Szlovákia újkori történetében talán november 17-e a legkiemelkedőbb és legfontosabb ünnep. 1989-ben, amikor kitört a bársonyos forradalom, többek között sikerült kiharcolni a szabadságot, és megdönteni a kommunista diktatúrát. Ugyanakkor nemcsak Csehszlovákiában, hanem Közép- és Kelet-Európában is dominóként dőlt össze a szocialista rendszer. Azóta eltelt több mint harminc év, de vajon erre a szabadságra vágyott-e mindenki? Ilyennek képzeltük-e a szabad világot?...
Azok közé a fiatalok közé tartozom, akik még nem éltek 1989-ben, így csak a történelemkönyvekből ismerik az eseményeket. De ha akkor éltem volna meg a diákéveimet, minden bizonnyal én is a demokrácia és a szabadság mellett tettem volna le a voksomat. Mint ahogy ezt az előző generáció tette, amelynek nagyon hálásak lehetünk, hiszen megteremtették annak a lehetőségét, hogy az ország kinyíljon, és a szabad Európához, illetve a szabad világhoz tartozzon.
Én már olyan közegbe születtem bele, amelyben ezek az értékek természetesek és magától értetődőek.
Az én nemzedékem szerencsésnek mondhatja magát, hiszen mi már abba a szabad világba születtünk, amelyben a szabad véleménynyilvánítást és az emberi jogok betartását élhetjük meg a mindennapjainkban.
Bizonyára a kedves olvasó most azt hiszi, hogy gyermeki naivitással és idealizmussal írom ezeket a sorokat, a világunkat és a jelenlegi társadalmi rendszert tökéletesnek tartva, mondván, a fiatalok többnyire így szemlélik a világot, mindent rózsaszín ködben látnak. Ez azonban egyáltalán nincs így, társadalmunk és világunk korántsem tökéletes. Ahogy fokozatosan nyílt ki előttem a világ, és próbáltam megérteni a társadalmi folyamatokat a tanulmányaim révén is, rá kellett jönnöm, hogy egyetlen rendszer sem lehet tökéletes.
A politológiai tanszéken sok mindent megtanultam. Mégis a legfontosabb dolog, amit mindig szem előtt tartok, az a kritikus gondolkodás.
Az a fajta világszemlélet, hogy egyetlen társadalmi rendszert sem szabad idealizálni, mert az ember könnyen egy álomvilágban találhatja magát, ahol demagóg módon csak a saját igazát tudja elfogadni, minden mást elutasít, ami nem fér bele az elképzelt koncepcióba, és olykor tagadja a valóságot.
Emberek vagyunk, így könnyen azt hisszük vagy akár meg is vagyunk győződve arról, hogy csakis a mi világnézetünk és álláspontunk lehet a helyes. Márpedig csak akkor tud egy társadalmon belül fejlődni a vitakultúra, ha meghallgatjuk a máshogy gondolkodókat is, akik más nézőpontból, szempontból közelítik meg az adott kérdésről alkotott álláspontot.
Egymás megértése és meghallgatása segíti elő a közös gondolkodást, és teremti meg az értelmes párbeszédet. Persze akadnak olyanok is, akik szerint nincs szükség az "értelmetlen vitákra", el kell fogadni a többség és az erősebb dominanciáját. Meg lehet érteni őket is, de akik így gondolják, azok a tekintélyelvű és az autoriter társadalmakat helyezik előtérbe. Mondhatnánk akár, hogy nincs ezzel semmi gond, de hozzá kell azt is tenni azonnal, ha olyan döntés születik az ilyen társadalmakban, amelyekkel ők nem értenek egyet, akkor nincs lehetőségük véleményezni, esetleg változtatni azon.
A demokráciákban nagyon is helye van a szabad véleménynyilvánításnak, és ha a társadalom elég erős, akkor egy adott közösség képes változtatni. Igen ám, de ne higgyük azt se, hogy a demokráciával minden rendben van. A nyitott és szabadabb társadalmi rendszerek hátulütője, hogy nincs szűrés, tehát olyanok is felszólalhatnak, akik elhitetik velünk a saját maguk igazságát. Különféle eszközök és módszerek állnak rendelkezésre, melyekkel manipulatív módon rá lehet erőltetni és meg lehet győzni másokat. Sokszor pedig azok a leghangosabbak, akik tudatosan igyekeznek átformálni a társadalmat, hogy aztán abból profitálni tudjanak.
Sajnos, a politikában is így megy ez. A demokrácia lehetőségével élve olyanok kerülnek hatalomra, akik nem tűrik meg a más véleményt, és csak a sajátjukat tartják a helyesnek. Ők azok, akik sokszor önjelölt messiásnak kiáltják ki magukat, mondván csakis ők tudnak egyszerű és gyors megoldást kínálni a valós vagy vélt problémákra.
A demokráciáknak tehát ez az óriási hátrányuk. Paradox módon tehát előfordul, hogy olyan demokratikusan megválasztott vezetők kerülnek a hatalomba, akik szembe mennek a szabad világ felfogásával. Természetesen a demokráciáknak, mint ahogy minden más társadalmi rendszernek különféle sajátosságai vannak, rengeteg elméleti koncepció létezik.
Bár Szlovákia parlamenti demokrácia, de úgy vélem, hogy nagyon sok esetben sérül a jogállamiság. Gondoljunk csak a kisebbségek, a nemzeti közösségek, illetve más társadalmi csoportok helyzetére, akik hátrányos helyzetben vannak.
A demokráciát rengeteg módon lehet definiálni. Az egyetemen az egyik tanárom a demokráciát nem szokványos módon értelmezte, amit sokszor elfelejtünk, holott az alábbi definíció érvényes a 21. században erre a társadalmi rendszerre.
A demokrácia az, amiben a többség kap bizalmat, de nem csak annak az adott többségnek felel meg, amely őket megválasztotta, hanem a kisebbségeket is képviseli (Richard Sťahel).
A kedves olvasó felteheti magában a kérdést, vajon létezik-e ilyen demokrácia a világon? Egyáltalán érvényesülnek-e a demokrácia alapelvei, legyen szó bármilyenféle demokráciáról?
A választ önökre bízom, én a magam részéről csak azt tudom mondani, hogy nincs tökéletes társadalmi rendszer, de arra kell törekedni, hogy a világról alkotott vélemények párbeszéd tárgyát képezzék. Márpedig ez csak egy olyan társadalmi rendszerben valósulhat meg, amelyben adott a szabad véleménynyilvánítás.
Hajtman Gábor forrás: https://ma7.sk/tollhegyen/kaptunk-e-valodi-demokraciat