Nagyon brit tudósok megálapították, hogy amelyik bányát az utóbbi 10, vagy 20 évben bezártak, mert veszteséges volt a kitermelése az ott lévő nyersanyagnak, azt most újból megnyitják. Ehhez az éleslátáshoz körülbelül annyi ész kell , hogy szoruljon egy tudósba, mint a kemencében sütött csokis csigába...
Ez a megállapítás ettől függetlenül persze sokkal közelebb jár a valósághoz, mint a környezetkímélő, "zöld“ elektromos autókról szóló mese, melyet mostanság már jobbról előz a Hófehérke és a hét törpe is, akikre a bányászatban legalább olyan nagy szükség lesz, legalább is a törpe felére a mesének, mint a józan észre a elkövetkező években.
Miközben az Európai Unióban a zöldagyú liberálisok nagy álságosan elfogadták, hogy 2030 után már nem lehet fosszilis üzemanyaggal működtetett autókat gyártani, egyenlőre arra még nem adtak magyarázatot, hogy ha addig még lesz egyáltalán világ, miből és főleg mivel fogjuk feltölteni az elektromos autóinkat. Mert hogy villany nem lesz, az hót biztos.
A villany előállítása ma Európában sokkal drágább, mint valaha, főleg amióta a bigott EU-s vezetés folyamatos gazdasági ballépéseivel ezt a helyzetet még fokozni is tudja, mint a fagyinyalás élvezetét. De már nem is az a baj, hogy drágább lesz az áram, hanem hogy nincs hogyan, és miből előállítani lassan, hiszen a sikeres Ororszország elleni embargók miatt, a földgáz beszerzése Európában olyan kategóriába lép, mint egykoron a szociban az NDK mosógépeké a magyar feketepiacon.
Több helyen, ahol kifejezetten sok szenet használtak fel, mint Németországban, Csehországban, vagy Lengyelországban e célra, mára egyértelművé vált, hogy az ukrán és orosz szén nélkül nem boldogulnak. Ennek a beismerése eltart még egy forradalomig a liberáliséknál, de aztán az olyan erővel fog beütni, mint villám a gereblyébe, vagy mint a Krúdi dala a tompaszögi nyári táborban. A lengyeleknél már most sorban állnak a magánszemélyek a téli szénért, pedig még csak július eleje van, és már nincs is elég.
Németországban pedig újra nyitják a klímaharc keretén belül becsukott környzetszennyező szénerőműveket, hogy ne omoljon teljesen össze a német ipar és elektromos rendszer a túlfogyasztás miatt. A környezeti szempontok ebben az esetben a lőtéri kutyát sem érdeklik már, az EU-s vezetőket meg pláne, akik egyelőre jól el vannak abban a befőtt tipusú burokban, ahol elmegyógyintézeti szintű ruhamosási és zuhanyozási tanácsokkal modellezik a jövőt a belső európai ápoltjaik számára - egyenlőre recept nélkül.
Kevesen tudják, hogy az elektromos autók akkumulátoraihoz szükséges alapanyagokat milyen körülmények között bányásszák Afrikában, Ázsiában, és a világ más tájain, de ha a gazdagok ezt tudnák, akkor azonnal lemondanának erről a luxusról. Lószart! A lítium- és kobaltbányászatban többnyire gyermekeket vagy fiatalkorúakat dolgoztatnak, szinte rabszolgamunkában, ami az emberi jogok fő lberális szószólinak az EU-ban, akik futószalagon készítik a hazug jelentéseiket megrendelésre Magyarország ellen, nem éri el az ingerküszöbét, hiszen számukra ez természetes. Ami nem is csoda, hiszen az elitklubban golfozó nyugati demokráciáknak húsbavágó tapasztalata van rabszolgatartásból. Évszázadokig gyakorolták ezt a hobbit. Számukra a "fekete“ munka szószerint érthető. A jelentéstévők mocskos lelke, melyet már régen eladtak valamelyik globalista bankárnak, tiszta marad az ilyen képek láttán.
Azért a gondolkodó emberek számára, mert ilyenek is vannak még, javaslom, hogy gondolkozzanak el azon a tényen, osztjanak és szorozzanak az elektromos autóval kapcsolatosan, ha a világ véglegesen átáll majd kizárólagosan ezen járművekre.
Az elektromos autó akkumulátora körülbelül 500 kg. Egy autó akkumulátor elkészítéséhez 10 tonna sót kell feldolgozni a lítium előállításához, 15 tonna ércet a kobalthoz, 2 tonna ércet a nikkelhez és 12 tonna ércrezet. Összesen 200 tonna földet ásnak ki egyetlen akkumulátorért. Nem kell, hogy átszámoljam, mennyi fosszilis üzemanyagot kell ehhez elégetni a gépek működtetése közben.
Hogyan állíthatja bárki is jó lelkiismerettel, hogy ez jobb a környezetnek, mint a fosszilis autók? A következő évtizedekben az elektromos autók gyártása megtízszereződik. Többszáz milliót tolnak majd a szánkba. A fiúk pedig a bányában dolgoznak majd, végkimerülésig, és úgy végzik majd, mint ahogyan József Attila írta a "Mama“ című versében, aki "csak ment és teregetett némán“.
A szegény, nehéz sorsú, sokszor éhező emberek némán és csendeben, mocsokban és vérben, bányásszák majd tovább, a világ elitjének a luxusát valahol Afrika és Ázsia nyomorában. Mi pedig majd tiszta és légkondicionált előadótermekben tartunk sok hasznos konferenciát a zöldenenergiáról és annak jövőjéről.
Hrubík Béla (Az írás megjelent a www.piros7.es hírportálon )