A kereszténység, több, mint kétezer éves történelmében, alig volt olyan időszak, amikor a Földön békesség, szeretet, és nyugalom honolt. Még a látszólagos béke idejében, mint amilyen a szocializmus évei voltak, sem lehetett teljességgel, a belső lelki megnyugvással megélni a Húsvét igazi üzenetét: van Feltámadás...
A katakombák sötét és hideg mélyétől, az olajfák hegyéig, hosszú volt a kereszténység útja. Mire az emberiség, végre a saját szorgalmával, a generációk áldozatos odaadásából és szorgos mindennapjaiból kinőtt viszonylagos jólétben, lelki nyugalomban megélhetné a keresztény egyház legnagyobb , legmagasztosabb ünnepét, a világ végleg, talán végérvényesen bedőlni látszik, a lelki saját nyomora, telhetetlensége, mohósága és a másokon uralkodni akarásának okán. Az árulók hada kétezer év óta áll sorban, kezét tartva a harminc ezüstért. Mire egyik kimúlik, száz lép helyébe, hogy végérvényesen elárulja Jézust, beteljesítve saját küldetését. Csak ő vár végtelen türelemmel arra, hogy talán egyszer, elfogy a sor, és az emberiség belátja, elhiszi, Ő valójában értünk, mindnyájunk lelki megtisztulásáért, bűneinkért halt kereszthalált, hogy bebizonyítsa, az élet értelme nem pusztán a csillogás, a féktelen vágyak élvezete, a semmittevésből épített légvárak mítosza, hanem valami más, valami sokkal nagyobb dolog: az egymásért való küzdelem, a szeretet és a megbocsájtás magasztos alázata, mely emberré tesz minket, ebben a mindent elpusztító világban.
Olvasom a hírt, hogy a Ferenc pápa által hozott döntés, mely szerint az idei Húsvéti ünnepen egy orosz és egy ukrán nő, együtt viszi majd a keresztet a nagypénteki körmenet egyik részében, amit a pápa vezet majd. Természetesen, a sátáni erők, szinte a bejelentéssel egyidőben színre léptek, hiszen Ukrajna szentszéki nagykövete és a kijevi érsek is kifogásolta kedden a döntést, tekintettel Oroszország inváziójára és ukrajnai háborújára. Andrij Juras ukrán nagykövet a Twitteren azt írta, „megérti és osztja Ukrajnában és sok más közösségben az általános aggodalmat azzal kapcsolatban, hogy ukrán és orosz nő közösen vigye a keresztet” a pénteki körmenet egy részében. Antonio Spadaro tiszteletes, a Ferenc pápához közel álló római jezsuita pap megvédte a döntést. „Egy dolgot meg kell érteni a pápával kapcsolatban. Ő lelkész, nem politikus". Szerinte a kép, ahogy a két nő együtt hordozza a keresztet, felkavaró lehet, „mert olyasmit képviselnek, ami jelenleg elérhetetlen. A békét.”
A kijevi politikai vezetés ténykedése az utóbbi időben sokunkban kételyeket ébreszt az iránt, vajon az országukat az amerikai oligarcháknak és nagyhatalmi katonai érdekeknek kiárusító ország múltbeli és jelenlegi vezetése mire is törekszik? Mi az érdeke, azon kívül, hogy mostanság már nemcsak kér, hanem utasít, követelődzik, fenyeget, mintha ők szeretnék irányítani a világot. Most még Isten földi helytartójának a döntéseit is felül akarják bírálni és írni? De vajon kinek képzelik ők magukat, és vajon elgondolkodtak–e azon, hogy hogyan, és miért került az országuk ebbe a helyzetbe, és ezzel a magatartásukkal, vajon milyen jövőt építenek, szánnak a saját nemzetüknek, népüknek?
Lehet, hogy a videó konferenciák helyett, mellyel az ukrán elnök naponta többször is színre lép, az egyre arrogánsabb és uszítóbb magatartásával a háború poklában, jobb lenne, ha felkeresne egy templomot , letérdepelne a keresztre feszített krisztus előtt, és erre biztatná a saját népét is, hogy közösen imádkozzanak a békéért, hogy együtt higgyék el: igenis van, lesz feltámadás, de csak Istennel, vele együtt, és nem nélküle!
A tavasz virágban és vérben úszik a világon. Nehéz elhinni ott, ahol nyugalom van, hogy a nyomorban és a kilátástalanságban is kinyílik a virág, és ott ahol azt hiszik az Isten nem néz le rájuk, lesz még feltámadás. Ami ma körülöttünk történik, az a bűneink miatt van. Az emberiség egyre nagyobb bűnt követ el, a Teremtő alkotta Éden ellen, saját maga ellen, az élet ellen, ami egyedi, örök, és megismételhetetlen. A Földünk a saját, pusztító, és a természetet nem tisztelő életvitele okán, a vesztébe rohan. Ez a háború lehet, hogy egy utolsó nagy figyelmeztetés Húsvét előtt az emberiségnek: Ne hagyjátok magára az Istent, és Ő sem hagy magatokra!
A Virágvasárnap öröme, és dicsősége után, a lila ködbe ájult Nagypéntek csendje jön. De milyen üvöltő is ez a csend? Imádkozzunk, hogy megbocsájthassunk, és hogy nekünk is megbocsáthassanak.
Ó béke! béke! Legyen béke már! Legyen vége már! Aki halott, megbocsát, ragyog az ég sátra, testvérek, ha túl leszünk, sohse nézünk hátra! Ki a bünös, ne kérdjük, ültessünk virágot, szeressük és megértsük az egész világot: egyik rész a munkára, másik temetésre: adjon Isten bort, buzát, bort a feledésre!
Hrubík Béla FB-oldala