Gazdag Istvántól már leközöltük cikksorozatának 3 részét, most egyszerre a 4. és 5. részt közöljük. Csak akkor szabad nekifogni olvasni, ha az előző hármat már elolvasták (vagy majd most elolvassák a https://www.szenc.sk/hu/Cikkek/Erdekes-es-hasznos.alej link alatt. „Trochu“ hosszú, „ale“ jó)…
Gazdag István: AMERIKAI NEOBOLSEVIZMUS: WOKE-IZMUS ELMÉLETBEN ÉS GYAKORLATBAN 4 - 5.
A marxizmushoz hasonlóan a woke-izmus ideológiai korpuszát is kétségbevonhatatlannak tartott és cáfolhatatlannak nyilvánított dogmák alkotják. Lehetetlen felsorolni mindet, mert folyamatosan bővül a körük, de a „természetükről” fogalmat alkothatunk magunknak az alábbi válogatás alapján.
A feketék pozitív megkülönböztetése az ideális megoldás hátrányos helyzetük megszüntetésére, amely a fehérek részéről őket történelmileg mindmáig sújtó intézményes rasszizmus eredménye. Fehérellenes rasszizmus nem létezik, ahogyan férfiellenes szexizmus sem, vagy semmilyen diszkrimináció olyan csoportokkal szemben, amelyek intézményesített hatalmat birtokolnak. Rasszizmus = intézményes hatalom + előítélet. A meritokrácia mint tipikusan fehér társadalmi rendszer, amelyben az egyén társadalmi helyzetét a személyes érdemei (tudása, képessége, teljesítménye) határozzák meg, valójában a fehér felsőbbrendűség tartósítását célzó összeesküvés. A munkahelyek betöltésénél, az iskolai felvételiken, a felelős posztok odaítélése során tekintettel kell lenni a rasszra, a biológiai és társadalmi nemre, hogy biztosítható legyen a követelmények méltányossága és faji változatossága. A meritokratikus rendszereket fel kell bomlasztani a feketék pozitív megkülönböztetése, a különböző posztok sorshúzás útján történő betöltése és a faji igazságosság egyéb módszerei révén.
A „kulturális kisajátítás” elítélendő, az uralkodó csoport tagjai (a fehérek) nem vehetik át a kisebbségi faji csoportok kulturális szokásait (ruházat, hajviselés, zene stb.) és bizonyos kifejezéseit. Az érzéketlen kulturális kisajátítás az erőszak egyik formája, amely lelki sérülést okoz. Nem lehet például azt mondani, hogy a BLM-es zavargások során feketék fehéreket vagy rendőröket lincseltek meg, mert a „lincselés” mint fogalom a feketék történelmileg megszerzett és elidegeníthetetlen hitbizománya, amely szerintük kizárólag az általuk átélt tapasztalatra és szenvedésre utal, és az identitásuk egyik alkotóeleme ugyanúgy, mint a gyapjas haj, a bubu (az afrikai kaftán) vagy a tamtam. Fehérek sorsára használni tehát minimum lopás, ha a fekete szenvedés inzultálásaként éppen nem gyűlölet-bűncselekmény.
Nem létezik olyan, hogy „fehér szegény” kategória, mert a fehéreket egyfajta „láthatatlan munkabér” mindenképpen kiváltságos helyzetbe hozza a feketékhez képest. Nem lehet valódi osztályszolidaritás fehérek és feketék, férfiak és nők között. A „fehér szegény” kifejezés emlegetése eltereli a figyelmet az olyan valós problémákról, mint a rendszerszintű rasszizmus, amelynek minden fehér élvezi a hasznát, függetlenül az anyagi helyzetétől és a társadalmi státusától. Minden szociális politika prioritást kell hogy adjon a faji identitásnak és az interszekcionalitásnak. A fehérek által feketék iránt tanúsított korrektség nem old meg semmit, helyette igazságosságra van szükség.
A közoktatás célja a társadalmi igazságosság, a rasszbéli különbözőség és a méltányosság érvényre juttatása. Aki bírálja ezeket az elveket, annak nincs helye az oktatási rendszerben. A megismerés minden rendszere maga után vonja egy szisztematikusan előnyben részesített csoport hatalmi igényének érvényesítését a többi fölött. Egyik episztemológiai rendszer sem magasabb rendű a többinél. Dekolonizálni kell a tudományokat, megszabadítva őket a fehér felsőbbrendűség nyomaitól. Az olyan „gyűlölettényeket”, mint az intelligencia örökletessége vagy a rasszok közötti (interraciális) bűnügyi statisztikák el kell törölni vagy a kritikai fajelmélettel kell őket kontextualizálni (az objektivitást szubjektivitással helyettesítve). A felvilágosodás állítólagos jótéteményei csaknem kizárólag a heteroszexuális fehér férfit segítették.
A szabad akaratnak semmi szerepe az emberi élet alakulására, amely majdnem teljesen a környezet és rendszerszintű tényezők összhatásának függvénye. A „modellkisebbségek” (zsidók, indiaiak, kelet-ázsiaiak) mítosza csak rasszista kódolt nyelvezet, amelyet arra használnak, hogy a feketéket felelőssé tegyék a saját sorsuk alakulásáért. A „kemény munka” és a „családi értékek” reakciós koncepciók, az élet kimenetelét nagyrészt a rendszerszintű rasszizmus határozza meg. Azok a fehérek, akik dicsérik a modellkisebbségek teljesítményét, csak a meritokrácia mítoszát állandósítják. Az általánosítások és a csoportsztereotípiák fontosak a rendszerszintű előnyök lebontásához, ezért a fehérek és a férfiak vonatkozásában az általánosítás haladó gyakorlat, minden más vonatkozásban viszont „előítéletes gondolkodásként” kerülendő.
A művészetnek és az irodalomnak szociális és etikai célokat kell szolgálnia. Az alkotókat tüzetes vizsgálatnak és felügyeletnek kell alávetni az etikai értékeik tekintetében, és ha problémás eszméket képviselnek, ha megbuknak a Bechdel-teszten (amely azt vizsgálja, hogy egy fikciós műben szerepel-e legalább két nő, akik a férfiakon kívül valami másról is beszélgetnek), ha az alkotásaik nem felelnek meg a faji változatosság követelményének, ha nem eléggé nyitottak és progresszívak stb., akkor le kell leplezni és bojkottálni őket.
Engedni, sőt támogatni kell az emberek határtalan vándorlását világszerte, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden eszközzel elő kell mozdítani a fehér országok színes bőrűek általi elözönlését, aminek üdvös hatásaként a fehér országok egyre kevésbé lesznek fehérek. Az országhatárok alapjában véve erőszakosak, a migráció és a bevándorlás ellenzése rasszista és fasiszta. A befogadó (fehér) országoknak kell alkalmazkodniuk a bevándorlók által megvalósított kulturális színesítéshez, nem pedig a bevándorlóknak a befogadó országok kultúrájához. A harmadik világ dekolonizációja a fehér országok határainak lebontásával kezdődik.
A fehéreknek egyénileg és kollektíve is törekedniük kell arra, hogy „kevésbé legyenek fehérek”, és harcoljanak a fehérség ellen, vagyis minél jobban tagadják meg önmagukat: legyenek öngyűlölők erényfitogtatásként. Az „őshonos európai” kifejezés egy rasszista kódolt nyelvezet része. Európának nincsenek őshonosai, Európa egy átjáróház. A „fehér genocídium” elmélet rasszista összeesküvés-elmélet, viszont kimondottan pozitív fejlemény, hogy egyre csökken a fehérek részaránya az emberiségen belül. A fehér kultúrát fel kell bomlasztani, minél gyakrabban emlegetve a „fehér bűntudat” (white guilt) és „fehér kiváltság” (white privilege) fogalmakat bármiféle „fehér reakció” blokkolására. A fehérek kollektív bírálatának ellenzése a „fehér felsőbbrendűség” (white supremacism) csalhatatlan ismertetőjegye.
5. rész:
Amerikában a „fehér felsőbbrendűség” nyílt, társadalmilag elfogadhatatlan és többnyire törvényileg is szankcionált megnyilvánulási formáinak a lincselés, a gyűlölet-bűncselekmények, a „néger” szó használata, a horogkereszt, a lángoló feszületek (Ku-Klux-Klan), a rasszista viccek és gúnynevek számítanak.
Ezeken túlmenően azonban a feketék számtalan fehér viselkedési normát és szokást, sőt intézményi és vállalati gyakorlatot is a fehér felsőbbrendűség burkolt megnyilvánulásának tartanak és adott esetben kipellengéreznek, sőt egyre gyakrabban privátim (fizikai erőszakkal) vagy jogi úton (bírósági perekkel) megtorolnak. Olyanokat is, amelyekre józan (fehér) ésszel nem is gondolnánk. Ezekből következik néhány.
Rendőrt hívni feketékre valós vagy vélt fenyegetettség esetén (Amerikában néhány nagy port felverő esetben fehéreket, főleg nőket hurcoltak meg pusztán azért, mert életükért vagy testi épségükért aggódva a rendőrséghez fordultak védelemért), vagyis fegyverként használni a fehérséget (weaponized whiteness). Fehérként csöndben maradni, ha feketéket bármilyen sérelem éri (white silence). „Színvakság”, vagyis egy adott faji csoporthoz való tartozás jelentőségének tagadása vagy bagatellizálása, illetve annak sugalmazása, hogy a faji hovatartozásnak nincs jelentősége (colorblindness). Fehér szülők szegregáló lakóhely- és iskolaválasztása. Európa-központú – eo ipso a feketék történelmi, tudományos és művészeti vívmányait negligáló – iskolai tanterv. Az úgynevezett fehér megmentő komplexus, vagyis a fehérek részéről a feketék leereszkedő, atyáskodó, lekezelő módon történő segítése és támogatása. A tiszteletreméltóság politikája, vagyis arra ösztönözni a feketéket, hogy a fehérek civilizációs normái szerint viselkedjenek, így szerezve maguknak megbecsülést és respektust a fehér társadalomban. A lakásvásárlás és -bérlés területén a feketéket hátrányosan megkülönböztetni. Bármilyen vitában arra kérni a jellemző módon fekete nő vitapartnert, hogy mérsékelje a hangnemét és hangerejét érveinek előadása során (tone trolling) az úgynevezett dühös fekete nő (angry black woman) sztereotípiával összhangban, amely szerint a fekete nők általában nagyszájú, ingerlékeny és erőszakos ösztönlények. Viccesnek találni a rasszista vicceket. Kétkedéssel vagy hitetlenkedéssel fogadni a feketéket sújtó rasszista diszkrimináció példáit.
A fehérek feketékkel szembeni paternalizmusa, vagyis az előbbiek által az utóbbiak cselekvési szabadságának vagy autonómiájának korlátozása faji önérdektől vezéreltetve. Az az elképzelés, miszerint az embernek vagy egy adott faji-etnikai csoportnak saját erejéből, az adottságait kamatoztatva kell felemelkednie a társadalmi ranglétrán (bootstrap theory), nem pedig a társadalom részéről számára érdemtelenül (például pusztán a bőrszínére való tekintettel) biztosított pozitív diszkrimináció révén (vö. affirmative action). A középiskolákban alkalmazott és főleg a fekete diákok számára „túlságosan szigorúnak” tűnő viselkedési és normakövetelmények, amelyek eredményeként sok néger fiatal az iskola után közvetlenül a börtönben folytatja karrierjét (schoolhouse-to-jailhouse track).
A többi etnikai csoport tagjainál a feketék által az élet minden területén mutatott gyöngébb teljesítményért (alacsonyabb foglalkozási és iskolázottsági szint, magasabb bűnözési ráta, rosszabb anyagi helyzet és egészségi állapot stb.) magukat az „áldozatoknak” tekintett feketéket hibáztatni (victim blaming), mindenekelőtt a fekete családszerkezetet, amely jellemző módon egyszülős (elsöprő többségében egyedülálló, többnyire leányanyák által vezetett), erőszakos és így a gengbűnözés melegágya.
Az a gyakorlat, amely fehér liberálisok körében hódít, akik az antirasszista erényfitogtatás egyik tipikusan mazochista megnyilvánulási formájaként nem tesznek feljelentést, ha fekete bűnelkövetők áldozatává válnak (virtuous victim narrative). A „minden élet számít” jelszót hangoztatni a „feketék élete számít” (BLM) kontrázásaként. A rendőrség részéről általánosságban feketéket gyanúsítani bizonyos bűncselekménytípusok elkövetésével, és az ilyen előítéletes gondolkodás alapján indokolatlanul zaklatni (igazoltatni) feketéket (racial profiling). Tagadni a fehér országokban létező „rendszerszintű rasszizmust”. Tagadni a „fehér kiváltság” létezését, vagyis azt, hogy a fehér országokban érvényesülő rendszerszintű rasszizmus következtében az őshonos fehérek az élet minden területén előnyös helyzetben vannak és kiváltságos bánásmódot élveznek a feketékkel szemben.
Fehéreket előnyben részesíteni feketékkel szemben szakértőként bármilyen témában. Felnőttként kezelni néger tinédzsereket az általuk elkövetett (gyakran minden képzeletet felülmúlóan brutális) bűncselekmények miatt. Azt hangoztatni, hogy a „jó szándék” önmagában elegendő a feketéket a fehér országokban a fehérek részéről sújtó hátrányos megkülönböztetés felszámolására. A fehérek részéről bizonyos fekete kulturális tényezők és szokások (nyelvezet, divat, hajviselet stb.) „kisajátítása”, négerként való pozőrködés (vö. wigger), ugyanakkor a fehér szépségszabványok létezésének elismerése. Fehér ember fekete sminkben halloween alkalmával (blackface). Az amerikai néger szlenget „műveletlennek” tartani. Az uralkodó antirasszista kánon („diverzitás” és „inkluzivitás”) iránti megfelelési kényszerből jelképes gesztusként kvótakisebbségekkel feltölteni a munkahelyeket és az oktatási intézményeket (kvótaizmus).
Önjelölt „fehér szövetségesként” a fogadatlan prókátor szerepét játszani bármiféle etnikai konfliktus esetén. Félelmet tanúsítani feketékkel való bármiféle interperszonális élethelyzetben (például átmenni az utca túlsó oldalára, ha egy néger tinédzserekből álló banda jön velünk szemben éjfél után a New York-i Bronxban). Hitelt adni a meritokrácia mítoszának, vagyis elfogadni azt az előfeltevést, hogy bárki felkapaszkodhat a társadalmi ranglétrán és megvalósíthatja önmagát, pusztán személyes érdemei és adottságai alapján, függetlenül a született társadalmi (faji) helyzetétől.
Azt állítani, hogy a fehérekkel szemben is megnyilvánulhat rasszizmus a feketék részéről. Kétkedéssel fogadni, hogy a matematika „fehér felsőbbrendűségtől szenved”, amint azt egy Bill Gates által támogatott tanfolyam is megállapítja. Azt hinni, hogy már nincs szerepe a faji kérdésnek, és egy „posztraciális” korszakban élünk, olyasféle lózungokat hangoztatva, hogy „mi mindnyájan a nagy emberi család részei vagyunk”.
Gazdag István forrás: https://demokrata.hu/velemeny/amerikai-neobolsevizmus-woke-izmus-elmeletben-es-gyakorlatban-5-642571/