Meglepetésszerűen sok aláírást gyűjtött az Összefogás. Ennek ellenére sok a kételkedő, bizonytalan ember is. Mi lesz tovább? Hogyan tovább? Párt – nem párt? Egy párt – több párt?…

Bizonyára választ kapunk néhány nap/hónap múlva. Fájó, hogy megint egymást támadjuk még az MPK-n belül is.

Az Összefogásnak - legyen majd párt, nem párt, bármi, csak együtt egy ügyért, a közös ügyünkért - minden megrögzött MKP-s is a tagja lehet, mert kell az öregek tapasztalata is, de nagyon kell a friss vér, a fiatal lelkesedés, tenni akarás és a MÁSKÉPP-GONDOLKODÁS. Ebben is innoválni kell.

Egy korosztály vagyok veletek, tapasztaltabbakkal, de sehogy sem tudom megérteni, miért ez a görcsös kapaszkodás az önkritikát nem tűrő módszerekhez az MKP legfelsőbb vezetői részéről (akinek nem inge, ne vegye magára). Nem mindenki látja be, hogy itt az idő hátrább lépni. (A többi magyar pártról nem érdemes szólni.) A tenni akaró embereket senki sem akarja mellőzni, de be kell látni, hogy a gyorsan változó digitalizált ipari világban az idősebb generáció nem képes lépést tartani a korral, a fiatalokkal.

Ma már nemcsak a gazdasági, az ipari menedzsment halad új alapokon új irányba, de a politikai menedzsment is - és ezt is tanulni kell, nem pedig megtagadni. Ebben már a fiataloké a terep. Minden tiltakozás csak görcsös kapálódzás. Felesleges. El kell fogadni a valóságot. Olvasva a kommenteket, azt látom, hogy a legtöbb kritikát az Összefogás a megrögzött MKP-sok részéről kapja, pedig úgy is mondhatnánk, hogy a fiatalok MKP-hajtások. Jónéhányan már le is tettek valamit az asztalra.

Miért hát a sok rönk a lábuk elé a saját fiaink / lányaink akadályoztatására? Miért nem segíti őket a legfelsőbb MKP-s pártvezetés? Leesne a korona a fejükről? Oly nehéz belátni, hogy lejárt az idejük? Pedig példamutatással nagy vonzóerő lehetne a hitét vesztett, a zavarosban magára maradt felvidéki magyarság számára, aki most nagyon tanácstalan. S akit megint magára hagynak politikusaink.

A most begyűjtött 18 000 aláírás bizonyítja a változás igényét. Ez az igény pedig nem csak a fiataloktól jött. Ha kell, akkor egy új pártra - hiszen az eddigiek - így vagy úgy - a hitelüket vesztették. Nekik az 5% csak álom. Legyen elég önkritikájuk és kevesebb büszkeségük a pártvezetőinknek, mutassanak példát, álljanak a fiatalok mellé, ne a fiataloktól várják a visszalépést a haladással szemben - és meglesz a jóval több mint 5 %. Bár az idő a választásokig kevés, de nem ma született elvárások, amikben tenni kell - csak másképp kell tenni, mint eddig.

Nincs politikai tapasztalatuk a fiataloknak? Erre vannak az öregebbek. Miért, mennyi tapasztalatuk volt 1968-ban és 1989-ben azoknak, akik kiálltak a porondra értünk? Hány évesek voltak? Tán nincs annyi bizalom a fiataljaink felé, hogy képesek rá, ha segítjük őket? Vagy csak irigyeljük őket? Ha magukra hagyjuk őket, minden elveszik, mi is, s az ő jövőjük is. Ekkora bűnt nem vehet magára semmilyen pártvezetés, senki személy. Most kell cselekedni - az előttünk lévő közeli napokban. Nem összeveszni, vádolni és fröcskölődni, hanem félretenni a korral és tapasztalattal járó büszkeséget és megegyezni – nem kényszerből, hanem készséggel.

Aki úgy gondolja, hogy a szlovák pártokkal való koalíció a jó megoldás, mindennap nézzen a tükörbe és kérdezze meg önmagától, tiszta-e a lelkiismerete.

Füri Erzsébet (FB-bejegyzés)

 

(szerk.: talán az első fecske: https://ma7.sk/kozelet/aktualis/kozos-program-kell-n-egyelore-mindossze-ennyit-tudni-a-magyar-magyar-osszefogasrol-videoval?fbclid=IwAR1wlTYMNR_VhLVnjgTWIOwL7mzYeN3G4-iDvdpHyAkZQFOwDDp4RmzQaFE)