Mi, a korábban születettek tiszteltük a határokat. Főleg az államhatárokat, útlevéllel a kezünkben, a gyomortájékon furcsa szorítással, magunkra erőltetett nyugalommal vártuk a határőrt a buszban, vagy a vonatban...
Aztán eljött az Európai Unió legszerethetőbb intézkedése, és látványosan kettéfűrészeltük a sorompókat, mert végre csatlakoztunk a schengeni övezethez. De továbbra is tiszteljük a határokat, a törvényeket és álmunkban sem jutna eszünkbe átugrani Bécsbe személyi vagy útlevél nélkül, nemhogy Németországba.
Pedig nyugodtan megtehetnénk. A nagy garral beharangozott németországi határellenőrzést nem igazán kell komolyan venni, mert a német hatóságok sem veszik komolyan.
„Smart” ellenőrzéseket tartanak, minden huszadik vagy harmincadik autóba kukkantanak be. Így történhetett meg, hogy az egyik német tévécsatorna riportere egy migránsokkal teli furgonnal nyolc (!) államhatárt átlépve gond nélkül megérkezett Németországba. Filmen is megörökítették, hogy bemutassák a német adófizető állampolgárnak, Európa határai lyukasak, bárki átjut rajtuk.
Szóval, a határellenőrzés visszaállítása csak amolyan látszatintézkedés, hogy megnyugtassák a késelő migránsoktól félő németeket, másrészt, hogy megmutassa a kormány, kész tenni az illegális bevándorlás ellen.
De a fő motiváció nem ez, hanem az egy év múlva esedékes parlamenti választás. Persze, ha addig nem bukik a jelzőlámpa-koalíció, mert képtelen lecsillapítani a gazdasági gondokkal küzdő, a bevándorlást egyre inkább elutasító németeket.
2015-ben is csak a lakosság 40 százaléka értett egyet a tágra nyitott kapuk politikájával, de ma már annak is csak a fele. Egy friss felmérés szerint a német lakosság 71 százaléka elutasítja a volt kancellár, Angela Merkel befogadó politikáját. Ennek ellenére zavartalanul áramlanak be Európába a más vallású és kultúrájú tömegek, és ez így fog menni a végtelenségig. Meddig is? Addig, amíg az Unió nem helyez kellő hangsúlyt a külső határok megvédésére.
Nyilván nem véletlen, hogy a türingiai és a szászországi tartományi választások után és a brandenburgi előtt lépett Berlin, mert nagy valószínűséggel a kancellár nem élte volna túl, ha a fővárosban is veszítenek.
A szociáldemokraták megtartották első helyüket, de a nyakukban lihegnek a rendszerkritikusok 40 százalékkal. És az sem segíti őket, hogy a sajtó egyre nyíltabban ír a bevándorlók visszaéléseiről.
Jonathan Nigériából költözött Németországba jó pár évvel ezelőtt. Nem dolgozik sehol, de havi 22 ezer euró szociális támogatást kap a német államtól. Jonathan nem bűnöző, csak egy rafinált gazember, aki kihasználja a német állam jóhiszeműségét és ostobaságát. Nem is nagyon titkolja, hogy ezt teszi, hiszen semmilyen törvényt nem sért, csak él a lehetőségekkel. Jonathan sokkoló esetét a német Bild ismertette.
Nos, ez a 44 éves simlis munkanélküli 24 gyermek esetében vállalta az apaságot, hogy megkapja utánuk a szociális támogatást. Ehhez találnia kellett olyan nőket, főként gyerekes prostituáltakat, akik ráálltak az üzletre.
Miért is ne, hiszen azzal, hogy Jonathan elismerte az apaságot (a német állam nem kér apasági tesztet és a házasságkötés sem feltétel), az Afrikában sínylődő asszony is automatikusan beutazhat Németországba valamennyi gyermekével együtt, hiszen egyesítik a családot.
Az apaság elismerése persze azzal jár, hogy a felelősséget is vállalja az újdonsült apa a gyermek felneveléséért. És itt jön a csavar: ha az apa képtelen a gyermeknevelés költségeit biztosítani, a német állam magára vállalja azt. Jonathan pedig képtelen, mert nem dolgozik, így tehát az állam eltartja Jonathan összes gyerekét, asszonyait, barátnőit, azok férjeit, családtagjait, ráadásul valamennyinek joga van letelepedni Németországban. Elvégre egyesítik a családot. A lényeg, hogy a német adófizetők 94 ember eltartásáról gondoskodhatnak az egy Jonathannak köszönhetően. Ez évi másfél millió eurót tesz ki. Sokkoló a határtalan pofátlanság? Valóban, de nem ez a kérdés, hanem az, hogy akkor itt most ki a hülye? Nem Jonathan, az biztos.
Haják Szabó Mária forrás: https://ma7.sk/tollhegyen/hatarok-akkor-es-most