Béla megint nagyot írt, igaz, most egy kicsit ironikusan fogott a tolla. Ugyanis Fülig Jimmy valószínűnek tartotta, hogy nyitva maradt az ajtó valamelyik globalistákat istápoló pszichiátrián, mert a világban olyan folyamatok indultak el, melyek normálisnak egyáltalán nem mondhatóak. Magyarul, egyidejűleg rengeteg elmebeteg adja ki magát politikusnak és vezetőnek, ami a nép szempontjából kifejezetten rossz hírnek minősül, és az emberiség sürgős kihalásához is vezethet...

De mielőtt mindnyájan meghalnánk, jobb ha még beoltatjuk magunkat, nehogy valami nagyobb baj is történjen velünk.

Vegyük például a Szlovákia nevű ideges, vagy ideiglenes országot, ( Jimmy ezt a kettőt mindig keveri), ahol egy szökött ápolt, aki gazdasági miniszternek szokta kiadni magát, egyébként nagyon megtévesztően, a szökését követően rögvest nyilatkozni szokott, és bejelentette, hogy azonnal megvétózza és megakadályozza, hogy a magyar állam vehesse meg a Szlovák Áramszolgáltató Vállalat eladásra kínált részvényeit.

Kvasztics Fedor még holtában is állította, ezzel nekünk semmi bajunk, hiszen a piac úgy van kitalálva, hogy van az úgynevezett kínálat, és van a kereslet, de ezt a szökött ápoltaknak nem árulják el mindig. Ezt a módszert igen régen, már abban a korban is feltalálták, amikor a politikus a második legősibb szakmának volt kikiálltva, és teljesítményében igencsak hasonlított az elsőhöz.

A kőkorban például már cseréltek kőbaltát, kovakőre, még az őstótok is. E nagyszerű, de kisstílű államban ugye az a szokás, hogy ha betérsz egy üzletbe és magyarul kérsz nadrágot, akkor azt mondja a nemzeti érzelmektől felfűtött eladó, hogy ,,nyerozumiem”, és nem ad el nadrágot, inkább éhen- és egyéb módon hal. Persze már az is nem normális, hogy a cseh kézben lévő részvényeket, miért is nem a tátrai tigris akarja megvásárolni, vagy éppen miért is adta el, ha most már bele akar pofázni, hogy ki vegye, vehesse meg.

Nagyon egyszerű. Talán azért, mert náne lóvé, és náne patyábe! Senki Alfonz azt mondta, hogy valami orrturkálásra lett elsikkasztva a lé, de neki sem lehet mindig hinni. Lehet hogy a dubaji Világkiállításra lett elhasználva, bár az sem készült el időben, mint ahogyan az autópálya sem már harminc éve, de ha kiruccan az álcázott miniszter és a ,,kiccsaládja”, kell kávéra meg olasz vízre a pavilonban, ami a világ és a zország szégyene is egyben, de hát nehogy már a valódi Levinnek kelljen e miatt is szégyenkeznie.

Senki Alfonz elcsípett egy hírt, miszerint az európai színtéren is több ápolt garázdálkodott mostanában. Különösen veszélyesnek minősítette az Ursula álnéven portyázó beteget, aki nem általlja magát az Európai Szökött Ápoltak Egyesületi elnökének kiadni magát. Fő ismertető jele, hogy állandóan kioktat mindenkit, szankciókat vezettet be olyan országok ellen, akitktől azután kunyerálni kell különböző dolgokat, főleg nyersanyagot, és a végén mindig meg akarja büntetni Magyarroszágot és Lengyelországot: Arról ismerni meg, hogy szökött betegről van szó, hogy a végén már teljesen belezavarodik a saját nyilatkozataiba. Egyszer azt mondja, hogy kell adni pénzt a határok védelmére, mert tűrhetetlen, ami ott történik, majd a következő szökése alkalmából, már azt mondja, hogy meg kell büntetni ezt a két államot, mert nem hajlandóak befogadni migráncsokat, akik jól éni szökdösnek be Európába. Mostanság igencsak nagy zaj van a lengyel-fehérorosz határon, hiszen tízezrével jönnének be papírok nélkül a migrik, hogy sürgősen felvegyék a Covid ellenszereként gyártott, emlékeztető harmadik oltást. Erre azért van szükségük, mert onnan, ahonnan eljöttek, a másik kettőt már elfelejtették, de ez főleg a tálib és iraki agysebészeknek köszönhető.

Ursula a fehérorosz diktátort, bizonyos Lukasenkot hibáztatja azért, hogy ezrével hordatja a határra a mingriket, hogy feszültséget keltsen, pedig ha tiszta fejjel belegondol, éppen a német elit zártosztályon garázdákodó ,bizonyos Angela nevű társával fogalmazták meg néhány éve azt a meghívót, ami miatt az egész világról elindultak a vén Európa felé a jobb életre vágyók. Azt felejtették el csupán közölni velük, hogy a jobb életért itt is dolgozni kellene, de ez egyenlőre csak a bennszülöttek többletmunkájában mutatkozik meg, akik egyre idegesebben tartják el ezt a dolgatlan, a jóléti társadalomban bevett szokásként kapott szociális segélyeken élősködő csürhét.

Ursula meg is fenyegette a fehéroroszokat, és megüzente nekik, hogy most aztán már ne keltsenek többé feszültséget, mint a dinamó, minek hatására a határon felgyülemlett fehérorosz katonák tömegesen hajigálták el a fegyvereiket, és iszonyú menekülésbe kezdtek. Lukasenko azon nyomban elmenekült az atombunkerébe, és reszketve várja a következő nyilatkozatokat, mely ellen már beélesítették a légvédelmi rakétáikat is. Ha Ursula még egyszer azt üzeni, mindnyájuknak el kell menni! Senki Alfonz ezt a hírt később katasztrofálisan cáfolta.

De nem jobb a helyzet az Atlanti-óceán túlpartján sem, mert az amerikai kontinens legnagyobb hatalmú államának, az USA elnökének is nagy előszeretettel adja ki magát egy bizonyos Álmos Dzsó nevű egyén, aki gyakran tűnik fel bizonyos világméretű konferenciákon, ahol vagy elalszik, vagy elfelejti, hogy őneki kell magát kiadnia, mint elnöknek .Legutóbb, akkor lehetett felismerni, hogy plagizátor, hogy miután elmondta gondosan leírt beszédjét, megfordult, kezet rázott a levegővel, majd a fogdmegjeinek kíséretében, mint aki jól végezte a dolgát kiment a teremből. Ha valaki azt hiszi, hogy ezt Piszkos Fred találta ki, az téved, de nem is áll messze az igazságtól. Bár Piszkos Fred felhozhatta mentségéül a spiritizmus nevű idegállapotát, a jelenleg ismert világ legnagyobb hatalmának elnöke, ezt aligha teheti meg, mert ha igen, rohadt nagy baj van, és hamarosan kitörhet a pánik is. Az álelnök látványos szellemi leépülése senkit nem lep meg, mert arányban van a saját nemzetének szellemi leépülésével, amelynek mostanság a BLM nevű ápoltak tömegrendezvényein lehetünk szem- és fültanúi. A rendezvények fő tartalma gyújtogatásokkal egybekötött fosztogatások, majd azok végén egy-egy általában fehér bőrű embernek állított szobor alapos és előre megfontolt ledöntögetése.

Az amerikai nagyvárosokban megválasztott helyi polgármesterek, akik általában a ,,Jóvanazúgy” Helyi Demokrata Egyesületek támogatásával jutottak bársonyszékhez, általában támogatásukról biztosítják az idegállapotba zuhant tömegeket, mert hát ezek fognak rájuk szavazni a következő választásokon. Az Álmos Dzsó nevű ápolt, közben a Cop 26 nevű csúcstalálkozón, ahová szintén álruhában befurakodott, akkorát fingott, hogy még a vele kedélyesen csevegő Camilla Parkers Bowles nevű walesi hercegnő is belepirult. Először nem is akart szólni a megszeppent Camilla, de később, minden bátorságát összeszedve megkérdezte halkan.: Te fingottál Dzsó? Álmos Dzsó persze úgy tett, mintha nem hallotta volna a kérdést, mert valóban nem is hallotta, hiszen közben állva elaludt.

Kvasztics Fedor a helyzetet súlyosnak ítéli, ezért azt javasolta, hogy most már ideje lenne a világnak az összefogásra. Ezt a világot megmenteni akaró, történelmi klímacsúcson szundikáló, világteljhatalommal felruházott vezetők sürgős összefogásával érné el, és többé már nem engednék el őket. Kvasztics szerint az összefogott vezetőket fel kellene rakni a Radzeer nevű cirkálóra, mely ideiglenesen eltűnhetne valamelyik lakatlan sziget kikötőjének közelében, esetleg végszükség esetén felhajózhatnának vele a Fekete-tengeren keresztül, a Dunán, majd a száz évvel ezelőtt a trianoni elmegyógyintézetben összegyülemlett ápoltak által hajózható folyónak minősített Ipoly egyik kikötőjében végleg lehorgonyozhatnának, mondjuk Rárósmúlyadon. Ez a település ugyan nem sziget, de az egyik fele szintén lakatlan, a másik pedig lakatos.

Lehet, hogy a vesztébe rohanó világ vezetői, talán némi emberséget, és túlélési ösztönt is tanulhatnának az ott lakóktól. Hamarosan foj(!)tatjuk!

Hrubík Béla (FB-oldala)