Nem boldogít, sőt! Dühös vagyok, hogy sajnálatosan megint előrevetítettem az eredményt. Csaknem 50 ezer szlovákiai magyar más pártokra szavazott! Tisztelet a kivételnek! Ha most megírnám szokásos blogomat, saját magammal kerülnék konfliktusba keresetlen szavaim miatt. Próbálok egy-kettőt aludni, meg megnézni a számokat – egy műszakinak ezt így illik megcselekedni. Addig egy jó cikk Molnár Judittól… (szerk.)
Szomorú a tény, de tagadhatatlan, a felvidéki magyarság most sem, sokadszorra sem értette meg a választások üzenetét, fontosságát, így közösségünknek a következő öt évben sem lesz európai parlamenti képviselete...
De mielőtt a népostorozó vádja érne, szögezzük le, bukott választások esetén nem a választók felelősségét kell keresni, hanem őszinte válaszokat kell adni a miértekre – a politikának, mindannyiunknak… Ezúttal azonban nem lesz elég az okokat felfejteni, a helyzet ennél súlyosabb, ennyi kudarc után a hogyan tovább kérdése is válaszát várja.
A Magyar Szövetség 3,9 százalékos eredménye a hétvégi EP-választáson nem csupán lesújtó, valljuk be, meglepő is, hiszen sokan meggyőződéssel hittük, hogy az EP-mandátum elérhető, mert több szempontból is könnyebben vehető az akadály, mint például a parlamenti választásnál.
Most a választási tét adott volt, háború vagy béke – ennek mentén válnak szét a politikai táborok, Dél-Szlovákiában, az országban, és a térségben is. Ezúttal nem érheti az a vád a magyar pártot, hogy a kérdésben hezitálna, avagy alibista álláspontot képviselt volna. Ráadásul jogos volt a várakozás, miszerint a kommunikációját csak segítheti, hogy a magyarországi kampány bennünket is elér, így az ottani mozgósításnak lehet „áthatása”. Nem így lett. A közöny felülírta a közösségi és térségi érdeket.
A párt választási listája hozta a kötelezőt, a tapasztalttól a fiatalig, volt felhozatal. Az utóbbi hetekben Orosz Örs nagyon erős, önálló kampányba kezdett, ami sokakban ellenérzést váltott ki, pedig ennek is meglehetett volna a jótékony hatása, hiszen Orosz más közeget tud megszólítani, mint például a listavezető Berényi József.
Tehát együttható erőként is működhetett volna. Hogy nem így lett, abban vastagon benne vannak az elmúlt hónapok, évek torzsalkodásai, a nyilvánosság előtt zajlott csörtéi, vagyis a megosztottság, a szembenállás fátuma. Sajnos arra az állításra sem tudott rácáfolni ez a kampány sem, hogy a párt nem működik erős csapatként. A Szövetségben úgy tűnik, mindig csak az kampányol, aki érintett, a többiek hátra dőlnek, nem láthatók, így azonban nehéz a választókkal elhitetni, hogy az érdekeiért egy erős csapat küzd. A csapatszellem működött helyi és megyei szinten, ezért lett sikeres a párt másfél éve a megyei és önkormányzati választáson, de már a parlamenti választás kampányában is a csapatküzdelem helyett magánszámokat láttunk. És ezzel az elbizonytalanodott és kiábrándult választókat nem lehet visszafordítani.
A belső elemzések vélhetően részleteiben is megvizsgálják majd a kampány menetét, stratégiáját. A magyarországi kampányfinis, „a tövig a gázt” elszántsága a Szövetség számára is például szolgálhatott volna, terepmunka és mozgósítás nélkül nem várható eredmény. Mindezeket figyelembe véve kell a pártnak a hogyan továbbról döntenie, amihez már nem elég csak elemezni, tanulságokat levonni, az okulást meg elnapolni. Most egy új helyzetre kell megoldást találni.
Sokadszorra is leírom, a bugári vegyes politika történelmi bűne, hogy a magyarokat megtanította nem magyar pártokra szavazni, az azonban már a Magyar Szövetség hibája, hogy nem tud olyan politikai kínálatot nyújtani, ami visszafordítaná ezeket a magyarokat, még ha ez nem is könnyű, azok, akik már odasorakoztak, elindultak a magyar önfeladás útján, hiszen anélkül szavaznak a szlovák pártokra, elsősorban a progresszívekre, vagy a Smerre, hogy azok bármit is kínálnának a magyar közösségnek.
(Ezt Ódor Lajos sem tette meg, neki ez a kérdés általában a nemzetisége hangsúlyozásával ér véget.) De miért is tennék, ha a magyarok önként is beállnak a sorba, a semmiért egészen bódulatában.
Az EP-választás előtt többen megfogalmazták, hogy a kudarc az etnikai politizálás végét is jelenti majd. Orosz Örs előzetesen az nyilatkozta portálunknak, hogy ez a sztori elment a falig, ha most sem sikerül, ő már több hazardírozásban, hogy összejön vagy sem, nem kíván részt venni, és Berényi József is a sikertől tette függővé az etnikai politizálás jövőjét. A keserűségük emberileg érthető, de nem igazolható, sőt, teljességgel elfogadhatatlan. Ha a felvidéki magyarságnak nem lesz önálló politikai képviselete, közösségként számolja fel magát, önként adja fel státuszát, ami pedig még ebben az áldatlan jelenben sem teljesen reménytelen.
Mert lehet azon morfondírozni, hogyan csatlakozzon be a párt valamilyen szlovák sikerformáció mellé, pótkeréknek, vagy kalapon árvalányhajnak… mindegy is, pár ember helyzetbe kerülhet, de a közösség nem. És lehet azon is gondolkodni, mit kellene másképp csinálni.
A hitelesebb politika és hatékonyabb politikum érdekében a tisztújítás, a strukturális átalakulás megkerülhetetlen, de ez nem váltja ki a tartalmi megújulást. Azt, hogy a párt jövőképet mutasson a közösségnek, választ adjon olyan elemi kérdésre, hogy önrendelkezést akarunk, vagy csak utakat, regionálisan, vagy országos szinten, önállóan vagy szövetségi rendszerben – önmeghatározásunkat, jövőnket csak az átgondoltság formálhatja. Mindezt az eddigieknél karakteresebben kell tenni, mert a határozottság hitelesítheti a szándékot. A ki és hogyan kérdése határozza meg az elkövetkező heteket, hónapokat. Több mint nehéz lesz, de nem lehetetlen.
Molnár Judit forrás: https://ma7.sk/tollhegyen/hogyan-tovabb