 12 megyés felosztást szeretett volna elfogadtatni, amelyben a megyék egyike a többségében magyarok lakta Csallóközt, Mátyusföldet és az Ipoly mentét egyesítette volna, s Komárom vagy Dunamente megye megnevezéssel jött volna létre. Ez a magyar megye alapot adhatott volna a felvidéki magyarság távlati autonómiatörekvéseihez is.

Az autonómia szótól akkor is pont ugyanúgy irtóztak, mint most, maximum az anatómiáig, vagy az utópiáig jutott el az elméjük az engedékenységben. Gondolom , hogy így 100 év után, ezt a témát, már végső megoldásként kezelik, úgy tekintenek rá. A végső megoldások története a történelem során ismert. Mindig nyomort, pusztulást, fájdalmat hoztak az emberiségre. De nem csak a háborúban vannak, zajlanak végső megoldáSSokra való törekvések. A boldog békeidők, vagy történelmi káoszok, mint amilyen a mostani is, okot adnak pihentagyú politikusoknak az ilyen próbálkozásokra. Igaz, itt a lélek , a szülőföld, a közösség csonkolódik, törpül, jelentéktelenedik, olvad be, higul fel, ami lehet elsőre nem tűnik fájdalmasnak, azonban hosszú távon egy nemzet, egy közösség halálához, eltűnéséhez vezet.

Az MKP, akkori 12 megyés közigazgatási modelljét a Dzurinda-kormány szlovák pártjai elutasították, s elfogadták a 8 megyés modellt. Ekkor hónapokig tartó kormányválság alakult ki, a magyar párt a kormánykoalícióból való kilépését helyezte kilátásba, ám végül mégis eltekintettek tőle. Az eltekintés oka főleg az MKP belső gazdasági lobbijának mohósága -élén a pártelnökkel Bugár Bélával -vagy inkább hatalom éhsége volt, hivatalosan azonban kompromisszumnak hívták. Már akkor is kiválőan tudtunk ködösíteni úgy, hogy mindig, mindent meg tudtunk magyarázni. Az volt az első sírunk, amit velünk ásattak ki, saját magunknak, és a közösségünknek.

Utólag már elmondhatjuk, kár volt bennmaradni. Csak a gazdagok lettek még gazdagabbak, és az árulók lettek még árulóbbak tőle. Ott voltam az MKP-nak azon a Országos Tanács-i ülésén Udvardon, amikor a kormányból való kilépésről kellett volna döntenünk. Persze , hogy nem léptünk ki. Egymagam szavaztam a tervezet ellen, és a kilépés mellett, és Duray Miklós tartózkodott, mert nem akart belső háborút a pártban. A mai napig is büszke vagyok rá, A hatalmi elit és a mammon súlya akkor is döntött. És olyan károkat okozott a közösségünknek, amit mos látunk, hogy visszafordíthatatlan folyamatokat indított el. Aki nem tud hosszú távon gondolkodni egy közösség jövőjéről, és csak önmaga helyét és pozícióit keresi folyton egy hatalmi gépezetben, (most is ez történik a Szövetségen belül a madarakkal), az ne kezdjen hiába a húrok pengetésihez, ahogyan Petőfi mondaná, mert az mellett, hogy nagy munkát vesz a vállára, fölöslegesen is dolgozik, mert a zenéje süket fülekre talál.

Itt vagyunk most.

Egy globalista, csicska, szolgalelkű szlovák kormány, egy európai bizalmi, gazdasági és politikai káosz kellős közepén, egy világháborúhoz is vezethető konfliktus tőszomszédságában, egy kormányválság katyvaszában, megint csak a felvidéki magyarság eltüntetését, beolvasztását tartja a legfőbb feladatának. Ezzel kel, és ezzel fekszik.

Újra osztott meg szorzott a nagyérdemű senkik társasága, melyet kormánynak is szoktak csúfolni, és rájött még mindig nem olyan mértékben fogyunk, ahogyan kellene. Bevetésre került itt már az elmúlt 100 év alatt a kitelepítés, áttelepítés, a reszlovakizáció, a megyehatárok átrajzolása, raktak minket jobbra-balra, tizedeltek, Covidoltak, most már az ukrán búzával is próbálkoznak, de csak nem fogyunk eléggé.

Hát nagy riadalmukban eszükbe jutott, hogy akkor vizsgálják felül a dél-szlovákiai magyar emberek nézését, meg a járását, vagy járásaikat, hátha most sikerül valamit kiötleniük Sikerült. A tömbmagyarságot kell még apróbbá, még jelentéktelenebbé tenni, aztán még jobba,n felhígítani, amíg el nem tűnik, mint erdőben a lábnyom. Jöhet a végső demokratikus megoldás a megszüntetésünkre. Még jó, hogy ennyire vehemensen tiltakozunk ellene. Most is éppen arról tárgyal a legfőbb politikai kép(letes)viseletünk, akik szívvel- lélekkel oldják napi szinten a gondjainkat, hogy marad –e madárraj vagy kirepül a fészekből. Nekünk meg valóban csak egy dolgunk akad.

Figyelni a bukott, de estében még rombolni képes globalista kormány nézését, meg a járását.

Hrubík Béla (FB-oldala)